Fanny halovány mosolyt erőltetett az arcára, és belépett a kávézóba. Odabent édes süteményillat fogadta, ami mindig megnyugtatta, most azonban ez sem tudta teljesen csillapítani a feszültségét. Arra az asztalra nézett, ahol Ariana ült. A lány összeráncolt homlokkal jegyzetelt a füzetébe, előtte legalább három tankönyv állt nyitva, és ugyanolyan buzgómócsingnak látszott, mint amilyen ő is volt diákkorában. Fanny mosolya ettől azonnal kiszélesedett. Ariana tőle örökölte a szorgalmát. A makacsságát, a hallgatagságát és a tehetségét a küzdősportokhoz meg az apjától. Csak egyetlen másodpercre pillantott fel rá, gyors mosolyra húzta a száját, majd fordult is vissza a könyveihez.
Fanny odament Kate-hez, és sóhajtva lerakta
a pultra az üres ételhordókat.
– Hogy van Mrs. Walsh? – kérdezte azonnal Kate.
– Még mindig teljesen kába a nyugtatóktól.
Fanny negyedóráig volt Mrs. Walsh házában,
csak annyi időre, hogy kipakolja az ételeket, és hogy felajánlja a segítségét. Az
utóbbi néhány évben szokott rá arra, hogy ha valamelyik családnál tragédia
történt, akkor próbált a maga módján segíteni: vitt nekik kaját. Nem volt nagy
dolog, de néha azért jól jött a családoknak, ha nem is az étel, hanem a törődés
meg a jó szó. Most azonban Fanny úgy érezte, a segítsége mit sem ér, és a
szavai el sem jutnak a szinte katatón állapotban lévő asszonyhoz. Ariana felé
pillantott, és igyekezett nem belegondolni abba, mi lenne vele, ha valami baj
történne a lányával.
– És hogy van Mark? – fordult vissza
Kate-hez.
A barátnője szomorúan megcsóválta a fejét.
– Nem igazán tudom. Már egy ideje nem
rohan hozzám a problémáival, de hallottam, hogy egész éjszaka fel-alá mászkált a
szobájában. Megengedtem neki, hogy ma ne menjen iskolába, azóta ki sem mozdult
otthonról.
– Annyira sajnálom, Kate! Egyetlen ilyen tragédiával
sem kellene szembesülnie, nemhogy kettővel.
– Garry halála óta magába fordult – mormolta
Kate aggodalmasan –, most pedig még ez is. Fogalmam sincs, hogyan segíthetnék
rajta. – Megdörgölte a szemét, mintha így akarná visszatartani a könnyeit.
– Mark erős fiú, ezt is át fogja vészelni –
szólalt meg Fanny, de saját maga is érezte, mennyire üres ez a biztatás. És
bizonyára Kate is tudta, de nem tette szóvá, csak kérdés nélkül odatolt elé egy
bögre forró vizet, meg a teafilteres dobozt.
– Alexanderék kiderítettek már valamit? –
kérdezte.
Fanny kiválasztott egy zöld teás filtert,
és belelógatta a csészéjébe, aztán megvonta a vállát.
– Nem tudom. Tegnap este ő ment el Mrs.
Walsh-hoz, hogy elmondja neki, meghalt a lánya. Amikor hazaért... jobbnak
láttam nem faggatni.
Valójában Alexander teljesen ki volt
készülve. Máskor is meg szokták viselni a keményebb ügyek, de ilyennek Fanny
még nem látta. A férfi egymás után felhajtott három pohár whiskyt, aztán
elvonult zuhanyozni, és még mindig szó nélkül bújt be mellé az ágyba, majd olyan
erősen szorította magához, hogy Fanny alig kapott levegőt, de persze nem panaszkodott.
Csak némán simogatta Alexander hátát, és azért fohászkodott, hogy a férje
szólaljon meg végre, és adja ki magából a feszültséget. Alexander azonban nem
kezdett el beszélni. Valamikor hajnalban Fanny arra ébredt, hogy a férfi még
mindig szorosan öleli, és még mindig nyitva van a szeme. Valószínűleg egész éjjel
semmit sem aludt.
Alexandert két éve nevezték ki a
gyilkosságiak élére, és akkor Fanny azt hitte, hogy kicsit könnyebb lesz. De a
férje ugyanúgy belefolyt a nyomozásokba, és ugyanúgy személyes ügyként kezelt
mindent, mint korábban, Fanny pedig tisztában volt vele, hogy annak idején épp
emiatt szeretett bele a férfiba. Amiatt, mert ennyire lelkiismeretes, ennyire
segíteni akar mindenkin. Most azonban leginkább csak aggódott. Aggódott, hogy
Alexander tönkremegy a munkába.
– Egyre jobban megviselik az ügyek – mondta
halkan Kate-nek. – Ez a mostani főleg. Fogalmam sincs, hogy bírja ki nap mint
nap, és néha azt kívánom, bár hagyná ott a rendőrséget, de tudom, hogy nem
fogja.
– A nyomozódnak komoly küldetéstudata van,
hozzászokhattál volna tizenöt év alatt – jegyezte meg Kate szomorú mosollyal. –
Garry is ugyanilyen volt...
Fanny átnyúlt a pulton, megsimogatta a
barátnője kezét, és csak nézte az arcát, amin az utóbbi egy évben
megszaporodtak a ráncok. Nem is csoda. Kate első férje se szó, se beszéd
lelépett, amikor Mark kétéves sem volt. Aztán Garryt is elvesztette. Fannynak
fogalma sem volt, hogy tudta a barátnője összeomlás nélkül átvészelni ezt.
Vagyis tudta... Kizárólag Mark miatt.
– Ugye tudod, hogy ha bármiben segíthetek,
akkor itt vagyok? Ha beszélgetni akarsz, vagy ha csak elmennél pár napra valahova
pihenni... addig intézhetek én mindent a kávézóban, és Mark is odaköltözhet hozzánk
– mondta el Fanny ugyanazt, vagy századjára.
– Tudom, és köszönöm, de megvagyok –
szorította meg Kate a kezét, de az arca borús maradt. A mindig vidám Kate
eltűnt, és emiatt Fanny szíve újból és újból darabokra hasadt.
Eszébe jutott az a tizenöt évvel korábbi
szeptemberi délután és a kerti parti, amin mindannyian olyan vidámak voltak.
Akkor azt hitte, hogy minden rosszat maguk mögött hagytak, és csupa jó fog
jönni. Pedig nincsen happy end, csak az élet, ami néha boldog, de sokszor
tragédiákkal teli.
Újra Arianára nézett, és észrevette, hogy
a lánya már nem a könyveit bújja, hanem a mobiljára mered, összeráncolt
homlokkal. Aztán mintha megérezte volna, hogy figyeli, felpillantott, majd
intett neki.
Fanny azonnal odament hozzá, és
aggodalmasan megkérdezte:
– Minden rendben van, drágám?
– Nem akartam, hogy Kate is hallja –
kezdett bele Ariana a mobilját szorongatva. – Így is túlságosan aggódik.
Fanny automatikusan leült mellé, és átkarolta
a vállát, mint kislánykorában. Fura mód Ariana nem tiltakozott az ölelés
ellen, mint az utóbbi időben mindig.
– Mi történt?
– Beléptem a suli Facebook csoportjába –
motyogta a lánya –, és mindenki Deborah-ról beszél...
– Ez sajnos várható volt – simított végig
Fanny a lánya selymes haján.
– Tudom. – Ariana kibújt a karja alól, és
arrébb húzódott. – Nem érdekel, hogy beszélnek róla! Gáz, hogy ez szórakoztatja
őket, de tőlem tegyék. Ahhoz viszont honnan veszik a bátorságot, hogy Márkot mocskolják?!
– Mit írnak Márkról? – kérdezte Fanny, bár attól
tartott, nagyon is tudja a választ, és be is igazolódott a gyanúja.
– Azt, hogy biztos ő tette.
Mert mindig a barát a gyilkos... Persze tudom, hogy ez hülyeség, de annyira mérges
lettem! – Ariana tekintete ugyanolyan kemény volt, mint az apjáé, amikor
feldühödött valamin.
– Elhiszem, drágám! – próbálta csitítani
Fanny. – Ha szeretnéd, beszélek az igazgatóval, hogy töröljék azokat a
kommenteket.
– Attól még a suliban erről fognak
pletykálni.
– Ez igaz, de nem szabad törődni azzal,
mit pletykálnak – mormolta Fanny, ám ugyanolyan üresnek érezte a szavait, mint
az előbbieket, amiket Kate-nek mondott. Mert tényleg nem szabad törődni a szóbeszéddel,
de az attól még nem fog megszűnni. Megmarad, és megmérgez mindent. De ezt nem
mondhatta a lányának. Most nem, amikor ennyire kétségbeesett. – Mára végeztem a
munkával. Mit szólnál hozzá, ha hazamennénk? Megnézhetnénk egy filmet.
– Elvinnél inkább Markhoz? – kérdezte Ariana.
– Ha látta azokat a szemét kommenteket, biztos kiakadt. Valahogy el kell
terelnem a figyelmét... Az lenne a legjobb, ha rá tudnánk jönni, kinek volt oka
megölni Deborah-t.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – szólt
gyorsan közbe Fanny. – Apád mérges lesz, ha megtudja, hogy nyomozni kezdtek.
Ariana felhúzott szemöldökkel pillantott
rá.
– Nem nyomozunk, csak beszélgetünk róla.
Az teljesen más.
– Rendben, elviszlek Markhoz, hogy
beszélgethessetek. De csak egymás között! – öltötte fel Fanny a legszigorúbb
arckifejezését. – Nem akarom meghallani, hogy bárkit a gyilkosságról vagy
Deborah-ról faggattok.
– Anya, nem vagyok hülye! Tudom, hogy
azzal csak veszélybe sodornánk magunkat.
– Hm... – Fanny a hümmögéssel próbálta
elrejteni a kitörni készülő nevetését. Ariana le sem tagadhatná, ki az apja. Na
meg azt sem, hogy Alexander önvédelmi tanmesévé változtatta az összes
gyerekmesét, amiket felolvasott neki. Aztán amikor Ariana nagyobb lett, már a
nyomozásokról is beszélt. Persze csak olyanokról, amik nem voltak túl véresek.
Erről a mostaniról mélyen hallgatott, amiből Fanny arra következtetett, hogy
Deborah halála borzalmas lehetett.
Végig ezen merengett, miközben Kate-ék háza
felé tartottak, és még akkor is, amikor bementek, és a két gyerek azonnal
eltűnt Mark szobájában. Fanny a konyhába ment, ahol majdnem ugyanolyan
otthonosan mozgott, mint a sajátjában, és úgy döntött, készít vacsorát. Mással
nagyon úgysem tud hozzájárulni ennek a legújabb vészhelyzetnek a megoldásához.
A krumplipucolás, a hússzeletelés és a
zöldségaprítás közben szépen lassan megnyugodott. A főzés mindig ilyen hatással
volt rá, elcsendesítette a háborgó érzelmeit. Szerencsés, hogy a munkája
egyúttal terápia is, Fanny elmosolyodott a gondolatra.
– Min somolyogsz? – hallotta meg Alexander
hangját a konyha ajtajából.
Felpillantott, és beitta a férje
látványát. Alexander a halántékánál már őszülni kezdett, de ezenkívül alig
keveredett egy-egy halványabb szál sötét hajába. Az arca borostás volt, a
ráncok a szája sarkában és a két szeme között elmélyültek az utóbbi években, de
Fanny szíve még mindig hevesebben kezdett zakatolni, ahányszor csak ránézett, és
még mindig alig hitte el, mennyire szerencsés, hogy ezzel a nagyszerű férfival
élhet. Mindegy milyen nehézségek állnak még előttük, nem cserélné le az
életüket semmiért.
Megtörölte a kezét, és odament
Alexanderhez, aztán a nyaka köré fonta a karját, és lehúzta magához egy csókra.
– Mi ez a lelkes üdvözlés? – húzta fel
Alexander a szemöldökét, amikor szétváltak. A szája sarka vigyorra húzódott, és
ettől a szeme alatti árkok sem tűntek olyan mélynek és sötétnek.
– Csak örülök, hogy itt vagy – mondta egyszerűen
Fanny, amire a férfi újra magához húzta, és mohón megcsókolta.
Csak jó néhány perc múlva tudtak elszakadni
egymástól. Fanny érezte, hogy a hasának nyomódik Alexander merevedése, és nem
tudta visszatartani elégedett mosolyát.
– Ariana és Mark hol vannak? – kérdezte
rekedtesen Alexander.
– Fent, Mark szobájában.
– Remélem, még egy darabig nem jönnek le.
Mert akkor végleg oda lesz a tekintélyem.
Fanny elnevette magát, és nem tudta
megállni, hogy ne simuljon még szorosabban a férjéhez.
– Hé, ezzel nem segítesz ám – morogta Alexander,
de nem tolta el magától.
Még jó néhány percig álltak
összeölelkezve, és Fanny érezte, ahogy a maradék idegessége is elpárolog. Alexander
homloka sem gyűrődött már olyan mély ráncokba, mint az előbb, és a szeméből is
visszahúzódtak az árnyak.
– Mindjárt készen lesz a vacsora – mutatott
Fanny a tűzhelyen rotyogó ételre. – Ugye maradsz? Kate is nemsokára hazaér a
kávézóból. Vacsorázhatnánk együtt.
– Jó lenne, de még dolgoznom kell –
komorult el azonnal Alexander.
– Azt hittem, azért vagy főnök, hogy
lepasszold a munkát – mondta Fanny, csak hogy újra visszahozza a korábbi
könnyed hangulatot, de nem járt sikerrel. Alexander elengedte a derekát,
hátrébb lépett, és végigszántott a kezével a haján.
– Van néhány dolog, amit jobb, ha én
intézek el.
Fanny rosszat sejtve pillantott fel a
férfira.
– Valamit nem mondasz el – állapította meg.
– Valami fontosat, ami aggaszt.
– Túl jól ismersz – húzta el a száját
Alexander. – Tényleg van valami, de nem szeretném, hogy te is aggódj.
– Hé – fogta meg Fanny a férfi kezét. –
Megosztjuk egymással a gondjainkat, emlékszel? Így működik a házasság.
– Igen, ezt alaposan belém verted még az
elején. – Alexander csak egyetlen pillanatra vigyorodott el, aztán az arcán
újra feltűnt az a komor, merev maszk, amivel el szokta rejteni az érzéseit a
világ elől. Fanny utálta, amikor vele szemben is használta.
– Akkor mondd el, mi történt! – sürgette a
férfit.
Alexander hosszan fújta ki a levegőt,
aztán aprót biccentett.
– Jól van. – Odalépett a konyhaajtóhoz, és
becsukta. – De ne mondd el senkinek, Kate-nek sem.
– Rendben – nyelt egyet Fanny. Előre félt
attól, mit fog hallani.
– Nem
hoztuk nyilvánosságra, hogyan ölték meg Deborah-t – kezdett bele Alexander,
Fanny pedig bólintott.
– Igen, észrevettem. Meg azt is, hogy
tegnap sem mondtál erről semmit.
– Nem véletlenül. Ugyanis ugyanúgy ölték meg, mint Garryt.
Fanny torka úgy összeszorult, hogy a hányinger kerülgette. Nyelnie kellett, és utána is alig tudott megszólalni.
– De Garry gyilkosát elkaptátok. Nem tehette ő.
Fanny pontosan emlékezett mindenre a
tavalyi nyárról. A férfi, aki megölte Garryt, nem sokkal korábban szabadult a
börtönből. Bosszút akart állni Garryn, amiért lecsukta, aztán képtelen volt
szembenézni borzalmas tettével, és felakasztotta magát. Még búcsúlevelet is írt...
Fannyt elöntötte ugyanaz az indulat, mint egy éve. Gyűlölte, hogy Garrynek egy
ilyen alak miatt kellett meghalni.
– Igen, ő nem tehette – bólintott Alexander
–, de akkor sem hagy nyugodni a dolog...
– Talán csak véletlen egybeesés.
– Igen, az is lehet – mormolta Alexander,
de nem tűnt túl meggyőzöttnek.
Fanny sejtette, mit érez. Egyikük sem
tudta még túltenni magát Garry halálán, de Alexander magát okolta. Fanny már
nyitotta a száját, hogy újra elmondja, nem az ő hibája, hogy Garry meghalt, ám
ekkor feltárult az ajtó. Ariana lépett be a konyhába, közvetlenül a nyomában pedig
ott volt Mark. Fanny egy pillanatra elmerengett azon, mennyire jól mutat a két
gyerek együtt. Ariana a dús sötét hajával kiköpött Hófehérke volt. Mark pedig a
szőke herceg. Fanny egyáltalán nem bánta volna, ha Alexander sejtése
beigazolódik...
– Már megint smároltatok, lefogadom – forgatta meg Ariana a szemét. – Azért csuktátok be az ajtót.
– Akkor igazán kopoghattál volna – morogta
Alexander, de sötét szeme felragyogott, ahogy a lányára nézett. Bármit is
csinált Ariana, képtelen volt haragudni rá, amit Fanny szörnyen aranyosnak
talált, még akkor is, ha emiatt neki kellett a szigorú szülőnek lennie.
– Mindegy, a lényeg, hogy nem láttunk
semmit – legyintett Ariana, aztán megragadta Mark karját, és szinte
odavonszolta az apjához. – Mondd el neki, mire jöttünk rá! – parancsolta.
Fanny talán felnevetett volna a jeleneten,
ha Mark nem lett volna olyan rossz bőrben. A fiún látszott, hogy tényleg nem
aludt semmit, az arca sápadt volt, a szája vértelen, a vállát pedig olyan
mereven tartotta, mintha bármelyik pillanatban darabjaira hullhatna.
– Mire jöttetek rá? – ráncolta a homlokát
Alexander, hol az egyik, hol a másik gyerekre pillantva.
– Deborah-nak van egy bátyja, Nick –
szólalt meg Mark. Fanny szíve összeszorult monoton hangjától, amiből hiányzott
minden érzelem. – Drogozik. Szokott pénzt kérni Debtől, de ő sosem ad neki... –
Mark hangja elhalt, és szürkére vált arccal javította ki magát: – Sosem adott
neki. És arra gondoltam, hogy talán Nick... talán ő bántotta.
Alexander egy pillanatig némán, kutakodva
nézte a fiút, aztán lassan bólintott.
– Jól van, utánanézek.
A novella A múlt bűnei című regényhez tartozik. A könyv beszerezhető itt:
Megyeri Judit - Jud Meyrin regények
NewLine nyomtatott, NewLine ebook
Libri, Líra, Bookline, Álomgyár, Book24
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése