A ház egy barna téblából épült sorház volt New Barnetben. Ugyanolyan, mint az összes többi a középosztálybeli, családias környéken. A kocsibeállókon jól karbantartott, bár nem felsőkategóriás autók álltak, a napsütötte utcán babkocsit tologató nők sétáltak, a közeli játszótérről idehallatszott a gyerekek zsivaja.
Ha az ember körülnézett itt, el sem tudta képzelni, hogy elhagyatott sírokon többnapos holttestek heverhetnek. Azt még kevésbé, hogy olyan valakinek a holtteste, aki itt élt. Pedig nem ezen múlik. Nem a környéken, nem a neveltetésen, és még csak nem is a pénzen. Tristan pontosan tudta ezt.
Leparkolt Larysa egykori otthona előtt, kiszállt az autóból, és az ajtóhoz ment. Csengetnie sem kellett, az ajtó azonnal kipattant, mintha odabentről figyelték volna az utcát. A nyílásban egy negyven év körüli asszony állt, akinek ugyan sötétbarna volt a haja, de az arca annyira hasonlított Larysáéra, hogy Tristan azonnal tudta, ő a lány anyja.
– Hunter nyomozó vagyok – mutatta meg az igazolványát. – Olga Woodham, ugye?
– Igen.
– Bemehetek? Beszélnünk kellene.
Olga megérezhetett valamit a hangjában, mert kezdetben még reménykedő tekintete egy pillanat alatt megtört, mintha előre sejtené, mit fog hallani. Mégsem kezdett el ott helyben válaszokat követelni, csak bólintott, Tristan pedig pontosan tudta, mekkora erőfeszítésbe kerülhet ez a fegyelmezettség.
Bementek a házba, ami ugyanolyan takaros volt belül is, mint kívül. Mindenhol jó ízléssel összeválogatott bútorok, tisztaság és rend. A nappali, ahová Olga vezette, akár egy lakberendezési magazinban is szerepelhetett volna. Az egyik sarokban nagy, fényesfekete zongora állt.
Tristan leereszkedett az egyik fotelbe, közben a kandalló fölé akasztott fotót nézte. Olga volt rajta, kicsit fiatalabb kiadásban, két szőke hajú kislánnyal, akik közül az egyik Larysa lehetett, mellettük pedig egy idősebb férfi állt. Dús szőkésősz bajusza mögött mintha fintor bújt volna meg.
Olga is leült vele szemben, aztán követte a pillantását.
– Az az utolsó fotó, ami a férjemről készült – mondta. Tökéletesen beszélte az angolt, bár a hanglejtésében megmaradt az idegen, dallamos zönge. – Pár héttel később meghalt szívrohamban.
– Részvétem.
– Köszönöm, de régen volt – legyintett Olga, mintha a múlt nem lenne fontos. Tristan kételkedett benne, hogy valóban így gondolja. – Lary miatt jött, ugye?
– Igen. – Tristan habozott. Hiába töltött el több, mint tíz évet a rendőrségen, még mindig nehezére esett a rossz hír közlése.
– Csak mondja! – vágott közbe Olga élesen. – Egy hónapja várom, hogy megtudjam, mi történt. Nem akarok tovább várni.
Tristan biccentett, és köntörfalazás nélkül kibökte:
– Megtaláltuk a lánya holttestét, Mrs. Woodham, sajnálom.
A nő nem szólt semmit, nem kezdett jajveszékelni, még csak nem is sírt, csupán a tekintete és az arca merevedett meg úgy, mintha jéggé fagyott volna. Mintha abban a pillanatban, hogy értesült a lánya haláláról, elszállt volna belőle minden életerő. Tristannek nem volt idegen ez a reakció. A saját anyja napokig alig beszélt Anne halála után, mintha csak egy üres váz lenne, érzelmek, gondolatok, lélek nélkül. Olga ugyanilyennek tűnt.
– Hozzak egy pohár vizet, Mrs. Woodham? – kérdezte tőle Tristan.
A nő, mintha csak most ocsúdott volna fel a kábulatból, megrázkódott.
– Nem kell, én... – Összekulcsolt kezére meredt, amit úgy szorított össze, hogy belefehéredtek az ujjai. – Hogy halt meg?
– Ezt még vizsgáljuk.
– Akkor nem egyértelmű – állapította meg az asszony, mintha erre számított volna. – Azt hiszem, egy ideje már sejtettem, hogy valami... ilyesmi történt. Nem maradt volna ilyen sokáig távol... Tudta volna, mennyire aggódom.
Tristan jobbnak látta, ha nem most mondja el neki, hogy Larysa csak pár napja halott, azelőtt valószínűleg önszántából nem ment haza. Azt is hagyta, hogy a nő egyelőre gyilkosságnak gondolja a lánya halálát. Azt talán könnyebb elfogadni. És mindenképpen jobb, mint a bizonytalanság.
– Tudom, hogy már kikérdezték, amikor bejelentette a lány eltűnését, de most nekem is fel kellene tennem pár kérdést. Persze ha szeretné, visszajövök később...
– Nem, nem! – Olga hevesen megrázta a fejét. – Azt akarom, hogy kiderítse, mi történt!
– Rendben, akkor meséljen az eltűnéséről.
– Egyszerűen csak nem jött haza az iskolából. Először nem is aggódtam, máskor is előfordult, hogy valamelyik barátnőjénél aludt, csak nem szólt róla. Tudja, Lary egy kicsit... bohém volt.
A bohém jelző egy tinilányra elég idegenül hangzott. Valószínűleg Olga szépíteni akart a helyzeten, azért ezt használta. Tristan az eltűnést vizsgáló zsaru jelentéséből tudta, hogy Larysa sokat bulizott, és nem tanult túl jól. Valószínűleg ezt takarta a bohém szó, és valószínűleg Olga nem örült se a buliknak, se a rossz jegyeknek.
– Ki látta utoljára?
– Az osztálytársai. De mind azt mondták, hogy ugyanolyan volt, mint máskor, és úgy tűnt, hogy hazafelé indult el.
Tristan bólintott, de közben elhatározta, hogy újra beszélniük kell azokkal az osztálytársakkal. Lehetséges, hogy amíg azt hitték, Larysa csupán elszökött otthonról, falaztak neki, de ha megtudják, hogy meghalt, talán közlékenyebbek lesznek.
Tristan feltett még néhány kérdést, majd felállt. Olga nem mozdult, csak kuporgott a fotelben. Tristannek újra a saját anyja jutott eszébe.
– Idehívjak magához valakit? – csúszott ki a száján. – Hogy ne legyen egyedül.
Az asszony felnézett rá, és halványan elmosolyodott.
– Nem kell. Julya, a nagyobbik lányom mindjárt hazaér a munkából.
Tristan biccentett, és otthagyta a nőt a fotelben, ahogy kibámult az ablakon, mintha még mindig arra várna, hogy ez az egész csak egy rossz álom, és a lánya egyszer csak megjelenik a ház előtt. Tristan gyomra fájdalmasan összeszorult, és tudta, hogy az ügy ezzel személyessé vált. Ahogy minden nyomozás egy idő után. Függetlenül attól, hogy azt tanították neki annak idején, hogy tartson távolságot, mert csak úgy lehet hosszú távon ép ésszel átvészelni ezt a munkát. Tristan nem törődött vele. Ha képes lenne távolságot tartani, ha ugyanolyan közömbös maradna, mint Louise, akkor mi hajtaná? Az előléptetés, a pénz sosem számított... Csak az áldozatok, mint Larysa, és a gyászoló családtagok, mint Olga Woodham.
Tristan kalandjai tovább folytatódnak a Felföldi rejtélyek sorozatban :)
MEGRENDELHETŐ:
Tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül
NewLine Kiadó nyomtatott, NewLine Kiadó ebook
Libri, Bookline Líra, Book24, Álomgyár
Tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül
NewLine Kiadó nyomtatott, NewLine Kiadó ebook
Libri, Bookline Líra, Book24, Álomgyár
Olvasd el a másik főszereplő, Lottie előzménynovelláját is!
BELEOLVASÓ A SOROZAT MÁSODIK RÉSZÉBE:
MEGJELENT!
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése