Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben a kávézóból egyenesen a kórházba hajtott. Leállította a motort a járda mellett, és belépett a leharcolt, fertőtlenítő- és betegségszagot árasztó épületbe. A kórtermet már becsukott szemmel is megtalálta volna, annyiszor járt itt az elmúlt három hétben. Mindig késő este jött, nehogy összefusson a lány szüleivel, és senkinek sem beszélt ezekről a látogatásokról. Még Alex sem tudott róluk, sőt még saját maga előtt is úgy tett, mintha meg sem történtek volna.

Óvatosan nyitotta ki az ajtót, pedig a szoba lakóját nem zavarta a hangos zaj. Valójában már semmi sem zavarta a vékony testet, amit csupán a gépek tartottak életben. Ben az ágyhoz ment, és hosszú percekig nézte a párnán szétterülő világosbarna hajat, a keskeny, halovány arcot, a hosszú szempillákat, és a kínzó önvád olyan erősen szorította a mellkasát, hogy alig kapott levegőt. Ökölbe szorította az ujjait, és körmeivel a tenyerébe vájt. Ugyan nem ő húzta meg a ravaszt, de ami történt, az ő hibája volt, és ezt sosem fogja megbocsátani magának.

Mint mindig, most is menekülésszerűen távozott. Felpattant a motorjára, és a sebességhatárra fittyet hányva száguldott el. Hazaérve aztán képtelen volt ellenállni, elővette a vodkásüveget és addig ivott, amíg az alkohol ki nem mosta a testéből a szégyent és az önutálatot.

Másnap reggel arra ébredt, hogy a telefonja megállíthatatlanul csörög. A hullámokban rátörő fejfájástól vakon tapogatózott a készülék után, és a füléhez húzta.

– Igen – vakkantott bele.

– Ben, híreim vannak a számodra – hallatszott Juszuf izgatott hangja.

– Félóra múlva ott vagyok.

Ben a fürdőszobába támolygott, bevett két aszpirint, aztán beállt a zuhany alá és hosszan folyatta magára a forró vizet. Mire végzett, a feje még mindig dübörgött ugyan, de legalább tudott egyenesen járni. A borotválkozással nem vesződött, és kócos haját is csak a kezével igyekezett lesimítani. Magára kapott egy pólót, egy farmert, felvette a bőrdzsekijét, és a motorjához sietett.

Amikor belépett az Arslanba, Juszuf nyomban odasietett hozzá, és az egyik félreeső asztalhoz vezette.

– Miről van szó? – kérdezte Ben a törökre pillantva.

– Olyasmiről, amiért sokat akarsz majd fizetni.

A nyomozó előszedett egyre laposodó pénztárcájából egy újabb ötezrest, és az asztalra tette.

– Halljuk!

– Ma reggel két rendőr a kávézóban talált hulla személyazonosságáról beszélt.

– Ki az?

– Az az ingatlanbizniszes fickó, akinek a cége az új lakóparkot építette a város szélén. Gácsy, vagy hogy a fenébe hívják…

Ben gyomra fájdalmasan elszorult, és nem az előző este elfogyasztott alkoholtól.

– Nem Gálffy?

– De, de, az! Gálffy. Mi van, ismered?

– Ja, mondhatjuk, hogy ismerem – dörmögte Ben, aztán intett Juszufnak, és kiviharzott az étteremből. Közben nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy tudnia kellett volna… Az első pillanatban tudnia kellett volna, hogy Gálffyé az a holttest.

A kinti hideg után jól esett Grétának az Ambrózia kávé- és süteményillatú melege. Lehámozta magáról a kabátot, és a szék karfájára terítette. Közben nézte, ahogy az ismeretlen férfi, akit majdnem elütött, a pulthoz megy és rendel. Milyen bizarr! Mégis melyik ember hívná meg kávézni azt, aki kis híján kinyírta?

A férfi visszajött az asztalhoz. Ő is kibújt a kabátjából, és leült Grétával szemben.

– Még mindig nagyon sápadt – jegyezte meg Gréta arcát szemlélve, és a nő zavarba jött a pillantásától.

– Nem mindennap gázolok el embereket – mormolta.

– Én léptem ki maga elé, és csak majdnem gázolt el. Egyébként hogy hívják? Olyan ismerősnek tűnik nekem…

Gréta mosolya nyomban elhalványult.

– Gréta vagyok – felelte.

A férfi összehúzta a szemét, mintha furcsállná, hogy csak a keresztnevén mutatkozott be, de nem tett megjegyzést.

– Marci – mondta, és átnyúlva az asztalon megrázta a kezét.

A tenyere kicsit még hűvös volt a kinti hidegtől, a szorítása határozott, és Gréta automatikusan a kezére pillantott, de nem látott rajta gyűrűt. Furcsa. Harmincötnek, esetleg negyvennek tippelte. A legtöbb férfinak ilyenkor már felesége és gyereke van. Biztos neki is, csak nem hordja a jegygyűrűjét.

Gréta felnézett, és szeme találkozott a férfi érdeklődő tekintetével. Úgy tűnt, Marci minden mozdulatát figyeli. Gréta elpirult, és a rájuk boruló csend kezdett kínossá válni, de szerencsére megjött a pincérnő a kávéjukkal. Gréta belekortyolt a kellemesen forró italba, és kibámult az ablakon. Nagy, sűrű pelyhekben havazott, és egy hókotró ment el lomhán az utcán, kis kupacokat tolva a parkoló autók közé.

– Idén korán érkezett a tél – jegyezte meg Marci. – Szokott síelni?

Gréta meglepődött a hirtelen témaváltástól.

– Régen síeltem, mostanában nincs rá se alkalmam, se időm.

– Hétvégén Ausztriába megyünk a barátaimmal. Tudja mit? Jöjjön el velünk! – szólt Marci lelkesen. – Cserébe azért, hogy ilyen malőrt okoztam magának az előbb.

Gréta egészen zavarba jött a javaslat abszurditásától. Miért menne el egy idegennel síelni, ráadásul egy egész hétvégére? Még akkor se tenné meg, ha nem lenne Pipi.

– Inkább nem. Kösz a kávét, de jobb, ha megyek. Az autószerelő már biztos megérkezett. – Gréta felállt a székből, és Marci is felemelkedett.

– Elkísérem, csak előbb rendezem a számlát. – Meg sem várva a nő válaszát, a kasszához sietett.

Grétát kezdte dühíteni a férfi rámenőssége. Magára kapta a kabátját, vetett egy utolsó pillantást Marci hátára, és gyors léptekkel elhagyta a kávézót.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában