Fannynak különösen hosszú napja volt, rég nem érezte magát ennyire kimerültnek, mégsem tudott elaludni. Összekuporodott a kanapén, bekapcsolta a tévét, de semmit sem fogott fel a műsorból. Az járt a fejében, hogy James talán meglátta, amikor Alexanderrel csókolózott. Aznap éjjel a nappaliban aludt; képtelen lett volna úgy befeküdni James mellé, mintha mi sem történt volna. Reggel azt hazudta a fiúnak, hogy elbóbiskolt olvasás közben, és James nem firtatta a dolgot. De mi van, ha úgy tűnt el abban a viharban, hogy pontosan tudta, a barátnője és a bátyja vadul smároltak előző éjjel? Ha ezzel a tudattal halt meg? Sőt, épp emiatt vetett véget az életének? Fanny ezt a riasztó gondolatot tíz év alatt sem tudta kiverni a fejéből. Vajon mit tett volna, ha nem végződik balul az a tóparti este? Jamesszel marad? Annak ellenére, hogy az az egyetlen csók Alexanderrel izgatóbb volt, mint a szeretkezéseik Jamesszel? Égő szemmel bámulta a tévét, és észre sem vette, mikor kezdtek el patakzani a könnyek az arcán.
Álomba sírhatta magát, mert amikor következőleg feleszmélt, már sötét volt, és a film, amit korábban nézett, véget ért. Lekapcsolta a tévét, de arra már nem vette a fáradságot, hogy bemenjen a hálószobába. Ott, a kanapén magára húzott egy pokrócot, és ismét álomba merült.
Később nem tudta megmondani pontosan, mikor ébredt fel.
A nappali ablaka előtti gesztenyefa levelei meg-megzörrentek a szélben, és ez az álmaiba is bekúszott. Aztán a hang hirtelen felerősödött, mintha valaki fel akarna kapaszkodni a fára.
Fanny dübörgő szívvel emelkedett fel a kanapéról, de csak a levelek susogását hallotta.
Kábultan hanyatlott vissza a párnára, és már épp ismét elaludt volna, amikor a vihar egy pillanatra elcsendesedett…
…halk léptek hallatszottak kintről…
… aztán újult erővel fújni kezdett szél, ami elnyomott minden más zajt.
Fanny remegve kászálódott fel a kanapéról, és az ablakhoz lopózott. A gesztenyefa mozdulatlannak tűnt. Körbement a lakáson, és mindegyik ablakon kikukkantott, de nem látott semmit. Csak az eső esett kitartóan, és a szél kapott bele néha a levelekbe. Ennek ellenére nem mert elaludni. Beült a fotelbe, beburkolózott egy pokrócba, és egy könyvet vett a kezébe. Közben pedig fülelt, de már semmilyen szokatlan zajt nem hallott.
Amint a nap felkelt, kimerészkedett a vizes kertbe, és alaposan körbenézett. Maga sem tudta, mit keres igazából. Lábnyomokat? Elejtett cigarettacsikkeket? Így nappali világosságnál meglehetősen nevetségesnek érezte a helyzetet, de mégsem bírta megállni, hogy ne járjon körbe mindent.
Majdnem visszaért a verandára, amikor megpillantott valamit a fűben, a gesztenyefa alatt. Hevesen dobogó szívvel sietett oda, és lehajolt, hogy megnézze, mi lehet az. Hátát elöntötte a jeges veríték, amikor meglátta, hogy a tóparti fotó hever a földön, ami Jamesről és róla készült. Ugyanaz, amit a többivel együtt beledobott a kerítés melletti kukába.
Felkapta a nedves képet, majd a kukákhoz rohant, és felnyitotta azt, amibe a papírhulladékot szokta pakolni. A többi kép eltűnt!
Vadul túrta fel a kiselejtezett papírok halmát, pedig pontosan emlékezett rá, hogy a képek tegnap még a szemét legtetején feküdtek. Odacipelte a szeméttárolót a verandára, és kiöntötte a tartalmát a száraz kőre. Leült a sarkára, és egyesével mindent átválogatott.
A képeket azonban így sem találta.
*
Alexander újra és újra megnézte a katedrálisban készült felvételeket. A felnagyított képeken jól látszott, ahogy a gyilkos egy injekciós tűt szúr Fellow karjába. Az orvosszakértő szerint ezért hatott olyan gyorsan a kábítószer; jóval gyorsabban, mintha Fellow italba vegyítve fogyasztotta volna el.
Az informatikusok sokáig dolgoztak a felvételeken, és Alexander egyszerűen képtelen volt elhinni, de nem találtak egyetlen olyan képkockát sem, ami segítene azonosítani a támadót. Csupán annyit sikerült megállapítaniuk, hogy férfi, fehérbőrű és átlagos testmagasságú. Ilyenből pedig elég sok futkározik Exeterben.
Eltöprengett azon, hogy a férfi tudatosan figyelt-e ennyire minden részletre. Nem csupán a kapucnira és a szemüvegre ügyelt, de még arra is, hogy elfordítsa az arcát, amikor közel ért a biztonsági kamerákhoz. Alexandernek pedig egyáltalán nem tetszett, hogy a jelek szerint profi elkövetővel van dolguk.
Próbálták követni a két férfi nyomait, de amint kiléptek a templomból, mintha a föld nyelte volna el őket. Valószínűleg a katedrális mögötti parkolóba mentek, ahol egyetlen térfigyelő sem volt, így esélyük sem lehetett kideríteni, hogy a támadó milyen autót használt.
– Nyomozó? – kukkantott be az irodája ajtaján az egyik informatikus. – Ráér egy percre?
– Jöjjön be!
A férfi belépett, és egy papírt tett az asztalára.
– Átnéztük Simon Fellow laptopját, ahogy kérte, és ezt találtuk az elküldött e-mailjei között.
– A találkozóval kapcsolatos? – kérdezte Alexander reménykedve. Még előző nap támadt az az ötlete, hogy Fellow és az ismeretlen férfi akár e-mailben is leegyeztethette a találkozót. Nem tartotta ugyan túl valószínűnek, de azért megkérte az informatikusokat, hogy nézzenek utána.
– Nem egészen… de inkább olvassa el!
Alexander a lapra pillantott, és már a levél megszólítása elég volt ahhoz, hogy haragra gerjedjen. Aztán ahogy végigfutotta azt a néhány mondatot, a harag mellé döbbenet és némi hitetlenkedés is társult.
– Mikor küldte Fellow ezt az e-mailt? – dörrent rá az informatikusra, akinek persze fogalma sem volt róla, miért lett ennyire ingerült.
– Május közepén, pár nappal a halála előtt.
– Kapott a levélre választ?
– Nem, legalábbis e-mailben nem. Esetleg ellenőrizhetjük a telefontársaságnál, hogy felhívta-e a nő.
– Tegyék azt!
Amint becsukódott az iroda ajtaja, Alexander akkorát csapott az asztalára, hogy lángolni kezdett tőle a tenyere. Hogy merészelte ezt Fanny eltitkolni?! Zsebre rakta a kinyomtatott e-mailt, és a terepjáróhoz sietett.
Jóval a sebességhatár fölött száguldott Ivybridge-be, és csikorgó kerekekkel fékezett le a nő háza előtt. Fanny azonban nem volt otthon; a kocsibeálló üresen állt, és a csengetésre sem jött ki senki. Alexander már vette elő a mobilját, hogy felhívja, amikor Fanny kocsija megjelent a bekötőúton. A nő leállt a terepjáró mögé, kiszállt, és homlokráncolva meredt rá.
– Mi történt? – kérdezte, de Alexander fogadni mert volna, hogy Fanny pontosan tudja, miért jött. Nem vesztegette az idejét válaszra. Három hosszú lépéssel a nő autója mellett termett, és lecsapta a motorháztetőre a kinyomtatott e-mailt.
– Miért feledkeztél el említést tenni erről? Ha jól emlékszem, szó szerint azt kérdeztem, hogy Simon felvette-e veled a kapcsolatot.
Fanny egyenesen belenézett a szemébe.
– Nem akartam Jamest belekeverni a nyomozásba. – Úgy mondta, mintha ez magától értetődő lenne, amitől Alexander haragja csak még jobban fellángolt.
– Hát ez kedves! – húzta el gúnyosan a szavakat. – Nem akartad belekeverni... Az persze eszedbe se jutott, hogy szóljál nekem, mi? Nem a nyomozás miatt, hanem azért, mert az öcsémről van szó, a kurva életbe!
Fanny egy pillanatra hátrahőkölt, aztán megrázta a fejét, és felcsattant:
– De hát annak a levélnek egyetlen sora sem igaz!
– Attól még tudnom kellett volna róla!
– Minek? Mit csináltál volna? Közvetlenül azelőtt kaptam az e-mailt, hogy Simont megölték. Mire utolérlek, már semmit sem tudtál volna tenni.
– Megkeresem Jamest.
– James halott! Ha nem lenne az, rég jelentkezett volna.
– Biztos vagy ebben? Nyugodt lelkiismerettel tudod mondani, hogy szarjuk le azt a levelet? – Alexander szavai olyan súlyosan koppantak, mint hegyomláskor a kövek.
– James meghalt! Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét hinni.
Fanny közelebb lépett, és a kezébe nyomta az e-mailt. Alexander a dzsekije zsebébe gyűrte a papírt, közben megcsapta ugyanaz a vaníliaillat, mint tíz éve, és a vére nyomban felpezsdült.
– Nem került elő a holtteste. Sosem gondolkodtál el rajta, miért?
– Dehogynem! – Fanny összefűzte a kezét a melle alatt, Alexander pillantása ösztönösen a dekoltázsára kúszott. Tekintete megakadt a blúz alól elővillanó, fekete melltartó csipkeszegélyén, és gondolatban már húzta is le a nőről a felsőt, rángatta le a farmert...
Bassza meg, miért van rá Fanny ilyen hatással?!
– Devonshire azért nem olyan nagy – köszörülte meg a torkát –, és nem is olyan zegzugos, hogy egy hulla sokáig rejtve maradjon.
– Ennek akkor sincs semmi értelme! – Fanny felnézett rá, a szemében bánat villant. – James nem ment volna el csak úgy, minden szó nélkül.
– Fanny, az eltűnése előtti estén... – Alexander tétován elhallgatott. Fogalma sem volt, hogyan hozza szóba a csókot, de úgy tűnt, a nő ennyiből is megértette. Az arca kipirult, hangosan szívta be a levegőt.
– Ez hülyeség! Nem tudhatta! És másnap... Én nem mondtam neki semmit. Te?
– Én sem.
– Akkor honnan jöhetett volna rá? Aludt, nem látott semmit! – bizonygatta Fanny olyan hevesen, mintha csak saját magát győzködné.
– Nem vehetjük biztosra.
– De ha látott is valamit, miért ment volna el? Tíz évre, úgy hogy mindenki halottnak hiszi?! Jézusom, ennek nincs semmi értelme!
Persze, hogy nincs, szerette volna mondani Alexander. Hogy is lehetne értelme, hogy egyetlen részeg pillanat alatt hátat fordított annak, ami fontos volt az életében? Az apja ridegsége és munkamániája, az anyja folytonos depressziója távolra sodorta tőle a szüleit, de Jamest nem. Ő nem csak az öccse volt, hanem az egész családja egy személyben, a barátja, a bizalmasa. Mentőövként tartotta fent Alexandert a kemény évek alatt. Ő pedig úgy hálálta ezt meg, hogy lesmárolta a barátnőjét. Tényleg annyira furcsa lenne, ha James ezek után egyiküket sem akarja látni?
– Sok mindennek nincs értelme – nyögte ki, és ugyanúgy, mint tíz éve, a keze magától indult útnak. Az ujjai bizseregtek, hogy végigsimíthassanak Fanny bőrén... aztán villámként hasított bele a felismerés. Gondolkozás nélkül elkövetné ugyanazt a hibát, ugyanúgy elárulná az öccsét, hiába járt az első alkalom beláthatatlan következményekkel. Hogy lehet ekkora rohadék?! Undorodott magától. Erőnek erejével zsebre vágta a kezét, és hátrált egy lépést.
– Nem fogom eltusolni az e-mailt, ahogy te próbáltad – préselte ki magából, ridegséget erőltetve a hangjába.
– Ez azt jelenti, hogy a rendőrség...?
– Igen, kiderítjük, igaz-e, amit Simon állít.
– Tényleg azt hiszed, igaz? Hogy James életben van? – kérdezte Fanny, és szorosabbra fűzte karját a mellkasa előtt, még meg is borzongott, mintha fázna.
Alexander váratlan késztetést érzett, hogy meséljen neki arról az első pár évről. Amikor a rendőrségen lehúzott műszakok után minden áldott nap elővette James aktáját, és az összes részletnek utánajárt, mégsem talált semmit. Lassan aztán felhagyott a kutatással, de még mindig nem nyugodott bele teljesen a kudarcba.
– Nem tudom. De muszáj utánanéznem – mormolta végül, és Fanny bólintott, de nem nézett rá, hanem a ház körül magasodó, lombos fákat bámulta. Vörös hajába belekócolt a fel-feltámadó szellő. – Mást nem titkolsz, ugye?
– Nem – suttogta a nő.
Alexander kurtán biccentett, és a Dodge-hoz lépett. Csikorgó kerekekkel hajtott el a ház elől. Ki kell derítenie, hogy James tényleg életben van-e, és ha igen, jóvá tesz mindent, amit az öccse ellen elkövetett.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Nem szeretnél várakozni a pénteken érkező új részekre? Akkor vásárold meg A múlt bűnit nyomtatott könyvben az alábbi helyeken.
Figyelem! Utolsó példányok mindenhol!
FÉLÁRON:
MEGJELENT EBOOKBAN IS!
Szuperkedvezmény a korábbi eboojaimra:
.JPG)
Ha másra is kíváncsi vagy tőlem, olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan. A nyomtatott könyvek mellé ajándék könyvjelzőket adunk. ÚJDONSÁG: Felföldi rejtélyek könyvcsomagok illatgyertyával. Részletek a linken:
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése