Fanny másnap nem látta a faluban a fekete terepjárót, és megkönnyebbülten lélegzett fel – már nem kell attól tartania, hogy találkozhat Alexanderrel Ivybridge-ben.
Néhány évvel korábban költözött a faluba. Akkor örökölte meg nagyanyja házát egy hatalmas kerttel, ami tele volt gyümölcsöktől roskadozó fákkal és dús zöldséges ágyásokkal. Először csak azért jött vissza Angliába, hogy előkészítse a házat az eladásra, de aztán valahogy itt ragadt. Ivybridge-ben töltötte gyerekkora legszebb nyarait, és abban a pillanatban, ahogy hosszú évek után ismét belépett a buján zöldellő kertbe, megrohanták a kedves emlékek. Apró, gömbölyded nagyanyjáról, a mindig tiszta, ám mégis süteményszagú kötényével. A hosszú séták, a biciklizések, az ódon illatot árasztó könyvek, a lebilincselő történetek, amiket Nana felolvasott belőlük. Az érkezését követő első reggel, amikor kilépett a harmattal borított, napfényben fürdő kertbe, és lepillantott a völgyre, ahol az apró házakat még ködfoltok pöttyözték, olyan nyugalom szállta meg, ami az elmúlt években egyszer sem. Akkor már tudta, hogy maradni fog, és azóta egy pillanatig sem bánta meg döntését. Korábbi élete jóval mozgalmasabb volt ugyan, de sem a felkapott, New York-i étterem, ahol dolgozott, sem a szakmai előmenetel nem ért fel azzal, hogy végre békére talált Ivybridge-ben.
Két nappal azután, hogy Alexander hazafuvarozta, Fannynak különösen sűrű napja volt, a szokásos bevásárlásait is rohamtempóban kellett intéznie. Nem örült, amikor valaki megkocogtatta a vállát, miközben sorban állt a Tescóban. Ingerülten fordult meg, és egy vigyorgó alakra esett a pillantása. A férfi kerek pocakján jócskán feszült a csiricsáré mintás ing, arca is széles volt, amit nem túl sűrű, copfba fogott hajkorona keretezett. A szeme tűnt csak ismerősnek, sárgás ragadozószem.
– Neil Rawen? – kérdezte Fanny tétován.
– Nahát, megismertél, Fanny drágám! – ölelte magához Neil. – Pedig felszedtem pár kilót. Te bezzeg semmit sem változtál!
Fanny összeszorított szájjal tűrte az ölelkezést, miközben magában átkozódott, hogy balsorsa immár a második régi ismerőssel hozza össze ilyen rövid időn belül. Hogyan lehetséges, hogy évekig senki, aztán pár nap alatt ketten is előkerülnek a múltjából?
– Hogy vagy, Neil? – érdeklődött, miközben fizetett, habár legszívesebben hátat fordított volna.
– Megvagyok, megvagyok! – harsogta a férfi. – Láttam egy kávézót az utca túloldalán, ihatnánk valamit. Biztos van egy kis időd egy régi barátra! – És meg sem várva Fanny válaszát, már karon is ragadta, az említett kávézó felé vonszolva.
Neil régen is ilyen volt, és Fanny talán épp ezért nem tudta igazán megkedvelni. Taszította a rámenőssége. A férfi még egy határozott nemet is gyakran talánnak vett, és aszerint cselekedett. Szerencsére Fannynál egyszer sem lépte át a határt, de már maga a lehetőség is, hogy ez bármikor megeshet, rémisztő volt.
Miután leültek a kávézó teraszára, és megrendelték az italaikat, Neil az újságírói karrierjéről kezdett el áradozni. Fannynak hamar elkalandozott a figyelme. Néha azért közbevetett egy igent vagy hümmögést, és úgy tűnt, ez elegendő is a férfinak ahhoz, hogy folytassa. Fanny csak akkor kezdett el megint figyelni, amikor Neil megemlítette az egykori baráti társaság másik tagját, Simon Fellow-t.
– Ha Simon nem ültet fel, összehozhattunk volna egy hármas találkát valamelyik este.
– Mi történt? – érdeklődött Fanny a férfi durva vonású arcát fürkészve.
– Felhívott pár hete, hogy fussunk össze. Volt számomra egy ütős sztorija – magyarázta Neil, amitől Fanny hátát egyetlen másodperc alatt kiverte a víz. Ugyan tartott a választól, mégis feltette a kérdést:
– Említette, mi az a sztori?
– Telefonban nem. Csak annyit, hogy Exeterben lesz egy darabig. Meg is beszéltük a találkozót, vártam rá, de nem jött el… az a szemét kis pöcs!
– Próbáltad felhívni?
– Jó hogy! Marha sokszor, de nem vette fel.
Fél órával később Fanny gondterhelten robogott hazafelé. Otthon aztán ő is felhívta Simont, de a telefon többszöri próbálkozásra sem csörgött ki. Biztosan rossz a szám, gondolta, és megnyitotta az online tudakozó oldalát. Ott azonban megtudta, hogy a telefonszámot valóban Simon Fellow nevén jegyezték be.
Kezdett komolyan aggódni. Lehetséges lenne? Vagy csak a képzelete űz ilyen gonosz tréfát vele?
Bár nem fűlött hozzá a foga, mégis kénytelen lesz felhívni Alexandert. Előkotorta a férfi névjegyét, és nagy levegőt véve bepötyögte a számot a mobiljába.
– Alexander, sikerült már azonosítanotok a patakban talált holttestet? – vágott a közepébe, amikor a nyomozó felvette a telefont.
– Fanny?
– Igen, én vagyok. – A szíve hevesebben vert, karja lúdbőrözni kezdett csupán attól, hogy Alexander kimondta a nevét. A fenébe is, mi ütött belé?! Sosem remegett a lába a férfiak hangjától, még akkor sem, ha az olyan bársonyosan tengermély, mint Alexanderé. – Sikerült azonosítanotok?
A férfi hezitált néhány pillanatig, csak utána válaszolt:
– Nem, még nem. De miért érdekel ez téged?
– Ma hallottam valakiről, akit nem lehet telefonon elérni – hadarta Fanny nyugtalanul. – Nagyjából azóta, hogy az a férfi belefulladt a patakba. Mi van, ha nem csak véletlen egybeesésről van szó?
– Utánanézek – ígérte meg Alexander. – Mondj el mindent, amit tudsz!
*
A következő két nap anélkül telt el, hogy Fanny hírt hallott volna Alexander felől. Kezdte azt hinni, bármit is derített ki a nyomozó, azt nem fogja megosztani vele. Rászokott arra, hogy ha akadt néhány szabad perce, gyorsan végigfutotta a híreket a mobilján, hátha írnak valamit az áldozat sikeres azonosításáról, de semmit nem talált. Reménykedett benne, hogy azért, mert a feltételezése hamisnak bizonyult.
Péntek este épp végzett a sütéssel, amikor megszólalt a csengő. Az utcán ott állt a nagy fekete terepjáró, az ajtóban pedig Alexander. Zsebre dugott kézzel támaszkodott a kerítésnek, száját komoran összeszorította; Fanny gyomra görcsbe rándult átható pillantásától.
– Hát te? – kérdezte. A férfi arcvonásai nem árultak el az égvilágon semmit, és ettől csak még idegesebb lett.
– Erre jártam – vonta meg a vállát Alexander könnyedén. – Beszélhetnénk? Egyszerűbb elmondani személyesen, mint telefonon.
– Gyere be! – tárta ki Fanny az ajtót.
A nyomozó valahogy túl nagynak tűnt az apró házhoz képest, és mintha kiszökött volna a levegő egy jó része, amikor belépett. Fanny feszélyezetten vezette be a nappaliba. Alexander leült a kanapéra, és először végigfuttatta pillantását a szoba régimódi bútorzatán, csak utána állapodott meg tekintete rajta. A szeme sötéten csillogott, biztosan őrizve minden gondolatát. Fanny képtelen volt tovább várni, inkább belevágott a közepébe:
– Simon holtteste?
– Igen – bólintott Alexander.
Fanny torka fájdalmasan összeszorult, alig tudott újra megszólalni.
– Egészen biztos? – suttogta.
– Igen. Az iratai ugyan még mindig nincsenek meg, se a mobiltelefonja, a kocsiját azonban megtaláltuk egy exeteri parkolóházban. A halála előtt vihette oda. Ráadásul a halottkém végzett a vérében talált kábítószer azonosításával. Hallottál már a GHB-ról?
– Nem.
– A partidrogok egyik alapanyaga. Italokba keverve az íze teljesen elnyomható. Aki megissza, észre sem veszi, majd olyan lesz, akár egy rongybaba, és az elkövetők azt csinálhatnak vele, amit akarnak. Általában a nemi erőszak megkönnyítésére használják.
– Simont is... – Olyan borzalmas volt már maga a gondolat is, hogy Fannynak csak nagy nehezen sikerült kinyögnie. – ...megerőszakolták?
– Nem – biztosította Alexander. – Az orvos ezt kizárta. Viszont nagy adag GHB volt a vérében. Akkora adag, hogy néhány lépést is nehezére esett volna megtenni, nemhogy elmennie egészen a malomig.
Fanny először nem értette, mire akar a férfi kilyukadni, majd szinte fejbe kólintotta az igazság.
– Azt akarod mondani – csuklott el a hangja –, hogy valaki odavitte, és szándékosan lökte bele a patakba?
– Nagyon úgy tűnik.
Fanny gyomra úgy összeszűkült, hogy attól félt, a nem sokkal korábban megevett szendvicsnek nem marad elegendő hely. Elborzadva nézett Alexanderre. Mintha a korábban rideg tekintetben apró érzelem villant volna, de nem volt benne biztos, azonosítani pedig végkép nem tudta.
– Meg kell kérdeznem tőled valamit, Fanny.
– Tőlem? Mit?
– Nem keresett-e fel Simon a halála előtt? – Alexander egy pillanatig sem vette le róla a tekintetét.
– Évek óta nem találkoztam vele.
– Biztos vagy benne, hogy nem tudod, miért jött Ivybridge-be?
– Nem tudom. Miért?
– Tudomásunk szerint Fellow senki mást nem ismert a faluból, csak téged.
– Nem szokásom hazudni a rendőrségnek – hebegte Fanny, de úgy dübörgött a szíve, mint egy légkalapácsnak, amivel különösen strapabíró aszfaltot törnek épp.
Alexander hosszan nézte, szinte delejezte sötét pillantásával. Fanny azt hitte, tovább fog kérdezősködni, de a férfi végül biccentett, és felemelkedett a kanapéról.
– Ha eszedbe jut valami, tudod, hol találsz.
Miután távozott, Fanny kimerülten nekidőlt az előszoba falának. Az e-mailre gondolt, amit néhány héttel korábban Simontól kapott. Lehunyta a szemét, és ökölbe szorította remegő kezét. Most mihez kezdjen?
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nem szeretnél várakozni a pénteken érkező új részekre? Akkor vásárold meg A múlt bűnit nyomtatott könyvben az alábbi helyeken. Figyelem! Utolsó példányok mindenhol!
Még 1 db: Book24 - 2,512 Ft
Libri, Líra, Álomgyár: elfogyott
A múlt bűnei e-könyvben is elérhető a többi könyvemmel együtt a FairBooks Kiadó webshopjában most szuperkedvezményes árakon:
.JPG)
HAMAROSAN:
A Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) augusztus 10-én e-könyvben is megjelenik.
Halálos nyomozás és kilátástalan szerelem a vadregényes Skót Felföldön.
A romantikus krimik rajongóinak nem érdemes kihagyni!
.JPG)
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése