Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Elmúlt este tíz, mire Flóra hazaért. Első útja a fürdőszobába vezetett, és engedett magának egy teli kád vizet. A talpa veszettül fájt a sok járkálástól, a karjait pedig alig érezte a nehéz tálcák cipelésétől. Érthető, nincs hozzászokva a felszolgáláshoz, általában a laptop felett görnyedve tölti a napjait.

Gyorsan ledobálta magáról a ruhákat és elégedetten sóhajtva merült el a habos vízben, ám még a forró fürdő és a kellemes rózsaillat sem tudta megnyugtatni. Újvári szavai jártak az eszében. Szerette volna azt hinni, hogy az egész egy borzalmas félreértés, de az ajtókat valóban nem törték fel. Az egyetlen magyarázat, amit a főhadnagy is említett: a gyilkosnak kulcsa volt a kávézóhoz. Flórát a gondolattól is kirázta a hideg. Egész nap árgus szemekkel figyelte apja alkalmazottait, hátha tesznek vagy mondanak valami gyanúsat, és közben rettentően kínosan érezte magát. Hisz ezer éve ismerte mind az ötüket! Hogy is feltételezhet róluk ilyen szörnyűséget?!

Mikor kihűlt a víz, kimászott a kádból és magára kapta az alváshoz használt férfipólót. Belepillantott az egész alakos tükörbe, és hirtelen nem is értette, miért viseli még mindig a volt férje ruháját éjszakánként. Talán igaza van Lizának, tényleg nem igyekszik eléggé maga mögött hagyni a múltat. Túlságosan ragaszkodik a régi szép emlékekhez ahhoz képest, hogy csak két évig voltak házasok Márkkal. Ám az a két év hosszúnak, szinte örökkévalóságnak tűnt, míg a válásuk óta eltelt hónapok csupán perceknek érződtek.

Sóhajtva ment a szobájába és átöltözött egy pizsamába, a pólót pedig hirtelen jött dühvel belehajította a sarokban álló szemetesbe. Leült az ágyra, és az ölébe húzta a laptopot. Aztán csak bámulta az üres Word dokumentumot ugyanúgy, ahogy az elmúlt hat hónap minden egyes napján.

Amióta az eszét tudta, az írás a lételeme volt, a titkos fegyvere, amivel mindig legyőzte a sokszor egyhangú, néha kegyetlen valóságot. Most azonban, amikor a legnagyobb szüksége volt rá, cserbenhagyta a fantáziája. Mintha Márkkal együtt elvesztette volna azt a képességét is, hogy történeteket meséljen el, és nem is tudta, hogy ez, vagy a férfi árulása fájt jobban. Keserű dühvel rakta félre a laptopot, és magára húzta a takarót. Ennél már csak jobb jöhet!

Ám a másnap sem indult fényesen. Először Újvári főhadnagy jelent meg néhány rendőr kíséretében, és újra kifaggattak mindenkit, ezúttal jóval hosszabban, és az egyenruhások jelenléte nem tett jót a forgalmuknak. Mégsem ez volt az, ami végleg elüldözte a vendégeket, hanem egy újabb cikk. A helyi hírportálon jelent meg, az újságírónak valahogy sikerült kiderítenie, hogy a rendőrség a kávézó alkalmazottait gyanúsítja. Az írást rengetegen megosztották a Facebookon, a helyi lakossági csoportokban, és a kávézó hamarosan kongott az ürességtől.

– Legalább az újságírók felszívódtak, és nem is ment el az összes vendég – szólt Mónika optimistán. Az öt alkalmazott közül ő dolgozott legrégebben az Ambróziában.

Flóra abbahagyta a makulátlanul tiszta pult törölgetését, amivel leginkább a feszültségét próbálta levezetni, és az egyetlen foglalt asztalukra pillantott, ami mellett két ősz hajú úriember ült.

– De csak azért, mert nincs okostelefonjuk. Holnap, ha majd megjelenik az a cikk az újságban, ők se lesznek itt.

– Olyan borúlátó vagy, Flóra! Lehet, hogy a rendőrök holnapra dutyiba vágnak valakit közülünk, és akkor újra özönleni fognak az emberek.

– Valahogy ez a verzió sem tetszik annyira ‒ nevetett fel kényszeredetten Flóra, amire Mónika rögtön megcsóválta a fejét.

– Neked semmi sem jó, és még a viccet sem érted.

‒ Nincs túl sok kedvem viccelődni.

‒ Azt látom. Egyébként beszéltél már az apáddal? ‒ Mónika elkezdte rendezgetni az eddig is tökéletesen egyenes sorban álló kávéscsészéket, és csak egy oldalpillantást vetett közben Flórára.

– Próbáltam hívni ma délben, de nem csörgött ki. Tegnap kezdődött a gyalogtúra, már biztosan olyan részen járnak, ahol nincs térerő. Az utazási irodában szóltak előre, hogy lesz ilyen.

– Hát ‒ nyújtotta el Mónika a szót ‒ lehet, hogy jobb is, ha kimarad ebből.

– Igen – mondta Flóra komoran –, mindenképpen jobb.

Az apja kikészülne, ha látná, mennyire elhagyatott a kávézó, amit második gyermekeként szeretett. Flóra abban bízott, hogy másfél hét múlva, amikor hazaér, túl lesznek ezen a szerencsétlen epizódon, és újra visszazökken minden a régi kerékvágásba. Szerette volna megkímélni az apját ettől az egész felfordulástól.

Pár hosszúra nyúló, teljesen felesleges rendezgetéssel töltött perc múlva Tibi, a másik felszolgáló jött oda hozzájuk.

– Biztos, hogy mindketten kellünk, Flóra? ‒ kérdezte, a pultnak támaszkodva. ‒ Ha nem, akkor elhúznék. A banda próbálna, és csak én hiányzom.

– Menj nyugodtan! – biccentett Flóra.

– Kösz! – villantott rá a férfi egy mosolyt, közben már le is vette magáról a kötényét, és meglazította a nyakkendőjét. – Szombat este fellépünk a repülőnapon. Eljössz?

– Még meglátom – felelte Flóra, habár előre tudta, hogy úgysem lesz kedve bulizni. Mostanában csak arra volt ereje, hogy átvergődjön a napokon, bár az is egyre inkább nehezére esett, aztán esténként begubózott a lakásában. Alig mozdult ki otthonról. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy az apja elhívta a kávézóba helyettesíteni, legalább így nem válik teljesen remetévé. De a koncertet biztosan kihagyja, kirázta a hideg a gondolattól, hogy önszántából ennyi ember közé menjen.

Nézte, ahogy Tibi – immár az ingét gombolva – eltűnik a hátsó bejárat mögött, aztán Mónikához fordult.

– Te is hazamehetsz ám! Nem hinném, hogy bárki is betoppanna.

– Biztos? Jól jönne egy szabad este, de szívesen maradok, ha kellek.

– Elboldogulok – mosolygott rá Flóra a nőre.

Másfél órával később Danit is hazaküldte. Ő volt a két szakács közül a fiatalabb, és megrögzött egészségtudatosságával mindenkit az őrületbe kergetett. Aznap Flóra már végighallgatott egy kiselőadást arról, hogy vegyék le az étlapról a tésztákat, és helyette többféle salátát kínáljanak. Mintha ez lenne a legnagyobb gondjuk!

Még nem volt nyolc, amikor szólt Dorkának, hogy nekiállhat takarítani. Ha az elmúlt két órában nem jött senki, akkor már nem is fog, gondolta rosszkedvűen. Dorka hamar végzett a felmosással, majd letörölte az asztalokat. Azt a bokszot, ahol a holttest volt, kétszer is. Mintha nem hinné el, hogy tényleg minden vér eltűnt a csiszolással és az újrafestéssel. Amikor megfordult, hogy újra beáztassa a rongyát a mosogatószeres vízbe, Flóra meglátta az arcát. Dorka sápadt volt, a tekintete pedig furán ködös, Flóra azonnal megsajnálta. Tudta, hogy a lány egyedül él az anyjával és a húgával, egy kis lakásban, Rózsakő egyik leglepusztultabb lakótelepén. Dorkának azért kellett takarítania, és ezért tudta csak levelezőn végezni az egyetemet, mert alig volt pénzük, és esténként, amikor az anyja éjszakai műszakban dolgozott, ő vigyázott a húgára. Most meg még az eddigi nyugis munkahelyén is kitört a káosz.

‒ Minden rendben? ‒ kérdezte meg tőle Flóra.

Dorka olyan hirtelen kapta fel a fejét, mintha csak most jönne rá, hogy nem egyedül van a kávézóban.

‒ Persze – bólintott, aztán felkapta a vödröt és eltűnt a kávézó hátsó részében.

Flóra nem is hibáztatta a szűkszavúságáért; ő sem örülne, ha egy olyan helyen kellene dolgoznia, ahol megöltek valakit. Ráadásul Dorka még olyan fiatal, alig húszéves. Biztosan sokkal jobban megviselik a történtek, mint a többieket.

A lány néhány perc múlva elköszönt és sietve távozott, Flóra pedig nekilátott összepakolni a pult mögött. Ekkor hallotta meg a lépteket. A kávézó hátuljából jött a hang, és a nő ereiben megfagyott a vér. Miután Dorka elment, bezárta a hátsó ajtót. De akkor ki lehet az?

Az lett volna az ésszerű, ha kimenekül elöl és hívja a rendőrséget, de pánikhelyzetben hajlamos volt rossz döntéseket hozni. A lengőajtó felé araszolt, és közben reszkető hangon megszólalt:

– Ki van ott?

Nem kapott választ. Pár pillanatra csend lett, majd újra léptek kopogása hallatszott. Flórának ezen a ponton kellett volna lélekszakadva elrohannia, de a vérében zubogó adrenalin átvette az irányítást józan esze felett. A lengőajtóhoz lépett, ami a kávézó hátsó traktusába vezetett.

Az ajtó halk, vészjósló nyikorgással tárult ki, és mögötte feltűnt a keskeny közlekedő. Flóra a villanykapcsoló után tapogatózott, és megnyomta. Tompa fény öntötte el a folyosót, ami néptelennek tűnt.

Flóra felkapta az egyik sarokba támasztott partvist. Nem mintha sokra menne vele egy betörővel, netán egy gyilkossal szemben, de megnyugtatta, hogy van valami nála, amit fegyverként használhat. Sorban bekukkantott minden ajtón, közben a szíve olyan hangosan dübörgött, hogy attól tartott, nem fogja észrevenni, ha újra felhangzanak a léptek. Benézett a raktárba, apja kicsi irodájába, a konyhába, sőt még a mellékhelyiségekbe is, de minden üres volt. A biztonság kedvéért leellenőrizte a hátsó ajtót is, és megdöbbent, amikor nyitva találta. Elfelejtette volna bezárni? A mai nap után minden lehetséges…

– Tiszta lüke vagyok! – mormogta, mikor visszaért a vendégtérbe.

– Magadban beszélsz? – zendült egy mély hang, és Flóra először kis híján elájult ijedtében, csak utána vette észre a pult mellett ácsorgó Bent. A férfi a szokásos barna bőrdzsekijét viselte, és a kezében fekete bukósisakot tartott. Flóra megkönnyebbülten támasztotta neki a falnak a partvist, aztán nyomban elöntötte a méreg. Mi a fenét keres itt már megint Ben?!

Amikor előző nap Flóra kiszúrta a vendégek között, zavarba ejtően vegyes érzések öntötték el, pedig kizárólag bosszankodnia kellett volna. Ehelyett élvezte a beszélgetésüket, sőt, a pasi még meg is nevettette, ami elég ritkán fordult elő vele mostanában. Emlékeztetnie is kellett magát, hogy mindez azért történt, mert Ben túlságosan is jól ért a nők nyelvén, és a tudományát azon a sok-sok csajon tökéletesítette, akiket ágyba csalogatott.

– Mit keresel itt? – csattant fel Flóra. – Halálra rémisztettél!

– Ez nem történt volna meg, ha bezárod az ajtót, mielőtt hátra mész.

– Elfelejtettem.

A férfi sötétkék szeme szokatlanul szigorúan villant rá.

– Pedig jobban tennéd, ha nem felejtenéd el azok után, ami történt.

– Nem olvastad a híreket? A rendőrség szerint a gyilkosnak volt kulcsa a kávézóhoz. Tehát a bezárkózással nem sokra megyek.

– De az is lehet, hogy valaki elemelte az egyik kulcsot ‒ vetette fel Ben, és Flóra egészen megdöbbent ezen a lehetőségen.

– Komolyan ezt gondolod?

– Ez is egy lehetőség, amit figyelembe kell venni.

Flóra, félretéve az ellenérzéseit, eltöprengett Ben felvetésén.

– Az én kulcsom nálam volt, az biztos – kezdte el sorba venni a lehetőségeket. – Az apám a sajátját magával vitte a lakáskulcsával együtt. A többieket nem tudom.

– Esetleg érdemes lenne utánajárni.

– Ez a legújabb taktikád arra, hogy meggyőzz, fogadjalak fel?

Ben a szavakat hallva elvigyorodott.

– Működik?

– Nem annyira – felelte Flóra, bár az a féloldalas vigyor nagyon is működött, és biztos volt benne, hogy ezt Ben is tudja. – Ennyit én magam is megkérdezhetek tőlük.

– Azért ne feledd, lehet, hogy valamelyik közülük gyilkos – figyelmeztette Ben, és Flóra önkéntelenül is összerándult az utolsó szót hallva.

– Most meg rám akarsz ijeszteni? – kérdezte szenvtelenséget mímelve.

– Dehogy! Csak próbálom elérni, hogy ne csinálj semmi meggondolatlanságot.

– Akkor majd javaslom a rendőrségnek, hogy nézzenek utána ennek is.

– És szerinted Újvári mennyire fog örülni a javaslatodnak? – húzta fel Ben egyik vörösesbarna szemöldökét. ‒ A fejébe vette, hogy közületek tette valaki, és addig nem fog másfelé szaglászni, amíg nincs rá valami nyomós oka. Az pedig nem elég nyomós, hogy a tettes meg is fújhatta tőletek a kulcsot.

– A rendőrségnek az a dolga, hogy mindennek utánajárjon – erősködött Flóra.

– Ez nem így működik, te is tudod. Ráadásul a főhadnagynak jó oka van rátok gyanakodni, és nem csak a kulcs miatt. Az a kés, amivel megölték a pasast, a kávézóból származott. Kicsi rá az esély, hogy egy idegen az evőeszközök között kezd el gyilkos fegyver után kutatni. Viszont az, aki ismerős, tudja, hová nyúljon egy jó éles késért.

Flóra összehúzott szemmel meredt a férfira.

– Akkor most mégis azt mondod, hogy az alkalmazottak közül tette valaki?

– Nem, csak azt, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni.

– És ezt Újvári nem fogja megtenni, te viszont igen.

– Pontosan – húzta Ben ismét vigyorra a száját.

Flóra egy pillanatig elnézte vidáman csillogó sötétkék szemét, aztán pillantása önkéntelenül is széles, edzettnek tűnő vállára vándorolt. Valahogy sokkal inkább el tudta képzelni Bent, ahogy a tettes után ered, mint az aktakukacnak kinéző Újvárit. Ám ha megbízná a férfit a nyomozással, azzal csak még jobban belekeverné magát az egész szerencsétlen ügybe, és még Bennel is több időt kellene eltöltenie. Nem, ezt semmiképpen nem akarta!

– Először tennék egy próbát saját magam – mondta végül.

– Ahogy gondolod ‒ vonta meg Ben a vállát lazán ‒, de ha mégse válna be a terved, tudod, hol találsz.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában