Nemrég az egyik Facebook csoportban (HazaÍrók) megkérdezték, kinek mi a legnehezebb feladat az írás során. Akkor elgondolkoztam ezen, és eszembe is jutott több minden. Legelőször a fülszöveg, aztán a javítás, de még a szexjelenetek is beugrottak, mert mindegyiknél minden alkalommal nem kevés hajszálat elhullatok, mire úgy összehozom őket, hogy meg is legyek elégedve velük. (Már maga az megérne egy külön posztot, mennyire megszenvedek minden egyes szexjelenettel. Komédiába illő a folyamat. :D) De aztán rájöttem, hogy annak ellenére, hogy küszködök velük, kissé mazochista módon mégis élvezem írni őket. (Még a fülszöveget is!)
Van viszont valami, ami tényleg nehezemre esik, erre pont a múlt héten döbbentem rá, miután megjelent a Csontvázak a szekrényben. Ez pedig nem más, mint a regény elengedése.
Arról szerintem már minden író hallott, hogy miért fontos egy ponton elengedni a regényünk kezét.
1. Egyrészt így lezárunk egy folyamatot. Tudatosul, hogy befejeztük a munkát, és már nincs helye a további változtatásnak. Nekem pedig, mint örök maximalistának, nagyon nehéz leállni a javítással, mert bár soha nem vagyok elégedetlen a megjelent regényeimmel, de nehéz túllendülnöm azon, hogy meg kell állnom, és nem csiszolhatom tovább a szöveget.
2. Az elengedés segít abban, hogy leváljunk a regényről. Hogy eljussunk arra a pontra, amikor már nem azonosítjuk saját magunkkal az írásunkat. Ez jól jön akkor is, amikor az első negatív véleményeket megkapjuk. (Mert bármennyire jó a könyv, akkor is lesznek negatív vélemények, természetellenes is lenne, ha minden olvasónak ugyanúgy tetszene minden.) Ha tisztában vagyunk vele, hogy a könyv nem mi vagyunk, csupán a munkánk, vagyis a kritika nem a személyünkre vonatkozik, hanem az alkotásunkra, akkor könnyebb lesz elfogadni azt. Hisz így mindig ott a lehetőség, hogy az újabb regényt már szeressék a korábban kritikus olvasók is.
3. Így azt is könnyebben be tudjuk látni, hogy a történetünknek önállóan, a megjelent formában kell megállnia a helyét, és bizony minden olvasónak más és más élményt fog nyújtani. Sokszor látom, hogy írók magyarázkodnak az olvasóktól vagy bloggerektől érkezett véleményeknél, hogy ők ezt meg azt így gondolták, és amazt meg az olvasó értette félre. Bevallom, én falra mászok az ilyen írói kommentároktól. Ha az olvasó el akar beszélgetni a regényről, akkor úgyis megtalálja annak a módját. Ír egy üzenetet, vagy e-mailt, megkeresi az írót privátban. De egy nyilvános vélemény alatt elég ritkán vágyik arra, hogy megmagyarázzák neki, nem úgy van az, ahogy ő (egyébként teljesen szubjektíven) gondolja.
Szóval az elengedés szükséges ahhoz, hogy ne zakkanjunk bele teljesen abba, hogy min kellett volna még változtatnunk a kéziratban, és abban is segít, hogy ne romboljuk le az olvasók előtt a hírnevünket.
Ahogy fentebb írtam, számomra ez az elengedés a legnehezebb, sőt a legfájdalmasabb feladat. A Csontvázak a szekrényben tavaly szeptember óta az életem része. Amikor épp nem írtam vagy javítottam, akkor is sokszor a történeten agyaltam. Azon, hogy a karaktereim mire hogy reagálnának, hogy viselkednének bizonyos helyzetekben, mit éreznek, vagy csak mik a problémák, amikkel meg kell küzdeniük. Tényleg átszőtték a mindennapjaimat. Ezután elengedni őket kicsit olyan, mintha megválnék a barátaimtól, akik korábban minden nap beugrottak látogatóba. Szóval nagyon nem egyszerű.
Hogy kicsit könnyebbé tegyem, kitaláltam magamnak egy rituálét. Amikor megjelenik a könyv, és kézhez kapom, nyomtatva is elolvasom egyszer. Közben nem arra koncentrálok, hogy miken változtatnék, hanem úgy tekintek a történetre, mintha más írta volna. Aztán ahogy végeztem, megy a könyv a polcra, a kéziratot (ami korábban folyton nyitva volt a laptopomon, hogy kéznél legyen, ha bele kell kukkantani) pedig bezárom és beteszem az archivált mappámba, és ezzel együtt Spotifyon sem hallgatom többet azt a lejátszási listát, amit kifejezetten a regényhez állítottam össze ihletadónak.
Nem tudom teljesen logikusan megmagyarázni, miért, de ez mindig segít a lezárásban. Innentől már nem kattogok a történeten, nem járnak folyton a szereplők a fejemben, tudok a következő regényre koncentrálni, ami nem más, mint a Gyilkosság a krimifesztiválon, Lottie és Hunter legújabb kalandja. :)
A bejegyzésben szereplő montázsok azokból a képekből készültek, amiket tőletek kaptam az elmúlt héten, miután megérkeztek hozzátok a könyvek. Itt is köszönöm szépen a fotókat nektek:
Márti, Blanka, Judit, Edit, Tira, Heni, Szilvi, Anett, Zsuzsi, Ági, Anett, Szófia, Zsófi, Gabi, Kitti, Bea, Timi, Erzsike, Erika, Móni, Ildikó, Kata, Erika, Anita és Ildikó! <3
Nagyon örültem mindegyiknek. Jó szórakozást kívánok a regényhez! <3
(Azokat a képeket használtam fel, amiket üzenetben vagy a Facebook csoportomban kaptam.)
MEGJELENT!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése