Simon Fellow Londonban dolgozott, az ügyészségen. Alexander elment kikérdezni a kollégáit és a barátait, de senki sem tudott semmit. Úgy gondolták, nyaral valahol a spanyol tengerparton, nem sejtették, hogy valójában Exeterben tartózkodott. Fellow egyedül élt, egy elegáns környéken lévő, tágas lakásban. Alexander tüzetesen átkutatta, de nem talált semmit, ami nyomra vezette volna.
Miután visszaért Londonból, meglátogatta Fellow szüleit. Jól látta a szemükben azt a fajta fájdalmat, ami először letaglózza az embert, aztán amikor az első sokk elmúlik, kiszív minden erőt, minden reményt. Gyakran találkozott ezzel a rendőrség kötelékében eltöltött idő alatt, és még ennyi év után sem tudott igazán hozzászokni. Az pedig még nehezebb volt, szinte lehetetlen, hogy függetlenítse magát a szenvedők érzelmeitől. A rendőri munka árnyoldalai. Ilyenkor azt mondogatta magának, ez még mindig elviselhetőbb, mint az a jövő, amit az apja képzelt el számára.
Aznap este sokáig ült az irodájában a rendőrőrsön. Azon töprengett, hogyan deríthetné ki, mi is történt valójában, gondolatai azonban minduntalan Fanny irányába terelődtek. A megérzése azt súgta, hogy a nő nem keveredhetett bele egy gyilkossági ügybe, bármennyire is erre utalnak a tények. Túlságosan megdöbbent, amikor elmondta neki, hogy Felow-é a holttest. Közben felelevenedtek benne a régi emlékek is. Nem nagy dolgok, inkább csak apróságok, amikről azt hitte, már rég a feledés homályába merültek. Szinte hallotta Fanny kacagását, ami gyakran szűrődött ki az öccse szobájából. Emlékezett a könyvek címére, amiket véletlenül otthagyott a közös nappaliban, a virágos törülközőre a fürdőszobában, sőt még a tusfürdőjének illatát is érezni vélte az orrában. Azt is könnyedén maga elé tudta idézni, milyen öröm költözött minden egyes alkalommal az öccse arcára, ahányszor Fanny megérkezett hozzájuk.
A kéretlen emlékképek egyre jobban bosszantották. Mekkora marhaság! Csak egy rohadt csók volt, tíz évvel ezelőtt, aminek meg sem kellett volna történnie, mégsem képes kiverni a fejéből a nőt. A munkájába menekült, ahogy mindig is tette, és másnap kora reggel már az egyenruhásokkal együtt járta Ivybridge utcáit, és azt a képet mutogatta a lakosoknak, amit Fellow szüleitől kaptak. A fotón szereplő, tejfölszőke férfi vékony keretes szemüveget viselt, és barátságosan mosolygott. Sajnos azonban senkinek sem volt ismerős Simon. Még a falu egyetlen kocsmájában sem ismerte fel a csapos, pedig Alexander meg volt győződve róla, hogy italba töltve adták be neki a drogot.
A következő napot Exeterben kezdték. Felkeresték az összes pubot, kávézót, éttermet a parkolóház környékén, ahol Fellow az autóját hagyta, de ezúttal sem jártak sikerrel. Ha be is ment valamelyikbe a férfi, a pincérek nem emlékeztek rá.
Alexandert a sikertelen kutatás egyre ingerültebbé tette, és még inkább, már-már mániákusan vetette bele magát a nyomozásba. Jól emlékezett a kiképzésre, ahol az oktatók nem győzték hangsúlyozni, hogy az egyik legsúlyosabb baklövés, amit elkövethetnek, ha személyes ügyként tekintenek a nyomozásra. De ez még mindig jobb, mintha Fannyn töprengene. Ráadásul, hogyan is lehetne nem személyes az az ügy, ahol az áldozat az öccse legjobb barátja?
*
Fanny sem tudott másra gondolni, csak Simonra. Lelki szemével a régi, csendes fiút látta maga előtt, akivel bármiről lehetett beszélni, és aki mindig tudott valami megnyugtatót mondani, akármi is volt a probléma. Miért is nem hívta fel, amikor megkapta tőle azt az e-mailt? Azóta már ezerszer megbánta gyávaságát.
Az azonosítást követően bekerült a hírekbe, hogy a malomnál talált holttest Simon Fellow-é, a halál okát azonban nem említették. A temetés időpontját is nyilvánosságra hozták, és hosszú tépelődés után Fanny úgy döntött, elmegy. A szertartást az exeteri temetőben tartották. Fanny a háttérbe húzódva állt, elrejtőzve a napszemüvege mögött, és letaglózva nézte, ahogy leeresztik a koporsót a mélybe, de a könnyek csupán belülről égették a szemét.
Amikor a szertartás véget ért, és az emberek lassan elhagyták a temetőt, ő is letett pár szál virágot Simon sírjára, majd egy másik nyughely felé indult. A fehér márvány fejfára írt név összefolyt a szeme előtt, miközben elrendezte a virágokat, amiket hozott. Bárcsak végre elfelejthetne mindent! A rózsák harsány vöröse durván elütött a márvány fehérségétől. Nem bírta sokáig nézni, inkább visszasietett az autójához.
– Minden rendben, Fanny? – kérdezte tőle aznap délután Ron tétován. Ő ezen egészen megle¬pő¬dött, nem emlékezett rá, hogy a férfi valaha is a hogyléte felől érdeklődött volna. Még a nevén is ritkán szólította. Valószínűleg most csak azért tett kivételt, mert már egy órája dolgoztak a kertben egymás mellett, és Fanny a köszönésen kívül még egyetlen szót sem szólt.
– Persze – bökte ki végül, és újabb paradicsomot pottyantott a tálba. Az idei termés különösen jó volt, a bokrok csak úgy roskadoztak a piros és a sárga különböző árnyalataiban pompázó zöldségek súlya alatt. Tudta, hogy a paradicsom „gyümölcs”, de ő állhatatosan „zöldségként” gondolt rá. Azt tervezte, hogy másnapra pizza szeleteket készít a kávézóba.
– Biztosan? – erősködött a kertész. – Láttam pár napja, hogy itt járt az a nyomozó.
Fanny meglepetten kapta fel a fejét. Alexander pénteken kereste fel, és Ron aznap nem is járt nála.
– Honnan tudod?
– Épp Carteréknél melóztam, amikor bekanyarodott az utcába – vonta meg a vállát a férfi. – A te házad előtt állt meg.
Fanny néha még mindig elfelejtette, hogy falun él. Ha itt valaki összeveszett a párjával, másnap már az emberek válóperes ügyvédek és házassági tanácsadók telefonszámaival traktálták – ki-ki a saját habitusa szerinti megoldást javasolva. Ha pedig rendőrautó állt a ház előtt, akkor mindenki azt tudakolta, mi a gond. Ronon azonban látszott, hogy nem kíváncsiskodni akar, hanem tényleg aggódik érte. De mit is mondhatna neki?
– Kougar nyomozó – szólalt meg végül –, azért járt itt, mert ismertem a férfit, aki a patakba fulladt.
Ron beledöfte az ásót a földbe, és rátámaszkodott a nyelére.
– Környékbeli volt?
– Londonban élt. Még Exeterből ismertem. Valaha jó barátom volt.
A kertész hosszan, komolyan nézett rá, aztán mintha hirtelen megbánta volna, hogy kérdezősködött, elkapta a tekintetét, és zavartan félrerúgta az ásójáról leeső földdarabot.
– Sajnálom a barátodat – dünnyögte.
Fanny szó nélkül folytatta a paradicsomszedést, de a csomó, amit napok óta a torkában érzett, mintha kicsit kevésbé fojtogatta volna Ron váratlan kedvességétől.
Aznap a férfi szokatlanul sokáig tett-vett a kertben, talán azért, mert nem akarta egyedül hagyni. Amikor végül elköszönt, Fanny felment a padlásra, és lecipelte a dobozokat, amikben a régi holmikat tartotta. Kirakott mindent a verandára, és egymás után túrta fel őket. Végül az utolsó dobozban néhány elrongyolódott ágynemű huzat és agyonhasznált törölköző alatt rábukkant a fényképalbumra.
Évek óta nem volt a kezében, kissé félve nyitotta ki. Mindjárt az első képen saját, húszéves önmagát pillantotta meg. A tóparton állt, ugyanazon a tóparton, mezítláb a fövenyen, boldogan mosolyogva. Hirtelen becsapta az albumot, és félre tette.
Visszapakolta a dobozokat, és vacsorát főzött, de pillantása közben egyre-másra az albumra tévedt. Legalább annyira vonzotta, mint amennyire rettegett tőle. Később bekapcsolta a tévét, és evés közben megnézett egy Ki vagy doki? epizódot, a figyelmét azonban ez sem tudta elterelni. Nagyot sóhajtva töltött egy pohár bort, magához vette a fotóalbumot, és bekucorodott a fotelbe. Szaporán dobogó szívvel nézte végig a képeket. Azok a mosolyok, a boldogan csillogó szemek egyszerre keserűséggel töltötték el. Minek is őrizgeti még mindig őket? Ez csak a múlt! Hirtelen felindulásból minden képet kihúzkodott az albumból, és kihajította őket a szemétbe.
Aztán a telefonjáért nyúlt, és megnyitotta az e-mailt. Hogy minek, azt maga sem tudta, hisz már kívülről ismerte minden egyes szavát. Mégis ugyanazt érezte, mint amikor legelőször olvasta: mintha villám csapott volna belé.
Drága Fanny!
Sokáig nem tudtam, hogy beszéljek-e veled. Végül úgy döntöttem, meg kell tudnod, amire rájöttem. James életben van! A részleteket inkább személyesen mondom el. Megadom a telefonszámomat. Kérlek, hívj fel!
Simon
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nem szeretnél várakozni a pénteken érkező új részekre? Akkor vásárold meg A múlt bűnit nyomtatott könyvben az alábbi helyeken. Figyelem! Utolsó példányok mindenhol!
Még 1 db: Book24 - 2,512 Ft
Libri, Líra, Álomgyár: elfogyott
A múlt bűnei e-könyvben is elérhető a többi könyvemmel együtt a FairBooks Kiadó webshopjában most szuperkedvezményes árakon:
.JPG)
HAMAROSAN:
A Gyilkosság a krimifesztiválon (Felföldi rejtélyek 2.) augusztus 10-én e-könyvben is megjelenik.
Halálos nyomozás és kilátástalan szerelem a vadregényes Skót Felföldön.
A romantikus krimik rajongóinak nem érdemes kihagyni!
.JPG)
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése