Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

– Te meg mi a francot művelsz?! – üvöltötte az edző, amikor Ben az ellenfele egyetlen jól irányzott ütésétől elterült a padlón, aznap már sokadszorra.

Az edzések mindig kemények voltak, és ha az ember nem akarta, hogy péppé verjék, muszáj volt fejben is ott lenni, nem csak testben, ám ez jelenleg igencsak nehezére esett Bennek.

– Újra! – kiáltott az edző.

Ben feltápászkodott, és szembefordult a ringben álló másik fickóval. Régen karatézott, aztán rövid ideig kipróbált néhány más sportágat is, de végül az MMA-ra, a kevert küzdősportokra esett a választása. Itt nem csak az állóharcot, hanem a földharcot is tanulták, ami jól jött a munkája során.

Megszólalt a síp, és nem kellett hozzá sok idő, hogy az ellenfele ismét a földre vigye, ezúttal egy hatalmas rúgással, aztán még bevitt jó néhány ütést, mielőtt az edző leállította volna a küzdelmet.

– Oké, mára ennyi! – Ingerülten Benhez fordult. – Szedd össze magad, Burke! Következő alkalommal szeretném látni, hogy koncentrálsz. Bármi is foglalkoztat, azt hagyd a ringen kívül!

Ben bólintott, bár legszívesebben azt mondta volna, hogy azért ez kurvára nem ilyen egyszerű. Ehelyett szótlanul elvonult zuhanyozni, és addig folyatta magára a forró vizet, míg az ütésekre és rúgásokra már csupán enyhe sajgás emlékeztette.

Hazaindult, de a nyomozóirodához érve kellemetlen meglepetés várta. A bejárat mellett egy pasas támasztotta a falat, és az arckifejezéséből ítélve rossz kedvében volt. Ben érzékei nyomban riadót fújtak: sejtette, hogy nem új ügyfele érkezett.

Komótosan leszállt a motorról, a kormányra akasztotta a bukósisakot, de közben nem vette le a szemét a látogatójáról. A fickó tömzsi nyakán kugligolyó formájú fej ült, hordónyi felsőtestén megfeszült a fekete póló. Remekül el lehetett rajta olvasni a feliratot: Rózsakő Security. Tehát kidobóember.

A pasas ellökte magát a faltól, és közelebb lépett Benhez.

– Te vagy a nyomozó? ‒ köpte a szavakat.

– Miért érdekel?

– Azért – vicsorogta a golyófejű –, mert a nejem miattad akar elválni tőlem!

Ben most már emlékezett a néhány héttel korábbi ügyre, és a fickó feleségére is, aki hiába sminkelte ki magát gondosan, amikor felkereste a nyomozóirodát, a zúzódást az arcán nem tudta eltüntetni.

– Nem inkább azért, mert vered? – mordult fel Ben. – Vagy a vörös hajú csaj miatt, akivel abban a motelben keféltél?

– Ha nem fényképezel le minket, Szilvi sosem tudja meg! Hülye fasz! – üvöltötte a fickó, és a nyomozóra rontott.

Ben, talán az edzésen elszenvedett verés hatására, nem reagált időben, és az ütés állon találta. Égő fájdalom hasított az állkapcsába, és a fémes ízből ítélve elharapta a nyelvét.

A poros járdára köpte a vért, és a pasasra villantotta a tekintetét. Ó, mennyire élvezetes lesz megleckéztetni ezt a rohadékot! A második ökölcsapást már könnyedén elhárította, aztán behúzott egy jókorát a golyófejű gyomrába, amitől az egy pillanatra megtorpant. De csak egy pillanatra, aztán újra támadásba lendült.

Ben kitért az ütés elől, és kivédte a rúgást is, amivel a fickó a térdét vette célba, majd úgy döntött, nem finomkodik tovább. A golyófejű hasába és orrába öklözött – az utóbbi a reccsenésből ítélve el is törött. Aztán Ben lendületet vett, és kirúgta a pasas lábát, aki hangos nyekkenéssel elterült el a járdán.

– Nagyon gyorsan tűnj el, különben péppé verlek! – morrant rá Ben, és nézte, ahogy a golyófejű feltápászkodik a földről, vet egy gyűlölködő pillantást felé, aztán vérző orrát törölgetve eloldalog.

Ben sajgó állal lépett be a lakásba. Nem hiányzott a mai napjából ez az összetűzés, se egy újabb fájó testrész, de a golyófejűhöz hasonló alakok mindig feldühítették. Nem elég, hogy megcsalta és bántalmazta a feleségét, még mást is hibáztat a saját szarságai miatt. Ben haragja csupán a gondolattól újra forrni kezdett, és az üres iroda láttán csak tovább romlott a kedve. Reggel ugyan összerámolt, de így, hogy nem borítottak papírok minden létező felületet, még inkább használaton kívüli benyomást keltett a helyiség. Pedig ez a munka volt az első ide-oda csapongó élete során, amit valóban élvezett. És olyan jól is ment minden – egészen három héttel ezelőttig.

Ben gyorsan elűzte a fejéből a pocsék emléket, és igyekezett arra koncentrálni, hogyan is menthetné meg rohamosan hanyatló vállalkozását. Az első lépés az lenne, ha Flóra megbízná. Ehhez azonban ki kell találnia, hogyan győzhetné meg a nőt, aztán pedig azt, hogyan fogja vissza magát Flóra társaságában. Maga sem tudta, melyik lesz a nehezebb feladat.

Leült az íróasztala mögé, bekapcsolta a laptopot és átböngészett minden cikket, amit a gyilkosságról talált. Míg az előző esti rövid jelentés nem említett helyszínt, a vasárnap megjelenő írásokban egymás után tűnt fel az Ambrózia neve. Valaki még egy fényképet is készített a bejáratról, amin ott díszelgett a felirat, hogy aznap délelőtt a kávézó zárva tart.

Ben az órára pillantott. Elmúlt délután négy, talán ideje lenne egy újabb látogatást tennie az Ambróziában, hátha Flórát már kellően felbosszantották a firkászok ahhoz, hogy hajlandó legyen megfontolni az ajánlatát.

Negyedóra múlva be is lépett a kávézóba, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek. Az összes asztalnál ültek, és még a pultnál is sokan álltak. A levegőben kávéillat terjengett, a vendégek fojtott hangon diskuráltak, és időről időre a bokszok felé sandítottak. Valószínűleg kiszivárgott, hogy ott találták meg a holttestet.

Ben a zűrzavar ellenére egyből kiszúrta Flórát. A nő épp egy alaposan megpakolt tálcát vitt az egyik ablak melletti asztalhoz. Kicsit előrehajolt, miközben lerakta a poharakat, Ben tekintete pedig nyomban szűk, fekete nadrágba bújtatott fenekére siklott.

A francba, ezt nem kéne! – kapott észbe némi késéssel.

Gyorsan elfordult, aztán körbenézett az asztalok mellett ülő embereken, és megakadt a pillantása a megyei napilap bűnügyi tudósítóján. A nő előszeretettel festette a haját zavarba ejtően élénk színekre – most épp lilás árnyalatban pompázott –, így könnyű volt észrevenni a csődületben.

– Helló, Stella – ment oda az asztalához. – Nem bánod, ha leülök?

– Ben! – A nő felpillantott a laptopból, amin sebesen kopácsolt, és cseppet sem tűnt lelkesnek. – Te meg hogy kerülsz ide?

– Remek itt a kávé – mondta Ben, és nem törődve a nő hűvös pillantásával, leereszkedett a szomszédos székre.

– Tényleg az. – Stella ivott egy kortyot a bögréjéből, Ben pedig gyorsan kihasználta, hogy nem a készülő cikkére figyel.

– Azonosította már a rendőrség a halott fickót? – kérdezte.

– Úgy tudom, nem. De azt ne mondd, hogy megbíztak az üggyel! Tudod, hogy ez gyilkosság…

– Egyelőre csak csendes érdeklődő vagyok.

– Egyelőre?

Ben könnyedén megrántotta a vállát.

– Ki tudja, mit hoz a jövő, nem igaz?

– Szerintem nem akarsz te ebbe belekeveredni – mondta Stella nyomatékosan. – Hallottad, ki vezeti a nyomozást?

– Ki? – érdeklődött Ben, aztán leesett neki, kire is célozhat a nő. – Mondd, hogy nem Újvári!

– De bizony.

– A rohadt életbe!

– Jobb, ha meghúzod magad, Ben! – figyelmeztette Stella. – Tudod, hogy Újvári a múltkori eset óta azt lesi, mikor hibázol.

– Tisztában vagyok vele. De azért elmondhatnád, mit tudsz a kávéházi hulláról. Vedd szakmai kíváncsiságnak!

Stella lemondóan megcsóválta a fejét, aztán elmesélt mindent, amit a rendőrség elárult a sajtónak. Ben kevés új információt tudott meg: úgy tűnt, a zsaruk a szokásosnál is szűkszavúbbak. Vagy nincs is miről beszámolniuk.

– És mi a helyzet a késsel? Találtak rajta ujjlenyomatot? – kérdezte Ben. Minden, amit eddig megtudott a gyilkosságról, arra utalt, hogy hirtelen felindulásból követték el. A tettesen bizonyára nem volt kesztyű, és Ben abban is kételkedett, hogy letörölte volna a kés nyelét, miután beledöfte az áldozat mellkasába.

– Nem mondtak semmit, de szerintem azon a késen egy halom ujjlenyomat lehetett. A kávézóban dolgozóké, talán még pár vendégé is…

– Akár még az áldozat is megfoghatta, miután a tettes leszúrta.

– Igen. Szóval nem hinném, hogy az ujjlenyomatokkal bármit is tudnának kezdeni a zsaruk – vonta meg a vállát Stella, és újra belemélyedt a laptopba.

Ben töprengve nézett Flórára. Tisztán látszik, hogy a zsaruk alig haladtak a nyomozással, hátha a nő végre belátja, hogy igenis szüksége van egy magánnyomozó segítségére. Flóra egy üres kávéspoharakkal megpakolt tálcát vitt vissza a pulthoz, Ben elköszönt Stellától és odament hozzá. Úgy tűnt, Flóra sem örül jobban a felbukkanásának, mint az előbb Stella. Homlokráncolva figyelte, ahogy Ben a pultra könyököl, és el sem mosolyodott közben.

– Hogy bírod a zűrzavart? – kérdezte tőle Ben.

– A vendégekkel nincs gond, csak az újságírókkal – húzta el Flóra a száját. – Folyton kérdésekkel bombáznak, és nem értik meg, hogy ha tudnék, se mondhatnék semmit.

– Végül is ez a munkájuk. De ezzel te is tisztában vagy, nem? Hallottam, hogy firkász lettél.

– Csak voltam. Egy női magazinnak írtam cikkeket, az azért teljesen más. Például soha nem zaklattam senkit a kérdéseimmel.

– Nagyon harapós vagy ma. Biztos, hogy csak az újságírók miatt?

Ezzel az utóbbi megjegyzésével Ben csak tovább rontott a helyzeten, Flóra zöld macskaszeme ingerülten megvillant.

– Ez nem elég?

– Neked, aki kisujjból kiráztad a kitűnő érettségit, aztán a sikeres felvételit a bölcsészkarra, a stressz leghalványabb jele nélkül? Szerintem nem.

– Az régen volt – mondta Flóra, és furcsán szomorúnak tűnt.

– Akkor hagyd, hogy segítsek!

– Az is a magánnyomozói szolgáltatásaid közé tartozik, hogy kordában tartod az újságírók hadát? – nézett rá a nő.

– Elég rugalmas vagyok.

– Veszem észre. Miért akarod ennyire ezt a munkát, Ben?

A nyomozó egy pillanatra fontolóra vette, hogy beszél neki az üzleti nehézségeiről, és arról, ami miatt idáig jutott, de gyorsan elvetette az ötletet. Pedig biztosra vette, hogy Flóra megbízná, ha mindent tudna. Szánalomból. Bassza meg, ilyen mélyre azért még nem süllyedt!

– Jól mutatna az önéletrajzomban, hogy nyakon csíptem egy gyilkost – vigyorgott inkább a nőre visszanyelve a keserűségét, és látta, hogy Flóra beveszi a hazugságot.

– Ugyanolyan magabiztos vagy, mint régen – csóválta meg a nő a fejét. – Kérsz egy kávét? – kérdezte a korábbinál jóval barátságosabban.

– Igen, köszi.

Flóra a nagy, ezüstös kávégéphez ment, majd kicsivel később egy gőzölgő csészével tért vissza. Ben belerakta a szokásos három kanál cukrot a pohárba, majd a kávét kavargatva Flórára nézett.

– Mondd csak, ha már nem újságíró vagy, akkor tulajdonképpen mit csinálsz? Már amikor épp nem elhunytakat cserkészel be vidéki kávézókban.

Flóra szája ismét mosolyra húzódott, bár ezúttal jóval kényszeredettebben.

– Mondtam tegnap. Apámnak segítek be, amíg Svédországban van.

– De azután?

– Hát, ha már ilyen jól megy, esetleg elgondolkozom azon, ne legyek-e hivatásos hulla-vadász.

– Az biztos, hogy hiányszakma ‒ bólogatott Ben nagy komolyan, amire Flóra ismét elmosolyodott. Ez a mosoly már egészen a szeméig kúszott, és Ben egy hosszúra nyúló pillanatig nem tudta levenni a szemét az arcáról.

Aztán szerencsére megjelent egy újabb vendég a pultnál, és a nő elment, hogy kiszolgálja. Ben töprengve nézett utána. Mindig is jók voltak az emberekkel kapcsolatos megérzései, és Flóra szavai mögött talányt szimatolt.

– Miért hagytál fel a firkászkodással? – kérdezte, amikor a nő visszajött hozzá.

Flóra homlokráncolva meredt rá.

– Mindig ilyen sokat kérdezel?

– Csak akkor, ha nagyon tudni akarom a választ – villantott a nőre egy vigyort, aki erre csak megforgatta a szemét.

Mielőtt azonban felelhetett volna, egy nagydarab, szakállas pasas lépett a pulthoz.

– Vele vigyázz! – figyelmeztette Ben halkan. – A bulvármocsok legalja. Gondolkozás nélkül ad olyan szavakat a szádba, amiket sose mondtál. Jobb, ha a szokásos pincérnődumára szorítkozol vele.

– Nagyszerű! – sóhajtott Flóra. – Kösz a tippet!

– Csak hogy lásd, mennyire hasznos tudok lenni, ha arról van szó.

– Szörnyen hasznos, azt látom – hagyta ott a nő nevetve. A szakállas fazonhoz lépett, felvette a rendelését, majd felnyúlt a polcra egy kávés csészéért.

Ben egy hosszú pillanatig vigyorogva bámulta a mellét, amin a nyújtózkodástól megfeszült a blúz, aztán szentségelve fordult vissza a kávéjához. Ez így rohadtul nem lesz jó! Arra kell koncentrálnia, hogy meggyőzze Flórát, és nem arra, hogy milyen szórakoztató már maga a próbálkozás is.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában