Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra a régi téglagyár törött ablakaira és foghíjas tetejére pillantott, aztán a vele szemben lévő, egykor fehérre meszelt, mostanra beszürkült falú kockaházra, ami régen talán a gyár biztonsági őrének a lakhelye lehetett. Most is csak az ajtóra szerelt apró névtábla jelezte, hogy itt van a Burke Magánnyomozó Iroda. A sivár környék látványán a kidőlt-bedőlt kapujú garázssor sem javított, az utca végéről nyíló sírkert pedig végképp lehangolóvá tette az összképet. Flórán kívül egy lélek sem járt a környéken, ami nem is volt csoda. A temetőbe és a nyomozóirodába látogatókon kívül nem nagyon akadt errefelé dolga senkinek.

Flóra újra a viharvert ház felé fordult, és nyelnie kellett, hogy a torkában képződött csomót eltüntesse. Pillantása a hatalmas, fekete motorra esett, ami a bejárat előtt parkolt, a másik oldalon terjedelmes virágládában petúniák kókadoztak. Flóra megnyomta a csengőt, és próbált felülkerekedni hirtelen jött bizonytalanságán.

Ben gyorsan kinyitotta az ajtót, és sötétkék szeme felcsillant, ahogy elmosolyodott.

– Gyere be! – mondta, és a nő követte a szűk folyosón át az apró irodába. – A telefonban nagyon titokzatos voltál.

Flóra leült az összevissza karcolt, de masszív íróasztal elé, és nézte, ahogy a férfi elhelyezkedik vele szemben.

– Személyesen akartam veled beszélni. A gyilkosságról.

Ben hátradőlt a székében és elvigyorodott.

– Ezek szerint meggondoltad magad.

– Fogalmazzunk úgy, hogy kénytelen voltam.

– Vagyis szükséged van a segítségemre.

– Igen – ismerte el Flóra –, ugyanis kiderült, hogy az apám üzleti kapcsolatban állt a halott fickóval. Egy éve eladta neki a kávézó épületét.

– Gálffyé volt a kávézó? – ráncolta a homlokát Ben.

– Valójában csak az ingatlan. Az üzlet az Ambrózia márkanévvel, a berendezéssel, a raktárkészlettel és mindennel együtt az apám tulajdonában maradt. Bérleti díjat fizetett Gálffynak a helyiség használatáért.

Flóra elmesélte a férfinak, hogyan akadt rá aznap délelőtt a szerződésekre, amiket az apja Gálffyval kötött, és mennyire meglepte ez a váratlan fordulat.

Ben összehúzott szemöldökkel hallgatta.

– A rendőrség tud erről? – kérdezte meg végül.

– Igen, épp onnan jövök. Újvári behívott kihallgatásra, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy egyre inkább minket gyanúsít az apámmal.

Nehezebb volt ezt kimondani, mint gondolta. Flóra hirtelen jött zavarában képtelen volt a férfira pillantani. Inkább szemügyre vette az ablak elé húzott kanapét, aminek sárga huzatát világoskékre fakult virágok díszítették.

– Akkor tisztázzuk – szólalt meg Ben –, pontosan mivel is akarsz megbízni?

Flóra visszafordult a férfi felé, és belenézett a szemébe.

– Bizonyítsd be, hogy más tette, nem mi.

– Rendben. – Ben hangos nyikorgástól kísérve kihúzta az íróasztal egyik fiókját, és kivett belőle néhány papírt. – Ez egy megbízási szerződés, ez pedig a díjszabásom. Olvasd át őket, és ha minden megfelel, csak alá kell írnod, és már el is kezdem a munkát. – A nő elé csúsztatta a lapokat.

Flóra először átböngészte a szerződést, aztán a tarifát tartalmazó táblázatot, és gyors fejszámolást végzett. Maradt annyi pénze a kocsija eladásából, hogy ki tudja fizetni Bent. Igazából, ha a nyomozó tisztázza őket a vádak alól, Flóra ennek a sokszorosát is kifizetné neki, még akkor is, ha élete végéig eladósodik. Kihúzott egy tollat az íróasztalon álló tartóból, és aláírta a papírokat.

– Mi a következő lépés?

Ben levett egy dossziét a háta mögött lévő szekrényről, és a szerződés egyik példányát belerakta, a másikat visszaadta Flórának.

– Mesélj el mindent, ami szombat reggel történt!

– Oké! Szóval… elég korán beértem a kávézóba, félórával nyitás előtt. Még senki sem volt bent.

– Ki nyit reggelente, amikor nem vagy itt?

– Valamelyik pincér, Mónika vagy Tibi. Szombaton épp Tibi volt a soros.

– A kávézóban észrevettél bármi szokatlant?

– Úgy érted, a hullán kívül? Nem hiszem… Vagy várj csak! Néhány étlap a földön hevert, nem messze a pulttól. Mintha valaki véletlenül lelökte volna őket. És ott voltak a székek is. Esténként, amíg Dorka felmos, felrakja őket az asztalok tetejére, de ahogy felszárad a kő, le is pakolja. Így reggel nem kell bejönnie, csak ebédidőben, amikor elkezdődik a déli roham a konyhában. Most viszont két szék nem a helyén volt, pedig Dorka nagyon pedáns. Nekem kellett visszatolnom őket. – Flóra döbbenten meredt a nyomozóra, ahogy ráeszmélt, mi is lehet ennek a magyarázata. – Lehet, hogy ott ültek? Gálffy és a gyilkosa?

– Előfordulhat – bólintott lassan Ben. – A tettes talán csak azután vitte oda a bokszba Gálffyt, miután megölte. Az asztalokra rá lehet látni a kirakaton keresztül, a hátsó bokszra viszont egyáltalán nem. Ott senkinek sem tűnik fel kintről az a hulla.

‒ De ha ez tényleg így történt – szólt közbe Flóra ‒, akkor a tettes nem lehetett nő, vagy olyan férfi, aki kisebb Gálffynál, nem? Különben hogy tudta volna odacipelni a hullát a bokszba? Vagy ha mégis sikerült valahogy odarángatnia, akkor minden tele lett volna vérrel.

‒ Máshol nem volt vér, csak a bokszban?

– Nem tűnt fel, hogy máshol is lett volna. És a rendőrök is csak onnan vitték el a párnákat és néhány más tárgyat, a többi asztalról nem. – Flóra kíváncsian a nyomozóra pillantott. – Ha Gálffyt nem a bokszban ölték meg, akkor hogyhogy nem volt máshol vér?

– Nyilván ez csak egy elmélet, nem biztos, hogy tényleg így történt. De az is lehet, hogy a tettes feltörölte a foltokat, miután besuvasztotta a bokszba a hullát. Nem kellett volna túl sokat takarítania, a szúrt seb nem vérzik annyira, főleg ha Gálffy azonnal meghalt, és nem húzták ki belőle a kést. Ha már a késről beszélünk, a konyhából származott?

– Nem, a konyhában másfajta késeket használunk. Ez a bárpultban volt. Azok közül való, amikkel a citromot vágjuk fel a limonádéhoz, meg ilyenek.

– Akkor a gyilkosnak csak annyi volt a dolga, hogy a pult mögé lépjen, és felkapja a kést. Még csak be sem kellett mennie a konyhába.

– Igen, így van – mondta Flóra, és megborzongott, ahogy lelki szemei előtt lejátszódott az erőszakos jelenet.

– Oké, akkor csekkoljuk le, milyen volt a kapcsolat apád és Gálffy között ‒ javasolta Ben.

– A szerződések teljesen legálisnak tűntek, legalábbis nekem, de azért lemásoltam őket. – Flóra előhúzta a papírokat a táskájából, és odanyújtotta őket Bennek.

– Szerintem is rendben vannak – mondta a nyomozó, miután átfutotta a lapokat –, de nem ártana, ha megnézné valaki, aki tényleg ért is hozzá. Például azt, hogy az ingatlan valóban annyit ért-e, amennyit apád kapott érte.

Ben a mobiljáért nyúlt, és a füléhez emelte.

– Alex? – szólt bele pár másodperc múlva. – Be tudnál ugrani hozzám ma délután? Kösz!

– Alex? – nézett rá Flóra meglepetten, miután a férfi lerakta a telefont. – Csak nem Karai Alex?

– De, ő. Az apja cégénél dolgozik, és nem szívesen vallja be, de eléggé tájékozott üzleti ügyekben. Legalábbis nálam tájékozottabb. – Ben féloldalas vigyorra húzta a száját. – Ne aggódj, tud diszkrét is lenni.

Flóra ezt hallva kis híján felhorkant.

– Biztos vagy ebben? Nem egészen ilyen emlékeim vannak róla a gimiből.

– Azóta eltelt nyolc év, Flóra. Mindannyian megváltoztunk.

Te mindenképpen, gondolta a nő. Ben szürke ingén a felső néhány gomb ki volt gombolva, és Flóra pillantása akaratlanul a mellkasára vándorolt. Napbarnított bőrét vöröses szőrszálak fedték, alattuk látszott az izmok játéka, ahogy a férfi visszanyújtotta Flórának a szerződéseket. Flóra észbe kapott, és elfordította a fejét. Két lépés távolság! – mantrázta magában. Nem engedheti meg magának azt a könnyelműséget, hogy a pasi bűvkörébe essen.

– Utána tudsz nézni, hogy az apád kifizette-e a legutóbbi bérleti díjat? – kérdezte Ben, félbeszakítva a gondolatait.

‒ Miért? ‒ ráncolta Flóra a homlokát.

‒ Csak meg akarok győződni róla, hogy Gálffy és az apád üzleti kapcsolatában minden rendben volt.

– Be tudok lépni a kávézó online banki felületére ‒ biccentett Flóra ‒, de csak otthonról. Fejből nem tudom a belépési adatokat, apám a széfben tartja a jelszavait.

Ben felpattant a székből.

– Akkor menjünk!

– Mi? ‒ lepődött meg Flóra. ‒ Úgy érted most? És mindketten?

– Mire várjunk? Alex csak egy óra múlva jön, addigra visszaérünk. És körül kéne néznem apád házában.

– És mégis mit keresel? Egy könyvet arról, hogyan kell szíven szúrni az embereket? ‒ fintorgott Flóra.

‒ Nem, hanem bármit, ami segítségünkre lehet a nyomozásnál. Azt akarod, hogy tisztázzam az apádat, igaz? – szólt szigorúan Ben, és megvárta, míg Flóra bólint, csak utána folytatta. ‒ Jó, viszont ehhez az kell, hogy mindenbe beleüssem az orromat. A magánéletébe is. Nyugi, minden információt diszkréten kezelek. A szerződésben is benne van a titoktartás, amit az előbb aláírtál.

‒ Oké, csak ez annyira… ‒ Flóra hangja elhalt. Így is lelkifurdalása volt, hogy az apja után nyomoz, de mind közül a házkutatás ötlete tűnt a legborzalmasabbnak.

‒ Szörnyű, tudom ‒ bólogatott Ben megértően. ‒ De ebben az esetben a cél tényleg szentesíti az eszközt. Na gyere, menjünk! Legyünk túl rajta minél hamarabb.

Flóra követte Bent, aki ruganyos léptekkel indult az ajtóhoz, és közben azon töprengett, vajon Ben az ő magánéletébe is bele akarja ütni az orrát? Márkra gondolt, meg a szőke csajra, akivel a férjét rajtakapta, és nyomban elöntötte a szégyen. Ben nem tudhatja meg, mi történt! Azt a megaláztatást nem élné túl!

Kint Ben a motorjához lépett, kinyitotta az ülés alatti tárolót, és elővett belőle két bukósisakot. Az egyiket Flórának nyújtotta, de a nő habozott elvenni.

– Nincs értelme külön mennünk. Csak nem félsz? – húzta fel Ben a szemöldökét gonoszkodva, és Flóra biztosra vette, hogy a férfi provokálja. Ugyanúgy játszadozik vele, mint az összes többi csajjal a környezetében.

– Nem félek, csak… – Flóra hangja elfúlt. Mi a fenét mondjon? Hogy tartani akarja a távolságot? Ben biztos kiröhögné. – Nem félek! – ismételte határozottabban, és kikapta a férfi kezéből a sisakot.

Egyszerre igyekezett a fejére húzni, és közben aláigazgatni a haját, ami nem is volt olyan egyszerű. Ben rávigyorgott, és egy gyors, gyakorlott mozdulattal feltette saját sisakját. Felpattant az ülésre, majd a háta mögötti helyre mutatott. Flóra egy pillanatig hezitált, aztán a férfi vállába kapaszkodva felszállt. Végül is átvitt értelemben még mindig tarthatja azt a két lépés távolságot, gondolta, ahogy motor hangosan felbőgött, és ők elindultak vele Rózsakő kanyargós utcáin.

A menetszél belekapott Flóra bukósisak alól előbújó fürtjeibe és nadrágja szárába. Ben sebesen hajtva szlalomozott a kocsik között, hol enyhén jobbra, hol balra döntve a motort, Flóra kénytelen volt szorosan a derekába kapaszkodni, hogy ne essen le. Azt gyanította, Ben direkt csinálja, de úgy döntött, ezzel majd később foglalkozik. Most inkább élvezi a száguldást, amitől mintha minden sejtje életre kelt volna. A motor zúgása a fülében dübörgött, egészen elzsongította, és valami megmagyarázhatatlan okból vigyorogni támadt kedve. Ki a fene gondolta, hogy ilyen jó motorozni?

Még akkor is mosolygott, amikor megálltak az apja háza előtt.

– Tudtad a címet? – szállt le kissé kábultan a férfi mögül. Eddig el is feledkezett arról, hogy nem adott semmilyen útbaigazítást.

Ben leugrott a motorról, és felakasztotta a bukósisakokat a kormányra.

– Ezt a címet írtad a megbízási szerződésre az előbb – mondta. – Meg is lepődtem, hogy nem a fővárosi lakhelyedet adtad meg.

Flóra a bérelt lakására gondolt, amit cseppet sem érzett az otthonának, hiába lakott ott már fél éve. Eszébe sem jutott, hogy azt a címet adja meg. Nem válaszolt Ben kérdésre, ami valójában el sem hangzott, helyette elővette a kulcsát és kinyitotta az ajtót. A házban a legelső szoba felé irányította a férfit.

‒ Ez az apám szobája. Pénteken kitakarítottam, szóval nincs kupi, csak… ‒ Majdnem azt mondta, hogy ne nyúljon semmihez, ami baromi hülyén hangzott volna jelen helyzetben, így gyorsan elharapta a mondatot. Azonban úgy tűnt, hogy Ben így is megértette, mert elmosolyodott, és biztatóan bólintott.

‒ Gyorsan körülnézek. Tíz perc, és készen is vagyok.

‒ Addig én előszedem a jelszót meg a laptopomat – mormolta Flóra, és örült, hogy van oka eltűnni.

A kisalakú széfhez ment, amit a nappali egyik szekrénye rejtett. A jelszavakat tartalmazó papíron kívül csak egy maroknyi apró, néhány számla és pár pótkulcs volt benne. Flóra magához vette a lapot, aztán felszaladt az emeletre a laptopjáért, közben hallotta, ahogy Ben az apja szobájában lépked. Valami nyikorgott. A nyomozó biztosan az egyik fiókot nyitotta ki, és ettől Flórát újra elöntötte a rossz érzés.

Nagyot nyelve lépett be a szobájába, és kapta föl a laptopot a fésülködőasztalról. Aztán gondolt egyet, összegyűrte és a kukába dobta a szanaszét hagyott jegyzetlapokat, majd becsukta a bőröndje tetejét, hogy ne látszódjanak ki a bugyijai. Nem mintha Ben fel akarna jönni ide, mégis jobban érezte magát, hogy kicsit rendet rakott.

Épp akkor ért le a lépcsőn, amikor Ben kilépett a szobából.

‒ Találtál valamit? ‒ kérdezte Flóra összeszoruló gyomorral, de a nyomozó megcsóválta a fejét.

‒ Semmit, még csak egy könyvet sem a késelős gyilkosságokról – ismételte meg Ben Flóra korábbi viccét vigyorogva. ‒ Nézzük meg a számlakivonatokat is, hogy teljesen megnyugodhass.

Mindketten letelepedtek a konyhában, a méretes étkezőasztal két oldalára. Flóra maga elé húzta a laptopot, egy örökkévalóságnak tűnt, mire a gép felcsatlakozott a wifire, és betöltötte a bank honlapját. Kissé reszkető kézzel gépelte be az azonosítót és a jelszót, aztán hangosan felszisszent, mikor meglátta a számlaegyenleget.

– Mi az? – kérdezte Ben.

– A bankszámlán lévő összeg! De hisz’ ez alig fedezi a kávézó e heti kiadásait, nem hogy az egyhavi bérleti díjat.

– Azért nézd meg, hátha az apád már múlt héten átutalta a pénzt Gálffynak.

– Nem hiszem. A szerződés szerinti határidő holnapra esik, ennyivel előbb nem utalt volna – mondta Flóra, de azért megnyitotta a számlatörténetet.

Sebesen vert a szíve, ahogy átbogarászta a májusi pénzmozgásokat, aztán az áprilisit, végül a márciusit, és mire végzett, a mellkasát összeszorította a baljós előérzet.

– Nem fizette ki – suttogta –, és az előző havit sem. Utoljára márciusban utalt Gálffynak.

– Ez nem jó hír. ‒ Ben hangja komoran csengett. ‒ Nem bánod? ‒ nyúlt a laptopért.

‒ Dehogy. ‒ Flóra nézte, ahogy a férfi is átfutja a kivonatokat, közben az dübörgött a fejében, hogy a fenében lehet ilyen kevés pénz a számlán. Az utóbbi két napban ugyan alig akadt vendég, de azelőtt jól ment az üzlet. Legalábbis Flóra nem tudott róla, hogy gondok lettek volna. Bár az üzlethelyiség eladásáról sem tudott. Lehet, hogy az apja még annál is több mindent titkolt el előle?

‒ Én sem találok ilyen utalást – dünnyögte Ben, még mindig a képernyőt pásztázva.

‒ Most mihez kezdünk? ‒ Flóra érezte, hogy a hangja hisztérikusan cseng, ahogy kezd egyre jobban bepánikolni.

‒ Nem kell aggódni – nézett fel rá Ben ‒, azért nem ilyen tragikus a helyzet. Az apád nem volt a városban a gyilkosság idején, és ez most nagy szerencse.

‒ De én igen, és Újvári tuti ezzel fog jönni.

‒ Jó, ez igaz. Egyenesen hazajöttél, miután leraktad az apádat?

– Egyszer megálltam tankolni, de nyolcra már hazaértem, és egész este egyedül voltam. És még mielőtt megkérdeznéd, nem beszéltem a vezetékes telefonon, és a szomszédok sem láttak, mert ki sem dugtam az orromat.

– Hű – füttyentett a férfi –, valaki sok krimit néz!

– Inkább olvas.

– Olvasás?! Az olyan elavult, bölcsész dolog.

Flóra az egyre katasztrofálisabbá váló helyzet ellenére elnevette magát.

– Most úgy csinálsz, mintha nem láttam volna, hogy az irodai szekrényed felső két polcán kizárólag regények vannak. Ráadásul egy csomó Agatha Christie.

– Hoppá, lebuktam ‒ grimaszolt Ben, viccesen elhúzva a száját.

– Ne aggódj, megőrzöm a titkod! ‒ kuncogott Flóra. ‒ Azt főleg, hogy ott volt a könyvek között a Szürke ötven árnyalata is. Most komolyan, Ben! Egy polcra tenni a Szürkét Poirot-val?! Szegény Agatha forog a sírjában! Ráadásul azt hittem, ennél azért jobb az ízlésed!

Amikor a férfi rávillantotta a szemét, Flóra nyomban sejtette, hogy még megbánja a tréfásnak szánt megjegyzést. Ben az asztalra könyökölt, és egészen előrehajolt, az orrukat alig néhány centi választotta el egymástól.

– Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy az olvasmányaimra vagy a szexuális ízlésemre célzol.

A férfi sejtelmes hangjától Flóra háta lúdbőrözni kezdett, mégsem bírta elszakítani a pillantását. Ben arcát vörösesbarna borosta fedte, és ilyen közelről jól látszottak a szürke foltok, amik sötétkék íriszét pöttyözték.

– Én aztán semmire sem céloztam!

– Valóban? – húzta fel Ben a szemöldökét. – Azért hadd nyugtassalak meg! Egy volt csajom hagyta nálam a könyvet. Ha olyan alaposan körülnéztél, gondolom láttad, hogy az az egyetlen, ami magyar nyelvű. A többi angol, mert még mindig szívesebben olvasok angolul. Egyébként sem szokásom fájdalmat okozni az ágyamba kerülő nőknek, épp ellenkezőleg.

Az utolsó szavakat a férfi nyomatékosan ejtette ki, és olyan áthatóan nézett, hogy Flóra arcát elöntötte a forróság, a karja pedig lúdbőrözni kezdett.

– Nem hinném, hogy ez rám tartozik ‒ mormolta.

– Tényleg nem. De te hoztad fel a témát. – Ben felállt a székből, és az ajtó felé intett. – Ideje indulnunk.

Flóra szíve összevissza kalapált, miközben követte Bent a motorhoz. Mi volt ez az egész? És mi a fene ütött belé, hogy belement egy ilyen kényes témába ahelyett, hogy a nyomozásra koncentrálna? Most az a lényeg, hogy tisztázza az apját, és valahogy felszínen tartsa az Ambróziát, nem az, hogy flörtöljön Bennel! Csak ne lenne olyan nehéz figyelmen kívül hagyni a férfi vonzerejét, meg azokat a féloldalas vigyorokat.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában