Egy csók, aminek meg sem kellett volna történnie, és egy tragédia, ami mindent megváltoztatott.
James, Fanny kedvese eltűnik egy viharban, és többé nem kerül elő.
Tíz évvel később a nő Ivybridge-ben, az álmos dél-angliai kisvárosban él. A múltat már réges-rég mélyen eltemette magában, egy nap azonban holttestet találnak a falu patakjában. A nyomozást Alexander, James bátyja vezeti. Fanny azóta a végzetes, tóparti este óta nem látta a férfit, mégsem tudta elfelejteni őt és a csókjukat. Alexander felbukkanása pedig mindent felkavar.
Alexander is sóvárog Fanny után, de küzd az érzés ellen. Próbál inkább a szövevényes ügyre koncentrálni, ami egyre veszélyesebbé és személyesebbé válik. Meg tud küzdeni Fanny és Alexander a gyilkossal, aki jóval közelebb van hozzájuk, mint hitték? Megbirkóznak az egymás iránti, ellentmondásos érzéseikkel?
Vagy a múlt végleg tönkreteszi a jövőjüket?
"Utolsó soráig izgalmas, lebilincselő történet azoknak, akik kedvelik a romantikát és a krimit."
Magyar Szerzők Könyvei Magazin
"Utolsó soráig izgalmas, lebilincselő történet azoknak, akik kedvelik a romantikát és a krimit."Magyar Szerzők Könyvei Magazin
Prológus
Tíz évvel
korábban
A zivatar, amit az
újságok később az „évszázad vihara”-ként emlegettek, váratlan erővel csapott le
a tóban fürdőző társaságra. Az erős szél kidöntött egy korhadásnak indult fát,
az nekicsapódott a kávéház teraszának, és hatalmas robajlással összeroppantotta
a tetőt. A lámpák pislákolni kezdtek, majd elsötétült minden. A csillagok rég
eltűntek a sötét felhők felett, és a korábban békés tó hullámai a parti fövenyt
csapkodták; a kis csapat pánikolva menekült.
Csak később, a vihar
elvonulása után derült ki, hogy eggyel kevesebben vannak – Jamesnek nyoma
veszett. Hiába loholtak fel-alá a megtépázott strandon a nevét kiabálva, hiába
lestek be minden lehetséges búvóhelyre, nem találták.
Később aztán a
rendőrség vette át a keresést. Átfésülték a partot, a közeli erdőt, a tavat, de
ők sem akadtak a nyomára.
Soha többé nem látta
senki.
1.
Fanny az ébresztőóra sípolására
ébredt. Megkönnyebbült, hogy elszabadulhat ködös álmától, amiben sűrű,
sötétzöld aljnövényzetben menekült – hogy ki elől, arra már nem emlékezett.
Kint még alig világosodott, de Fanny nem bánta a hajnali ébredéseket, se a kora
reggeli sütés-főzést. Lendületes mozdulatokkal keverte össze a Viktória-torta
piskótáját, aztán következett a spenótos és kolbászos quiche. A spenót a
kertjében termett, a kolbászt pedig, ami puha és kellemesen fűszeres volt, egy
helyi gazdától szerezte be. Amíg arra várt, hogy minden megsüljön, elővette a
kamrából az előző nap kisütött kekszeket: a hosszúkás, skót vajasat és a kerek
gyömbéreseket.
Nyolcra mindent
tálcákra és ételhordókba pakolt, és még arra is jutott ideje, hogy
lezuhanyozzon. Alig pillantott bele a tükörbe, míg néhány hatékony mozdulattal
átfésülte hosszú, vörös haját. Magára kapott egy farmert és egy pólót, kirámolt
a kocsija hűtött csomagterébe, majd útnak indult.
A kávézó, ahová
naponta szállított ételt, Ivybridge főutcáján állt. Az utca ódon hangulatot
árasztott apró, borostyán futtatta házaival, és a kávézó tökéletesen beleillett
a képbe. Ugyanolyan kicsi és ódivatú volt, mint a többi ház, egyedül az
utcafronton kialakított terasz tűnt ki a képből a modernségével, de Kate, a
tulajdonos, ügyes kézzel rendezte be. A csak leheletnyit ütött-kopottnak tűnő
székek és asztalkák kényelmesek voltak, a rózsa- és szőlőlugasok pedig kellemes
árnyékot adtak.
Fanny leparkolt a
kávézó mellett, és beengedte magát a pótkulcsával. Elkezdte bepakolni a pultba
az ételeket, és már majdnem végzett, mire Kate befutott. Molett nő volt,
széles, kifejező vonalú szájjal, és állandóan röpködő kezekkel. Egyetlen
mozdulattal kibújt kardigánjából, és gyorsan bekapcsolta a kávéfőzőt.
– Alig tudtam Markot
kipaterolni az ágyból, jól el is késtünk az óvodából. Még egy kávéra sem volt
időm – hadarta. – Te kérsz egy teát?
– Igen, köszi.
Kate elkészítette az
italokat, leült az egyik székre, és elégedetten sóhajtva kortyolt bele a
kávéjába. Fanny belelógatott egy Earl Grey filtert a forró vízbe, aztán
tejszínt és egy kanál cukrot tett bele. Kate gyakran húzta azzal, hogy csak az
anyját akarja bosszantani a teázással. Fanny anyja ugyanis New Yorkban
született, és hiába élt több mint harminc éve Angliában, a helyi tradíciókkal
még mindig az őrületbe lehetett kergetni. Fanny már nem is tudta, hogy annak
idején azért kezdett el teát inni, mert ízlett neki, vagy azért, hogy az anyját
idegesítse. Mindenesetre már jó ideje nem tudta elképzelni tea nélkül a
napjait, ahogy a kapcsolatát se az anyjával a megszokott hullámhegyek és
hullámvölgyek nélkül.
– Milyen volt a
vasárnapi ebéd? – érdeklődött Kate. – Anyád most épp kivel akart
összeboronálni?
– Ezúttal senkivel, meg
is lepődtem.
– Pedig az a múltkori
fickó nem is volt olyan rossz – vigyorgott Kate.
– Melyik? Apám
üzletfele, aki kopaszodott, és közelebb állt az ötvenhez, mint a negyvenhez?
Vagy az a szerencsétlen flótás, akit már nem is emlékszem, hol szedett össze az
anyám, de az biztos, hogy nagyon nem akart ott lenni a szüleim ebédjén.
– De ő legalább
jóképű volt.
– Az igaz. Túlságosan
is. Szerintem többet áll tükör előtt, mint én – grimaszolt Fanny. Jobbnak
látta, ha eltereli a beszélgetést nem létező szerelmi életéről, ám mielőtt
megszólalhatott volna, kopogás hallatszott a bejárat felől.
– Még bőven van idő
nyitásig – jegyezte meg Fanny, de Kate már fel is pattant, hogy ajtót nyisson.
Egy magas, már-már
hórihorgas alak lépett be a küszöbön. Onnan, ahol Fanny ült, csak talpig fekete
ruháját és sötét haját lehetetett látni, ami kicsit a nyakába lógott, kócosan,
mintha azelőtt túrt volna bele, hogy bekopogtatott a kávézóba.
– Az exeteri
rendőrségtől jöttem – szólalt meg hivatalos hangon, és felmutatta az
igazolványát.
A mély baritont
hallva Fannyt elöntötte valami fura, nyugtalanító érzés, amit nem tudott hová
tenni. Homlokráncolva fürkészte a férfit, közben fél füllel észlelte, hogy Kate
felszisszen. Fanny a barátnője felé fordult, akinek örök-vidám arcát félelem
árnyékolta be.
– Ugye nem a
kisfiammal történt valami? – kérdezte Kate ijedten.
– Dehogy, ne aggódjon!
– A zsaru távolságtartó hangja barátságosabbá vált. – Csak néhány rutin kérdést
kell feltennem.
Kate, aki újra
lendületes önmaga volt, miután eloszlatták aggodalmát, nyomban serénykedni
kezdett.
– Jöjjön be! Készíthetek
valamit önnek?
– Köszönöm, egy kávé
jól jönne. – A férfi a pulthoz lépett, közben körülnézett, és Fanny most már látta
az arcát. Döbbenten bámulta a jellegzetes sasorrot, az ismerős, fekete
tekintetet. Aztán az emlékei mélyéről előkúsztak jóval zavarbaejtőbb képek is,
olyan élesen, mintha nem is sok-sok éve, hanem tegnap történt volna minden.
– Helló, Alexander! –
nyögte ki.
– Fanny? – A férfi
szemében megcsillant a felismerés, és még valami más is. Nem öröm, ezt Fanny
könnyedén megállapította. – Hogy kerülsz ide? – kérdezte Alexander, amikor már
elviselhetetlenül hosszúra nyúlt a feszültséggel teli csend.
– Én készítem a
kávézóba az ételeket – vonta meg Fanny a vállát, de közben a hátán végigfutott
a borzongás. – Pár éve költöztem Ivybridge-be.
– Azt hittem, végleg
az Államokban maradtál.
Alexander
tekintetéből ki lehetett olvasni a fel nem tett kérdést, Fanny azonban úgy
döntött, figyelmen kívül hagyja.
– Én pedig azt, hogy
réges-rég a Kougar Enterprisest irányítod.
– Másképp alakultak a
dolgok. Inkább nyomozónak álltam – kerülte meg Alexander is a választ, közben
le sem vette a szemét a nőről. Fanny hátán újabb borzongáshullám indult útnak,
és még a szája is kiszáradt. Innia kellett egy kortyot a teájából, hogy meg
tudjon szólalni.
– Ha jól hallottam,
kérdéseket akartál feltenni Kate-nek. Addig én megcsinálom azt a kávét.
Nem törődött Kate
furcsálló pillantásaival, örült, hogy hátat fordíthat, és annak is, hogy
lefoglalhatja a kezét valamivel. Miközben a pult mögött tevékenykedett,
hallotta, ahogy a másik kettő leül egy távolabbi asztalhoz, de a beszélgetést a
kávéfőző morajától már nem tudta kivenni. Készített egy sima eszpresszót
Alexandernek, és hogy legyen oka tovább távol maradni, kirakott pár kekszet egy
tányérra, közben végig a múlt járt a fejében. Sosem tudott kiigazodni ezen a
férfin, a jelenléte mindig nyugtalansággal töltötte el, talán egy kicsit
tartott is tőle. Aztán azon az estén minden megváltozott... De most nem szabad
erre gondolnia! Legyűrte a menekülhetnékjét, és odament az asztalhoz.
– Köszönöm! – nézett
fel rá Alexander, ahogy letette elé a poharat és a tányért. – Lenne néhány
perced? Kérdeznék tőled is.
Fanny helyet cserélt
Kate-tel, és várakozóan a férfira pillantott. Alexander vonásai élesebbek
lettek, mióta nem látta, és le merte volna fogadni, hogy a szája sarkában húzódó
ránc nem a nevetéstől mélyült el ennyire. Hiába telt el tíz év, a mogorva
Alexander Kougar egy cseppet sem változott, és ez furcsa mód megnyugtatta.
– Jártál a régi malom
környékén az elmúlt napokban? – tudakolta a férfi.
– Nem. Nem igazán
esik útba.
– Találkoztál
idegenekkel? Ismeretlen járművel, ami furcsa helyen parkolt?
Fanny elgondolkozott,
hogy hová is vezethetnek ezek a kérdések. Talán betörtek valahová?
– Nem – jegyezte meg
végül.
– Nem láttál valami
szokatlant? Valakit, aki máshogy viselkedett, mint általában?
Fanny megrázta a
fejét.
– Ha mégis eszedbe
jut valami, hívj fel! – nyújtott át neki a férfi egy névjegyet.
– Mi történt? – érdeklődött
Fanny elsüllyesztve a nadrágja zsebében az apró lapot.
Alexander
kiismerhetetlen pillantást vetett rá. A szeme ugyanolyan tökéletesen el tudta
rejteni a gondolatait, mint a sötét, vastag függöny, amit a színpad elé
eresztenek le, hogy elrejtsék a következő jelenet előkészületeit a nézők elől.
– A gondnok
észrevette, hogy megállt a kerék a régi malomnál. Azt hitte, meghibásodott. Hívott
egy szerelőt, aki ma reggel kiment, és megnézte, mi történt.
A már-már monoton
beszámolót hallva Fannyt hatalmába kerítette valamiféle rossz előérzet, amitől
borsózni kezdett a háta.
– És mi volt a gond?
– Egy hulla. Beszorult
a malomkerék alá.
Fanny esze
minduntalan Alexander szavain járt. Borzasztó halál lehet egy malomkerék alá
szorulva megfulladni! Szerencsétlen fickó talán önszántából ugrott a patakba,
de az utolsó pillanatban meggondolta magát, ám a kerék már nem engedte
szabadulni. Fanny enyhén émelyegve próbálta elűzni a haragoskék vízben
fuldokló, vergődő alak képét.
Egész nap rendőrök
járták a falut, és fekete, vízhatlan kezeslábasba öltözött helyszínelők
vizsgálták át aprólékosan a malom környékét és a patak partját. Fanny, miután
leszállította az ételeket, visszahúzódott a házába, és elfoglalta magát a
másnapi rendelésekkel. Még Kate-hez sem ugrott be a kávézóba délután, mint máskor,
hogy elkerülje a rendőröket, de legfőképpen Alexandert. A férfi ennek ellenére
állandóan befurakodott a gondolatai közé. Fanny még ennyi év után is fel tudta
idézni Alexander érintését, az illatát, tenyere alatt a férfi szaporán emelkedő
és süllyedő mellkasát... Mekkora hiba volt az a csók! A sors fintora, hogy ennyi
év után sem tudja elfelejteni.
Másnap megjelent nála
Ron, a kertész. Fanny kezdetben a nagyobb munkák elvégzésére alkalmazta a
férfit, aki azonban később is gyakran beugrott, és segített a kinti teendőkben,
Fanny pedig örült neki, hogy nem egyedül kell rendben tartania a nagy kertet. A
férfi olyan kevés fizetséget kért, amit könnyedén megengedhetett magának.
Ron épp a kert egyik
végében lévő, gondozatlan földdarabot ásta fel, amikor Fanny kivitte neki a
szokásos kávéját.
– Hallottál valami
újat a hulláról, Ron? – kérdezte a férfit.
– Nem, de láttam,
hogy a rendőrök már elkezdtek szedelőzködni – túrt bele a kertész fakó,
gubancos hajába.
Az emberek gyakran pletykálták,
hogy sötét titok lappang a múltjában, Fanny azonban úgy gondolta, a
szóbeszédnek nincs semmi valóságalapja. Valószínűleg a kíváncsi falusiak csak
azért találták ki, mert sehogy sem tudták szóra bírni a visszahúzódó természetű
kertészt, aki néhány évvel korábban olyan hirtelen jelent meg közöttük.
Fanny visszament a
házba, de nem lelte a helyét. Kezdett elege lenni az önkéntes magányból, és már
vágyott egy kis beszélgetésre Kate-tel. Némi szerencsével a többi rendőrrel
együtt Alexander is elment a faluból, és nem kell attól tartania, hogy újra
találkoznak. Kissé felvidulva bújt bele egyik nyári ruhájába, és úgy döntött,
gyalog indul el.
Igaza volt Ronnak,
állapította meg séta közben. A rendőrségi járművek, amik tegnap még a főutcán
parkoltak, eltűntek, és egyetlen egyenruhással sem találkozott útközben.
– Nahát, előjött a
remetelány! – kiáltott fel Kate, amikor benyitott a kávézóba.
– Ennyire
nyilvánvaló, hogy bujkáltam? – húzta el a száját Fanny, és lehuppant egy
székre.
Kate úgy nézett rá,
mintha azt kérdezné, hogy a föld tényleg gömbölyű-e.
– Á, dehogy! – mondta
csipkelődve.
– Így volt a
legegyszerűbb. Kérhetek valami innivalót?
Kate kivett a hűtőből
egy kancsó limonádét, kiöntött belőle egy jó adagot, és letette elé a poharat.
– Mondd csak, az
eltűnésednek volt valami köze a nyomozóhoz?
– Alexander csak egy...
régi ismerős – próbálta Fanny elmismásolni a választ, de érezte, hogy az arcát
elönti a forróság. Sosem tudott füllenteni Kate-nek, ahhoz a barátnője túl jól
ismerte.
– Kétlem, hogy csak
szimpla ismerős, de ha nem akarod, nem faggatlak. Legalábbis egyelőre. – Kate
elmosolyodott, és Fanny csak most vette észre a szeme alatt húzódó árkokat.
– Minden rendben? – kérdezte
bűntudatosan, amiért eddig nem tűnt fel neki Kate nyúzottsága.
– Annie szabadságon
van, így kénytelen vagyok egész nap én tartani a frontot. Szerencsére a
bébiszitter ráér, Mark miatt így nem kell aggódnom.
Kate egyedül nevelte
a kisfiát, és nem volt egyszerű dolga, ha otthon és a munkában is helyt akart
állni. Fanny korábbi lelkifurdalása még inkább fellángolt.
– Felhívhattál volna,
hogy segítsek! Vigyázhattam volna én Markra. Sőt, jobb ötletem van! Te most
szépen hazamész a fiadhoz, én pedig itt maradok. Már nincs sok idő zárásig, és
ahogy látom, nem lesznek túl sokan. Könnyen elboldogulok.
Kate arca felderült a
javaslatra.
– Biztos nem bánnád?
– Persze, hogy nem –
mosolygott rá Fanny. – Indulj már!
Valóban kevés dolga
akadt. Kiszolgálta a vendégeket, berakodott a mosogatógépbe, összébb pakolta a
megmaradt süteményeket. Végül csinált magának egy teát, és letelepedett a
pultnál lévő asztalhoz Kate egyik magazinjával. Épp fellapozta volna az
újságot, amikor megszólalt az ajtó fölötti csengettyű, jelezve, hogy új vendég
érkezett. Fanny felállt, hogy kiszolgálja, és bosszúsan látta, hogy Alexander
Kougar áll a pult előtt.
– Nem tudtam, hogy
pincérkedsz is – jegyezte meg a férfi. A hangja, a szavai és az a gúnyos
félmosoly a szája szegletében annyira emlékeztette Fannyt a régi Alexanderre,
hogy görcsbe rándult a gyomra. Minek kellett felbukkannia ennyi idő után? Pont
most, amikor már kezdte úgy érezni, hogy kézben tartja az életét.
– Csak kisegítek –
felelte könnyedén, de közben a szíve nyugtalanul kalimpált. – Adhatok valamit?
– Kávét és egy szendvicset.
Egész nap nem ettem.
Fanny gyorsan
megcsinálta a kávét, majd felmelegített két sonkás bagelt. Ügyelt rá, hogy ne
nézzen Alexander felé, de a keze így is idegesen meg-megrebbent a teendők
közben.
– Jó étvágyat! –
tette le az ételt, és már sarkon is fordult volna, de Alexander megállította.
– Nem ülsz le?
Persze, csak ha nincs semmi halaszthatatlan dolgod.
Fannynak esze ágában
sem volt a szükségesnél többet beszélnie vele. Körülnézett a kiürült kávézóban valamilyen
ürügy után kutatva, de hamar rájött, bármit is találna ki, az túl átlátszó
lenne. Nem akarta, hogy Alexander gyávának higgye. Nem mintha számítana, mit
gondol róla a férfi. Gondolatban vállat vont, felmarkolta a másik asztalon
hagyott bögréjét, és leült a nyomozóval szemben.
– Úgy hallottam, az
összes rendőr visszament a városba – szólalt meg, hogy ne nyúljon túl hosszúra
a kínos némaság. – Sikerült kiderítenetek, mi történt?
– Valószínűleg öngyilkosság
volt, esetleg baleset – felelte a férfi vontatottan. – De még várunk a
részletesebb orvosi jelentésre.
Az ismét beálló
csendben Fanny a vele szemben ülő alakot nézte, és megint úgy érezte, mintha a
múlt hunyorított volna vissza rá. Alexander ugyanolyan ingerült mozdulattal
túrt a hajába, ugyanúgy összeszorította a száját, mint annak idején, amikor
idegesítette valami.
– Ha mindenki
visszament Exeterbe, hogyhogy te még itt vagy?
A férfi elgondolkozva
forgatta a kezében a bögrét, mintha a tartalmából akarná kiolvasni a választ. Fanny
már azt hitte, nem fog felelni, egészen meglepte, amikor Alexander megszólalt.
– Valami zavar. Ha
öngyilkos lett, miért nem találtunk nála búcsúlevelet? Ha baleset volt, miért
nincsen meg a pénztárcája, az iratai? De persze nem nagyon tudunk mit tenni –
grimaszolt a férfi, és mintha csak magának beszélne, tovább folytatta: – Várunk
az azonosításra, ami lehet, hogy sokáig elhúzódik. Egy vízi hulla sosem szép
látvány, és ezen a malomkerék csak tovább rontott. Amikor kihalásztuk a
patakból, olyan állapotban volt a holttest, hogy még a saját anyja is nehezen
ismerne rá.
Fanny torka
összeszorult, és egyszerre nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy újabb kortyot
igyon immár kihűlt teájából. Felállt, és összeszedte a férfi elől az üres
edényeket. Alexander lerakott az asztalra néhány fontot, majd szedelőzködni
kezdett, közben kinézett az ablakon, aztán visszafordult Fanny felé.
– Nem látok más
kocsit a parkolóban. Gyalog jöttél?
– Igen.
– Oké, akkor
megvárlak, és hazaviszlek.
– Erre igazán semmi
szükség, nem lakom messze. – Fanny ijedten pislantott a férfira. Még csak az
hiányzik, hogy bármilyen rövid időre is, de össze legyenek zárva a kocsi
utasterében! Azt sem akarta, hogy Alexander megtudja, hol lakik. Bár kicsi az
esélye, hogy meglátogatja, hisz az elmúlt években egyszer sem kereste, ennek
ellenére rossz érzéssel töltötte volna el, ha a férfi megismeri a címét. –
Felesleges megvárnod! – közölte a korábbinál erélyesebben, de a nyomozó
elengedte a füle mellett a szavait.
– Lehet, hogy egy
gyilkos járkál odakint, természetes, hogy hazaviszlek – jelentette ki szárazon,
aztán újra kihúzta a széket, és leült.
Fanny rájött, ha nem
akarja elárulni, hogy jobban tart Alexandertől, mint attól az arctalan
gyilkostól, nem tiltakozhat tovább. Legjobb lesz, ha gyorsan túlesnek azon a
fuvaron, gondolta. Feszengve nekilátott hátralévő feladatainak; letörölte a
pultot, majd az asztalokat is, kihagyva azt az egyet, aminél Alexander ült.
Felsöpört és felmosott, ismét messze elkerülve a férfit, aki úgy tűnt,
egykedvűen nézi ténykedését. Fanny a táskájáért nyúlt, és majdnem kiesett a
kulcs zsibbadt ujjai közül, amikor bezárta az első ajtót.
– Erre megyünk ki –
intett a hátsó kijárat felé, és saját maga is alig ismert rá a hangjára, ami a
szokásosnál jóval vékonyabban csendült. Olyan ideges, akár egy kamaszlány az
első randija előtt. Milyen nevetséges!
Szótlanul megkerülték
a háztömböt. A kávézó előtt álló terepjáró egy fekete Dodge volt, és csak a
tetejére szerelt sziréna árulkodott arról, hogy hatósági jármű.
– Ezen az úton –
mutatta Fanny, miután beszálltak az autóba –, aztán az utolsó utcán fel a
dombra.
– Elhagyatott környék
lehet – jegyezte meg Alexander, miközben kitolatott az útra.
– Igen, valóban az, talán
épp azért szeretek ott lakni.
Fanny feszülten ült az
anyósülésen, és próbálta nem belélegezni a férfi illatát, amiben kávé aromája
keveredett kissé kesernyés dezodorával. Fannyt, talán azért, mert napjai nagy
részét sütemények között töltötte, mindig is taszította a férfiak parfümje. Alexanderé
azonban épp ellentétes hatással volt rá: egészen elkábította. Talán annak
idején azért adta át magát olyan könnyedén annak a tiltott csóknak, mert megrészegítette
a férfi illata.
Milyen könnyű lenne erre
fogni a történteket!
Zavartan fészkelődött
az ülésen, és azon gondolkozott, mit mondhatna. Végül inkább csendben maradt,
és Alexander sem tett több megjegyzést. A férfi a sötét nadrágban, a fehér
pólóban, és a pisztolytáskával az övén a rend éber őrének nézett ki, mégis,
Fanny szinte hangosan fellélegzett, amikor meglátta kis, fehér házának
sziluettjét a gyümölcsfák takarásában.
– Köszönöm a fuvart!
– hebegte. Érezte, hogy a tenyere nyirkos az izzadságtól, és az sem segített,
hogy Alexander átható tekintettel figyelte. Szeretett volna már bent lenni a
házban.
– Nincs mit – felelte
a férfi. Látszott rajta, hogy még mondana valamit, Fanny azt is tudni vélte,
hogy mit, és azt mindenképp el akarta kerülni.
– Viszlát, Alexander!
– köszönt el gyorsan, és kiszállt az autóból.
Alexander megvárta,
míg felgyullad a házban a villany, és csak azután indult el. Furcsa lakhelyet választott
magának a nő. Akkorák itt a telkek, hogy a legközelebbi szomszédja is jó száz
méterre van. Nem ilyen helyre képzelte, inkább egy csinos kis belvárosi
lakásba. Oda valahogy jobban illene.
Tisztán emlékezett
arra a napra, amikor az öccse először elhozta vacsorára a szülői házba Fannyt.
Ő is otthon volt, valamilyen szünet lehetett a főiskolán. Akkor épp lázadó
korszakát élte; az üzleti főiskola, ahová apja íratta, hogy megszerezze a
megfelelő tudást a családi vállalat későbbi irányításához, borzasztóan untatta.
Nem érezte jól magát a rákényszerített szerepben, de még nem szedett össze elég
bátorságot, hogy kilépjen belőle. A frusztrációját így a környezetén vezette
le. Fanny is kapott belőle ízelítőt azon az estén, ahogy a későbbi
találkozásaik alkalmával is. Alexander nem volt büszke arra a néhány évére. Arra
az estére pedig végképp nem, amikor megcsókolta őt.
Részegen állított
haza, ami akkoriban gyakran előfordult, ám ezúttal ott találta Fannyt a
nappalijukban. A lány egy könyvet bújt, és annyira izgató volt a pólóban és a rövidgatyában,
amit alváshoz hordott! Az első pillanattól kezdve kívánta, de sohasem
közeledett hozzá. Hogy is próbálkozhatott volna be az öccse barátnőjével?! De
azon az estén az alkohol elködösítette az agyát, és nem törődött a következményekkel.
Sok baromságot művelt akkoriban, de mind közül ez volt a legrosszabb.
Megbocsáthatatlan.
Szitkozódva
kanyarodott ki a keskeny, hegyi útról, és felhajtott az autópályára. Míg Exeter
felé tartott, kényszerítette magát, hogy Fanny helyett a malomnál történt
haláleseten töprengjen. A helyszínelők nem találták meg a férfi iratait, pedig
alaposan átfésülték a patakpartot és a medret is. Persze előfordulhat, hogy a
víz jóval távolabb sodorta azokat. Akár a tengerig is eljuthattak, és akkor
örökre búcsút inthetnek nekik. Attól tartott, hogy ha nem jelentkezik senki a
rendőrség felhívására, nem fogják tudni azonosítani az áldozatot, az ügy pedig
bekerül a megoldatlan akták közé.
Alig húsz perc múlva
beért Exeterbe. Lakása azon a részén volt a városnak, ahol az utcák még
ugyanolyan keskenyek, mint a központban, de a házak már jóval lepusztultabbak.
Hála a késői órának talált egy parkolóhelyet egészen közel az épület
bejáratához. Lezárta a terepjárót, és felment a legfelső emeletre.
Annak idején az ingatlaniroda
azzal igyekezett feldobni a hirdetést, hogy milyen szép a kilátás a lakásból.
Való igaz, a nappali ablakából el lehetett látni egészen a katedrálisig, más
előnyös tulajdonsága azonban nem nagyon akadt a hajléknak. Szűk volt, tele régi
bútorokkal, amik nedves időben enyhe dohszagot árasztottak. Alexander akkor
költözött be, amikor elkezdett a rendőrségen dolgozni. Egy ideje már ennél
igényesebb lakhelyet is megengedhetett volna magának, de nem látta értelmét a
költözésnek. Végül is, alig tartózkodik itthon. Minek béreljen drágább lakást arra
a pár órára, míg alszik?
Kivett egy sört a
hűtőből, és elnyúlt a kanapén. Legutóbbi partnere alig egy hete kérte az
áthelyezését, és még nem akadt senki, aki a helyébe léphetett volna. A főnöke a
nyári szabadságolásokkal magyarázta a csúszást, de az igazság az volt, hogy a
kollégái közül senkinek sem akaródzott túl szorosan együttműködnie a
megrögzötten munkamániás, „magányos farkas”-nak tartott nyomozóval. Persze,
Arrington idővel majd biztosan talál egy lelkes újoncot, akit a nyakába varrhat,
de addig még van pár háborítatlan napja, szerencsés esetben néhány hete.
Lezuhanyozott, aztán
még sokáig feküdt ébren az ágyában, és bámulta a plafonon futó repedéseket. De
nem az ügyön rágódott, mint általában, hanem Fannyn. Mindig is a vöröshajú nők
voltak a gyengéi, de persze ez nem mentség arra, amit tett. A legrosszabb, hogy
alkalmat sem kapott jóvátenni a hibáját, még csak bocsánatot sem kérhetett. Legalább
annyi tartás lehetne benne, hogy ne folyton a nőn járjon az esze, ám amikor
lehunyta a szemét, Fannyt látta maga előtt. Hosszú, vörös hajzuhatagát, olvadt
karamella színű szemét...
– Bassza meg! –
szitkozódott fennhangon.
Már tudta, hogy ma
éjszaka sem fog sokat aludni.
"Ezt eddig kevés szerzőnél éreztem, hogy ennyire dallamosan és szépen fogalmazzák meg a mondataikat."
MEGVÁSÁROLHATÓ:
A REGÉNYHEZ KÉSZÜLT NOVELLA:
ELŐRENDELHETŐ!
A GYILKOSSÁG A KRIMIFESZTIVÁLON már elérhető
a FairBooks Kiadó webshopjában 30% kedvezménnyel:
Vadregényes Skócia, ördögi bosszú, tiltott szerelem.
Olvasd el, hogyan folytatódik Lottie és Hunter története!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
Ez kínzás már!!!!!!!! Annyira jó! :)
VálaszTörlésNagyon nagyon jók
VálaszTörlés