Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra végignézett az ablaktalan, fehérre festett helyiségen, és elöntötte az a hátborzongató érzés, hogy a csupasz falak egyre közelebb és közelebb kúsznak hozzá, aztán lassan rádőlnek, és kiszorítanak a tüdejéből minden levegőt. A műanyag asztalra szegezte a tekintetét, és próbált mélyen, egyenletesen lélegezni. Ezeket a kihallgatószobákat vajon direkt tervezték úgy, hogy már a látványuktól is elfogja az embert a pánik?

– Tehát azt állítja, hogy nem ismerte Gálffyt? – szólalt meg ismét Újvári.

– Így van. – Flóra azon gondolkozott, vajon hányszor fogja még megkérdezni a főhadnagy ugyanezt. Talán arra vár, hogy egy idő után mást mond? De miért mondana? Hisz’ ez az igazság!

– Arról sem tudott, hogy az apja eladta neki a kávézót?

– Nem. Már mondtam, hogy ma találtam meg az adásvételi szerződést. Korábban fogalmam sem volt az egészről.

– Vajon az apja miért nem említette magának ezt az… apróságot?

– Nem tudom.

Flóra az asztal alatt ökölbe szorította a kezét, de rezzenéstelenül állta Újvári kutató pillantását. Eszében sem volt elárulni a főhadnagynak, mennyire letaglózta a dolog. Ráadásul napirendre sem tudott térni felette, mert alig telt el félóra, miután megtalálta a szerződéseket, Újvári máris behívta a rendőrségre. Flóra sejtette, hogy ők is rájöttek, ki a kávézó igazi tulajdonosa, és erről akarnak beszélni vele. Nem is tévedett.

– Csak van valami sejtése arról – erősködött a főhadnagy –, miért hallgatott el az apja egy ilyen lényeges információt?

– Tényleg nincsen – ismételte Flóra egyre feszültebben. Hát így érzik magukat azok, akiket a zsaruk vallatnak, gondolta, aztán váratlanul eszébe ötlött valami. – Ha Gálffy a kávézó tulajdonosa, bizonyára volt kulcsa! Akkor miért gyanúsít még mindig minket, főhadnagy? Gálffy bárkivel találkozhatott a kávézóban zárás után, bárkit beengedhetett…

– Milyen kényelmes is lenne ez maguknak, nem igaz, hölgyem? – búgta Újvári gonosz mosollyal a szája szegletében. – Csakhogy az áldozat kulcsát megtaláltuk a dzsekije zsebében. Lehet, hogy azzal nyitották ki a kávézót, de hogy nem azzal zárták be, az biztos. Tehát meddig is tart az apja kis kiruccanása?

– Jövő szerdán ér haza. – Az már csak kicsivel több, mint egy hét, eszmélt rá Flóra, és ettől a gyomra még jobban összeszorult.

– És mit gondol, mikor lesz újra elérhető telefonon?

– Legkésőbb kedden, ahogy odaér a kirunai szállásra. De miért gondolja, hogy az apám tud bármit is? Itt sem volt Rózsakőn, amikor a gyilkosság történt.

– Ezt hadd döntsük el mi – mondta Újvári már-már kedvesen, de a szemében olyan elszántság csillant, ami leginkább egy prédájára leső ragadozóra emlékeztetett. Flóra hátán végigfutott a hideg.

Még akkor is a főhadnagy járt a fejében, amikor a kihallgatás után a terepjáróhoz ment. Aznap nem borították sötét fellegek az eget, mint az elmúlt egy hétben szinte végig, és a délutáni napsütés felmelegítette Flóra szorongástól jeges ujjait. Beszállt az autóba, és hosszú percekig csak ült, a parkolóba érkező és elhajtó kocsikat bámulva. Újvári a fejébe vette, hogy közülük követte el valaki a gyilkosságot, és nem fogja egyhamar meggondolni magát. Ez most már egyértelműen látszott.

Flóra a táskájába nyúlt, és elővette Ben névjegyét. Hosszan nézte a szürkés háttérre nyomtatott sötétkék betűket, és a lehetőségeken töprengett. A rendőrség már így is gyanúsítottként kezeli, ha akarna, sem tudna belekeveredni az ügybe ennél jobban, nem igaz? Nincs túl sok választása…

Vagy ölbe tett kézzel ül, míg valamelyiküket letartóztatják, vagy felfogadja Benjamin Burke-öt. És bármit is gondolt Benről, a második opció sokkal szimpatikusabbnak tűnt. Majd ügyel rá, hogy nyomozás közben még véletlenül se lépjék át azt a bizonyos két lépés távolságot, és akkor nem lesz semmi probléma. Ben kideríti, ki a valódi tettes, Flóra kifizeti, majd szépen elválnak az útjaik. Aztán csak az osztálytalálkozókon futnak össze újra, ahogy eddig is.

Gréta a következő napokban elkerülte az Ambróziát, nehogy összefusson Marcival. Pedig máskor gyakran ebédelt ott. A kávézó közel volt az irodához, és Gréta imádta a tésztáikat, főleg a lasagnét. Péntek délben már annyira kívánt egy adagot ebből a krémes-paradicsomos csodából, hogy elhessegette a félelmét, belebújt a kabátjába, és elindult a szomszédos utcában álló kávézó felé. Egyébként is egyre nagyobb ostobaságnak érezte, hogy egy ismeretlen férfi nyomulása miatt már egy hete kerüli a kedvenc helyét. Ha összefutnak, majd lerázza. Végül is felnőtt nő, nem az a félénk kislány, mint régen.

A pulthoz ment, és elmosolyodott, amikor a kávézó kopaszodó tulajdonosa túljátszott felháborodással köszöntötte.

– Nahát, drágám, magát is lehet látni errefelé?! Már azt hittem, elpártolt tőlünk!

– Sok volt a munka – felelte Gréta, nem teljesen hűen az igazsághoz.

– Mintha csak a lányomat hallanám! Maguk, fiatal nők folyamatosan csak dolgoznak, semmi másra nincs idejük. Na, mondja, mit kér, aztán üljön le, majd kiviszem.

Gréta egy nagy bögre tejeskávéval elhelyezkedett a leghátsó bokszban. Ha üres volt, mindig ezt a helyet választotta, és behúzódott egészen a falhoz. Elővette a telefonját és megnyitotta a naptárát, hogy lássa, milyen megbeszélései lesznek aznap. Szerencsére csak egy értekezletet látott, kicsit később, délután, a reptér felújításának következő fázisáról. Gréta felsóhajtott. A kivitelező még az első fázissal sem végzett. A terminál épületét kívülről ugyan felújították a tél beállta előtt, de bent még jócskán akadt tennivaló. Biztosan csúszni fognak, aminek az önkormányzatnál senki sem fog örülni. Borítékolhatók voltak a hisztérikus hangvételű megbeszélések.

Gréta rossz szájízzel nyitotta meg az e-mailjeit. Épp az aznapi értekezlet témáit olvasta át, amikor árnyék vetült az asztalra. Mosolyogva pillantott fel, abban a hitben, hogy a lasagnéja érkezett meg, ám a boksz mellett az apja állt.

– Az irodában mondták, hogy ide jöttél – kezdte a férfi köszönés helyett, és leült a szemben lévő padra. – Beszélnünk kell valamiről.

Gréta egy pillanatig némán nézte az apját. Mikor is beszéltek utoljára pár udvarias, de távolságtartó mondatnál többet? Talán akkor, amikor még otthon lakott, és hajlandó volt úgy ugrálni, ahogy a férfi fütyült.

– Miről van szó? – kérdezte, és az ujjai az asztal takarásában önkéntelenül is ökölbe szorultak.

– Nem is mondtad, hogy összetörted a kocsidat.

– Mert nem volt lényeges, és már megjavíttattam. – Gréta utálta, hogy a hangja ennyire védekezően cseng. Mintha az apjának bármi köze lenne ahhoz, hogy mi történt a Volkswagennel.

– Nem erre gondoltam. Hallottam, hogy egy gyalogos miatt csúsztál meg.

– Mégis kitől?

– Egy munkatársam látta, és megkérdezte, jól vagy-e. Én meg azt sem tudtam, miről beszél. Elég kellemetlen helyzet volt.

– Mondtam már, nem történt semmi, azért nem említettem!

– Esetleg meg kellene fontoltod, hogy feljelentsd a fickót, nem gondolod? A figyelmetlensége miatt szenvedtél balesetet, ami akár komolyabb következményekkel is járhatott volna.

Gréta nem hitt a fülének. Tudta, hogy az apja szereti drasztikus módon intézni a dolgait, de nem gondolta volna, hogy egy ilyen apróságot ennyire felfúj.

– A munkatársad bizonyára azt is látta, hogy a gyalogos volt az, aki odajött, és meggyőződött róla, jól vagyok-e. Ő volt az is, aki autómentőt hívott, és így még aznap megjavították a Volkswagent. Nem hinném, hogy egy feljelentéssel kellene meghálálnom a kedvességét – hadarta Gréta. Marci nyomulásáról inkább hallgatott, hisz’ attól eltekintve a férfi kifogástalanul viselkedett.

– Csak azért volt kedves, nehogy hívd a rendőrséget.

Gréta hitetlenkedve meredt az apjára. Kislánykori emlékeiben ez a kimért és elutasító férfi egy vidám és szerető ember volt. De aztán hamarosan rájött, hogy az ő tökéletes kis családja mennyire remek díszlet lenne a céljai eléréséhez. Grétának itt ért véget egy csapásra a gyermekkora, és ezt sosem fogja megbocsátani az apjának.

– Erről többet nem szeretnék beszélni – mondta, előásva valahonnan mélyről azt a határozottságot, amit először a saját apja, majd Pipié olyan sikeresen megnyirbáltak.

Az apja arca dühösen megrándult.

– Ne felejtsd el anyád születésnapi vacsoráját! Összetörne a szíve, ha nem jönnél el. – Minden további nélkül felállt, és elsétált.

Gréta utánanézett, aztán kényszerítette magát, hogy visszaforduljon az asztalhoz, és újra a kezébe vette a telefonját. Amikor eljött otthonról, megfogadta, hogy nem fog újra és újra mentséget keresni az apjának. Többé már nem az ő dolga, hogy megmagyarázza a férfi tetteit.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában