Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Másnap Flóra jóval az ébresztő előtt ébredt, pedig végigforgolódta az éjszakát. Közben az járt a fejében, mégis mi a fene ütött belé előző este. Hagyta, hogy Ben megcsókolja, a francba! De mit kellett volna tennie, mikor kellett volna megállítania a férfit? A csók előtti pillanatokra alig emlékezett… Egyik percben még beszélgettek, a másikban pedig már az ajkán érezte Ben száját, aztán megjelent Alex, ami… tiszta szerencse! Legalább nem fajult el még jobban a helyzet.

Korán beért a kávézóba, szinte percre pontosan ugyanakkor, mint szombaton. A hátán nyomban végigfutott a borzongás, a gyomrába belehasított a félelem, és azonnal a bokszok felé nézett. Hála az égnek, ezúttal teljesen üresek voltak.

Épp lekapcsolta a riasztót, amikor Liza hívta. Flóra töltött magának egy pohár narancslét, és közben mindent elmesélt a barátnőjének, ami az elmúlt két napban történt.

– Komolyan mondom, Flóra, te nem vagy százas! – kiáltott fel Liza hitetlenkedve, amikor a végére ért a mondandójának. – Belekeveredsz egy gyilkossági nyomozásba?!

– Azt hittem, örülni fogsz, hogy hagytam magam lesmárolni. Nem azt mondogatod hónapok óta, hogy pasizzak?

– Ez egy gyilkosság, Flóra, ne szórakozz már! ‒ csattant fel Liza.

‒ Eszemben sincs szórakozni. És a rendőrség egyértelműen minket gyanúsít apával, muszáj volt tennem valamit!

‒ Oké, akkor nyomoztass a magánhekusoddal, de te maradj ki belőle!

‒ Ez nem ilyen egyszerű, én csak… ‒ Flóra próbálta valahogy szavakba önteni, miért is ment el a kiállításmegnyitóra előző este, de a barátnője ingerülten közbevágott.

‒ Dehogynem, nagyon is egyszerű! Ő nyomoz, te meg nyugton maradsz, így lesz a legjobb. Ráadásul amikor azt javasoltam, hogy lépj tovább, egy rendes, kedves pasira gondoltam ‒ váltott témát Liza olyan könnyedén, mintha nem is gyilkosságról beszélnének, hanem mozifilmekről. ‒ Nem egy olyan szívtipróra, aki gyakrabban cseréli a nőit, mint a zokniját.

– Honnan veszed, hogy szívtipró?

– A Facebookról.

‒ Mit csinálsz?! ‒ szisszent fel Flóra. ‒ Jézusom, be ne jelöld ismerősnek! Akkor tudni fogja, hogy beszéltünk róla.

‒ Ne pánikolj, nem jelölöm be, csak a képeit nézem meg. Marha sok van belőle, és szerencsére nyilvános a profilja ‒ vihogott Liza. ‒ Egyébként nagyon ciki, hogy még mindig az van beírva a Facebookon, hogy házas vagy.

‒ Csak nem akarok kellemetlen kérdéseket.

‒ Aztán csodálkozol, hogy Márk azt hiszi, még akarsz tőle valamit.

‒ Jól van ‒ sóhajtott fel Flóra ‒, majd valamikor megváltoztatom.

‒ Helyes! És örülök ám, hogy végre nyitsz a pasik felé, de a Benhez hasonló fickók még annyi ideig sem bírnak megülni a fenekükön, amíg te kijátszadozod magad… ‒ dünnyögte Liza, aztán hirtelen elhallgatott. Flóra még azt is hallotta, hogy elakad a lélegzete. ‒ Anyám! Tudtad, hogy a nyomozód küzdősportot is űz? MMA-t. Biztos attól ilyen izmos.

– MMA? Az meg mi?

– Jaj, Flóra, ha nem irodalomról van szó, annyira tájékozatlan vagy! Kevert küzdősport, pasik gyepálják egymást állva meg fekve. Várj, átküldök egy linket.

Amíg Liza a linket keresgélte, Flóra a kávézó üres asztalait bámulta, és közben Benen járt az esze. Küzdősportokat űz, és közben fejből idéz könyvekből? Oké, nem szépirodalom, csak ponyva, de akkor is. Úgy tűnik, Ben a végletek embere, és hogy csókol! Flóra gyomra kellemesen összerándult az emléktől.

– Átküldtem, majd nézd meg a videókat! Elég brutálisak – szólalt meg Liza. – Ha másra nem is, legalább arra jó lesz a pasi, hogy megvédjen.

– Nem pont ezért alkalmaztam.

– Hát miért? Hogy lesmároljon? Mert azt ugye nem gondolod komolyan, hogy előbb elkapja a gyilkost, mint a rendőrség?

– Miért ne?

– Jaj, Flóra, gondolj már bele! Ben egyedül van, a rendőrségen meg hányan? Tízen, húszan? Még egy kisvárosban is kell ennyi zsarunak lennie. Arról ne is beszéljünk, mennyivel könnyebben hozzáférnek az információhoz, mint a magánhekusod.

– Nyílt titok, hogy a rendőrség teljesen el van foglalva a hétvégi repülőnappal ‒ magyarázta Flóra. ‒ Csak annak néznek utána a gyilkossággal kapcsolatban, aminek feltétlenül szükséges. Szóval azért én adok egy esélyt Bennek, ő legalább csak erre koncentrál.

– Jól van, de ne legyél túlzottan csalódott, hogy a semmiért fizetsz neki.

– Ha nem fogja el a gyilkost, bukja a sikerdíjat.

– Ez is valami. Egyébként arra nem gondoltál, hogy azért smárolt le, hogy megbízd a nyomozással? Kinézem belőle…

‒ Azután smárolt le, hogy megbíztam a nyomozással. ‒ Flóra hangos koppanással rakta le a kiürült poharát a pultra. Tehát a legjobb barátnője szerint nem elég jó nő ahhoz, hogy egy Ben féle fickó érdek nélkül kezdjen ki vele. ‒ Egyébként kösz, hogy ennyire nem bízol a vonzerőmben.

‒ Jól van, na! Csak egy kósza ötlet volt, nem kell megsértődni ‒ védekezett Liza, aztán pár másodperc csend után hangosan felsóhajtott. ‒ Nagyon nem tetszik nekem ez a magánnyomozósdi, Flóra! Szerintem csak még több bajod lesz belőle.

‒ Hát, most már belekezdtem, nem visszakozhatok. ‒ Motordübörgés hallatszott az utcáról, és Flóra nézte, ahogy Ben megáll a kávézó előtt, és lehúzza a bukósisakját. Vörös haja kócos volt, az arca borostás, a pólója kicsit gyűrött, mintha nemrég kelt volna ki az ágyból. Flóra szíve hevesebben kezdett verni már csupán a látványától. ‒ Megjött Ben, le kell raknom – mormolt a telefonba.

– Akkor azért hallgattál el ilyen hirtelen, mi? Mert a pasast bámulod? – tapintott rá Liza az igazságra. ‒ Tény, hogy van rajta mit nézni, de azért a nagy kukkolásban nem feledkezel meg a szabadon mászkáló gyilkosról sem, ugye?

– Persze, hogy nem!

– Helyes, akkor később beszélünk! ‒ búcsúzott el Liza. ‒ Lehetőleg ne mássz bele még jobban.

‒ Oké ‒ felelte Flóra oda sem figyelve, majd kinyomta a hívást.

Lerakta a telefont a pultra, és leugrott a bárszékről. Épp földet ért, amikor Ben belépett az ajtón és lazán elmosolyodott. Olyan lazán, mintha tegnap semmi sem történt volna. Bár valószínűleg Ben épp így gondolja: egy rövidke csók nem jelent neki semmit.

– Egyedül vagy? ‒ nézett körül a férfi az üres kávézóban.

– Igen, Dorka írt, hogy kicsit késik. ‒ Flóra nyelt egyet, mert a hangja szokatlanul sipítónak tűnt, mintha nem is ő beszélne. – Nem vagy éhes? ‒ köszörülte meg a torkát. ‒ Épp arra gondoltam, hogy reggelizek.

– Oké, segítek.

Flóra kitámasztotta a lengőajtót egy székkel, hogy hallják, ha véletlenül betévedne valaki, aztán Bennel a nyomában hátrament a konyhába. Elővett két tányért, és belekukkantott a péksüteményes dobozba.

– Mit szólsz a csokis croissant-hoz?

– Remek! Bármi jöhet, ami édes! – mondta Ben, és Flórán azonnal végigfutott a borzongás a férfi féloldalas vigyorától.

Gyorsan elfordult, megpakolta a tányérjaikat, aztán visszamentek a kávézóba, és csendben enni kezdtek. Flóra lopva a nyomozó szakállas ábrázatára pillantott, és még a korábbinál is nyugtalanabb lett.

Hogy kellene Bennel viselkednie a tegnapi csók után? Különben is, tök ciki, hogy bőgött közben! Pedig a csók jó volt, sőt lélegzetelállító, csak épp annyira érzékenyen érintette, hogy Ben megdicsérte az írásait. Főleg azután, hogy Márk mindig túl egyszerűnek, túl hétköznapinak tartotta őket. Nem kellene megmondania ezt Bennek? Hogy csak emiatt sírt? Vagy úgy fognak tenni, mintha mi sem történt volna?

– Min agyalsz ennyire? – nézett rá Ben felhúzott szemöldökkel, és ettől Flóra arcát nyomban elöntötte a forróság. Ennyire átlátszó lenne?

– Á, csak azon, hogy Dorka vajon mit fog mondani – füllentette.

– Biztos? Meg mertem volna esküdni rá, hogy valami máson.

– Mi máson agyalhatnék?

Ben vetett rá egy kutató pillantást, közben egy újabb falat croissant-t tüntetett el a szájában.

– Nem is tudom, mondjuk a tegnap estén?

– Ha már a tegnap estéről beszélünk. Még mindig haragszom ám rátok Gálffy miatt! – terelt Flóra. – Csak néhány napja voltam Rózsakőn, amikor a pasas meghalt. Hogy gondolhattátok, hogy ilyen rövid idő alatt összeszűröm a levet egy teljesen idegennel?

– Néha az élet fura dolgokat produkál.

– Furákat talán, de ekkora képtelenséget nem.

– Tényleg?

Flóra gyomra összeszorult, ahogy a férfi sötétkék szemébe nézett. Volt egy olyan érzése, hogy Ben már egyáltalán nem arról beszél, amiről korábban szó volt.

– Az én életem legalábbis nem – mormolta, és közben próbált nem gondolni exférjére és annak szőke hajú szeretőjére. Az végül is elég képtelen helyzet volt, de ezt nem Bennel fogja megvitatni.

Eltolta maga elől a tányérját; hirtelen elment az étvágya.

– Kérsz kávét? – kérdezte a férfitól.

– Igen, köszi.

A pult mögé ment, és mire elkészült a két kávéval, Ben odajött hozzá. Flóra elé tolta az egyik csészét és nézte, ahogy a szokásos három kanál cukor eltűnik a feketében.

– Croissant és egy halom cukor így kora reggel…

– Ja, az anyám szoktatott rá. Sokszor csinált amerikai palacsintát juharsziruppal kölyökkoromban, nálam a reggeli valami édes kaját jelent.

– Hogyhogy nem híztál még el? – csúszott ki Flóra száján.

Ben ivott a kávéból és rávigyorgott.

– A testmozgás miatt.

Flóra tekintete a férfi bicepszére vándorolt.

– MMA, ugye? – kérdezte, és közben remélte, hogy jól jegyezte meg a betűket.

– Igen, honnan tudod?

Flóra égő arccal kortyolt a kávéjába, és azon gondolkozott, mit is mondhatna. Mert azt azért mégsem, hogy Liza lecsekkolta Ben Facebook profilját az előbb.

– Azt hiszem, Alex említette tegnap este – dünnyögte végül, és közben nagyon remélte, hogy nem bukik le.

– Néhány éve járok az edzésekre – mesélte Ben. – Most is épp onnan jövök.

– Ahhoz képest nem látszol túl megviseltnek.

– Nem azért mentem, hogy megveressem magam. Sokkal inkább feszültséglevezetés.

– És sikerült?

Ben rávillantotta a szemét, ami egyszeriben olyan sötétnek tűnt, mint a zivataros, nyáresti égbolt.

– Nem teljesen.

A levegő hirtelen sűrű és nehéz lett körülöttük, mintha vihar közelítene. Flórán forróság söpört végig, és képtelen volt elszakítani a pillantását a férfiétól. Ben a bárpultra támaszkodott, és Flóra csak arra tudott gondolni, ha egy kicsit előre hajolna, máris elérné a száját. Miért is ne tehetné meg? A férfi sem sokat hezitált tegnap az erkélyen… És egyszer már megtörtént. Tényleg annyit számítana még egy csók? Hisz’ az első sem járt eget rengető következményekkel…

– Sziasztok! – Dorka lépett be a lengőajtón, a lehető legrosszabb pillanatban.

Flóra hirtelen maga sem tudta, hogy inkább csalódott, vagy megkönnyebbült, amiért nem volt ideje újabb hülyeséget elkövetni. Odafordult a lányhoz, hogy leplezze a zavarát.

– Dorka, akkor beszélhetnénk?

– Persze – mondta a lány, és odajött hozzájuk a pulthoz. – Bocs, hogy kicsit késtem, csak én vittem ma reggel Micit az óvodába, és előtte még el kellett mennünk cipőt venni neki, mert a régit elszakította. Miről van szó?

– Ő itt Ben Burke – mutatott Flóra a férfira. – Magánnyomozó.

– Igen, tudom – biccentett Dorka, amitől néhány szőke tincse az arcába hullott. A füle mögé igazította őket, és a nyomozóra pillantott. – Mióta lelőtték a polgármester lányát, mindenki ismeri a nevét a városban.

– Micsoda? – döbbent meg Flóra.

– Nem is hallottál róla? Pár hete történt.

– Nem hallottam. – Flóra értetlenül pillantott a férfira. – De hogy jön ez ide?

– Később elmagyarázom – ígérte Ben.

Flóra ellenkezni akart. Mégis mi köze lehet Bennek egy lövöldözéshez? Ráadásul nem is akárkit lőttek le, hanem a polgármester lányát! Tényleg ennyire csak a válásán, a munkanélküliségen és az írói blokkon kesergett az elmúlt időben, hogy még ezt sem hallotta?! Be kellett azonban látnia, hogy a nyomozónak igaza van. A kíváncsisága várhat, most az a legfontosabb, hogy mindent megtudjanak Dorkától.

– Rendben, később megbeszéljük.

– Oké – mondta Ben, és Dorka felé fordult. – A kávézóban meggyilkolt fickóról van szó. Gálffy Mártonnak hívták. Ismerted?

– Ismernem kellett volna? – kérdezett vissza a lány homlokráncolva.

Ben elővette a mobilját, és megmutatta Gálffy képét Dorkának.

– Ő az. Láttad már korábban?

A lány egy pillanatra a fotóra nézett, aztán vissza a nyomozóra.

– Igen, párszor, itt a kávézóban.

– Beszéltél is vele?

– Talán köszöntem neki, mint a többi vendégnek, de ennyi – vonta meg a vállát Dorka, Flóra azonban meg mert volna esküdni rá, hogy felvillant valami a szemében. Félelem? Vagy csak óvatosság? Nem tudta eldönteni, de valószínűleg Ben is észrevette, mert tovább faggatta Dorkát.

– Biztos vagy benne, hogy csak a köszönésig jutottatok? – kérdezte a lány arcát fürkészve. – Azt hallottuk, ennél közelebbi viszony volt közöttetek.

– Közelebbi viszony? Ezt meg ki mondta? – Dorka meglepetten nézett hol az egyikükre, hol a másikukra. ‒ Hiszen az a férfi az apám lehetne!

‒ Azért a korkülönbség manapság már elég elfogadott.

‒ Az lehet, de én akkor sem bukom az ilyen idős pasikra. Ez olyan… gusztustalan ‒ mondta Dorka fintorogva, aztán ijedten Flórára pillantott. ‒ Jaj, bocsánat, nem úgy gondoltam!

Flóra legszívesebben újra elmondta volna, hogy az ő esetében az „apja lehetne” kifejezés nagyon nem helytálló, meg hogy tizenkét év korkülönbség egyáltalán nem olyan sok, de meggondolta magát. Minek magyarázkodjon jóval a válása után is? Szerencsére Ben megmentette attól, hogy válaszolnia kelljen.

‒ Szerinted a többiek a kávézóból ismerték Gálffyt? ‒ kérdezte a nyomozó Dorkától.

A lány mintha ettől a kérdéstől kicsit elbizonytalanodott volna.

‒ Csak Flóra apjával láttam beszélni – mondta, de jóval határozatlanabban, mint eddig. ‒ Ha nincs más… – Tétován a bejárat felé intett. – Még el kell mennem bevásárolni, meg ki kell takarítanom a lakást, mielőtt délben elkezdem a munkát. Lassan indulnom kéne.

Flóra a nyomozóra nézett, aki szótlanul bólintott.

– Oké, menj!

Dorka bólintott, aztán kisietett az ajtón. A kirakaton keresztül még látták, ahogy ideges mozdulattal újra a füle mögé tűri a haját, aztán szapora léptekkel befordul a sarkon.

– Mennyire ismered? – kérdezte Ben, amikor Dorka eltűnt a szemük elől.

– Hát, a családi helyzetéről már beszéltem. Az apja azt hiszem rákban halt meg, nem sokkal a húga születése után. Dorka már gimi alatt is dolgozott, aztán érettségi után teljes állást keresett. Akkor jött ide a kávézóba. De amúgy az előbb szerintem igazat mondott. Dorka annyira rendes, lelkiismeretes lány, el sem tudom képzelni, hogy gyilkosságba keveredjen.

– Tényleg nem túl valószínű, de az elmúlt két évben megtanultam, hogy az emberek ritkán mondják el a teljes igazságot. De ez nyilván nem jelenti azt, hogy Dorkának köze van Gálffy halálához. Csak talán ciki bevallani, hogy egy kétszer annyi idős, foglalt férfival kezdett.

– Szerintem semmi nem volt közöttük Gálffyval – csóválta Flóra a fejét. – Minél jobban belegondolok, annál inkább biztos vagyok benne, hogy az a pletyka nem igaz. Vagy talán tényleg látta valaki, hogy Gálffy kikezd itt a kávézóban egy lánnyal, de nem alkalmazottal, hanem az egyik vendéggel. Tudod, milyen a szóbeszéd. Minél több ember terjeszti, annál kevesebb köze van a valósághoz.

– Jó, ez igaz – biccentett Ben. – Úgy tűnik, ezen a vonalon nem tudunk továbbmenni. Mi van a többi alkalmazottal?

‒ Ugyanúgy nem tudok róluk sem elképzelni egy gyilkosságot, mint Dorkáról – sóhajtott Flóra. ‒ Mónika a kezdetektől fogva itt van, ezer éve ismerem, Tibi meg egy link alak, de igazából vajból van a szíve. Dani akkora vegetáriánus, hogy a húsos kaják készítése is a nehezére esik, nem hinném, hogy az emberöléshez lenne gusztusa. Krisz az, akit a legkevésbé ismerek, csak annyit tudok róla, hogy egyedül él, és szerintem kicsit bele van zúgva Dorkába.

‒ Azért utánanézek, hogy valamelyikük ismerte-e Gálffyt.

– Oké ‒ biccentett Flóra ‒, de mielőtt nekiállsz, beavathatnál abba, mi történt a polgármester lányával.

A nyomozó először nem szólt semmit, aztán eltolta maga elől a kiürült kávéscsészét, és a pultra könyökölt. Sötétkék szeme szokatlanul komor volt.

– Rendben – sóhajtotta –, de figyelmeztetlek, nem túl vidám történet.

– Megbirkózom vele.

– Azt nem is kétlem. Inkább az aggaszt, hogy mit fogsz gondolni rólam utána.

– Hát, ha nem te lőtted le azt a lányt, akkor ezután is szóba fogok állni veled, abban biztos lehetsz – próbált humorizálni Flóra, hogy oldja a feszültséget, de Ben pillantása nyomban leolvasztotta az arcáról a mosolyt. – Úristen, Ben! Mi történt?

– Bemehetnénk valahová, ahol nem hall minket senki? – kérdezte fojtott hangon a férfi, a kávézóba belépő Tibi felé sandítva. Flóra háta borsódzni kezdett.

– Az apám irodája jó lesz?

– Persze.

– Tibi – szólt a pincérnek –, be tudnál állni, amíg hátramegyünk?

– Aha. – Tibi összeráncolt homlokkal jött be a pult mögé, és Flóra biztos volt benne, hogy később lesz még pár kérdése, de most nem foglalkozott ezzel.

Elindult hátra, Ben szó nélkül követte. Becsukták maguk mögött az iroda ajtaját, és a szűk helyiségben a férfi jóval közelebb volt hozzá, mint odakint. Flóra megérezte ugyanazt a fűszeres, édes illatot, amit előző este, és elakadt a lélegzete. Az ösztöne azt súgta, hogy álljon lábujjhegyre és csókolja meg, csak így, ilyen egyszerűen, de Ben továbbment az íróasztalhoz, és a pillanat elillant.

Flóra, legyűrve a teljesen érthetetlen csalódottságát, a férfi után indult és leült a forgószékre, Ben pedig elhelyezkedett az asztal szélén.

– Szóval mi történt azzal a lánnyal?

Ben arcáról eltűnt minden derű, és a korábbi könnyed hangulat egy csapásra szertefoszlott. A férfi néhány hosszú pillanatig nem szólt semmit, majd lassan kifújta a levegőt.

– Ha feltétlen tudni akarod.

– Igen, szeretném.

– Oké, nagyjából egy hónapja történt. Felkeresett egy fickó – kezdte akadozva. – Megbízott, hogy derítsem ki, kivel van viszonya a polgármester lányának. Nem nagyon kérdezősködtem, miért kíváncsi rá. Már tudom, hogy elég nagy hiba volt… – mondta érdes hangon. – De akkor azt gondoltam, nem az én dolgom. Az ellenzék vagy a sajtó próbál valamilyen családi szennyest előásni, és majd szépen lejátsszák egymás között. Elkészítettem a kért fotókat a lányról és a barátjáról.

– És ki volt az? Mármint a barát.

– Gálffy.

Flóra erre egyáltalán nem számított. Döbbenettől hatalmasra nyílt szemekkel bámult a nyomozó komor arcára, és közben eszébe jutott a tegnap esti beszélgetésük.

– Azt akarod mondani, hogy az a lány, aki a kórházban fekszik… Ő a polgármester lánya? És ő volt Gálffy barátnője?

– Igen.

– Istenem! Nem gondoltam…

Ben elfordította a tekintetét, mintha képtelen lenne Flóra szemébe nézni, és a szoba falán függő naptárra bámult.

– Súlyosan megsérült, és nem tudni, hogy magához tér-e valaha.

– Ez borzasztó! – suttogta Flóra.

A nyomozó bólintott, és amikor újra megszólalt, a hangja még a korábbinál is rekedtesebben csengett.

– Ahogy tegnap is mondtam, a rendőrség szerint ki akarták rabolni, én viszont úgy gondolom, nem rablás történt. A képek miatt akarták megölni.

– A képek miatt, de miért?

– Nem tudom, de túl sok a véletlen. Egy nappal azután támadták meg, hogy átadtam a képeket. Aztán ott a megbízóm. Hamis nevet adott meg, és a telefonját az eset után kikapcsoltatta, nem tudtam utolérni. Próbáltam megkeresni, de nem sikerült előkeríteni, mintha soha nem is létezett volna. Aztán megtudtam, hogy a polgármester szigorúan ellenezte, hogy a lánya Gálffyval legyen. Ekkor kezdtem gyanakodni, hogy valójában Makaitól jött a megbízás, hogy leplezzem le a lányát, csak nem személyesen intézte, hanem egy emberén keresztül. Végül is egy tisztes városatya nem nyomoztathat a lánya szerelmi élete után egy magánhekussal, mert ha azt a választópolgárok megtudják…

– Kitalálom, mi történt ezután! – mondta Flóra, ahogy kezdett összeállni a fejében a kép. – Meggyanúsítottad a polgármestert, hogy ő akarta megöletni a lányát, mert olyan fickóval kezdett, akit ő ellenzett?

– Igen.

– De ha már mindenképpen ki akart nyíratni valakit, miért nem Gálffyt?

– Gálffy is meghalt, mint tudod – jegyezte meg Ben.

– Oké, de miért nem csak őt ölte meg? Miért kellett a lányát is?

– Fogalmam sincs, Flóra – sóhajtott fel Ben. – Nincs bizonyítékom, de érzem, hogy Makai áll minden mögött. Nagyon hülyén hangzik?

– Nem – mosolyodott el halványan Flóra. – Hiszek a megérzésekben.

– Hát, a rendőrség nem hitt, ami persze nem is meglepő. Makai feljelentett rágalmazásért, és az ügyfelek kezdtek elmaradozni, de nem is ez zavar leginkább. – Ben felállt az asztalról, és a helyiség egyetlen, keskeny ablakához lépett. Flóra látta, hogy a keze ökölbe szorul. – Még most is van kedved szóba állni velem? – kérdezte keserűen. – Azok után, hogy az én képeim miatt lőttek le egy ártatlan lányt?

– Az a hibás, aki meghúzta a ravaszt.

– Én legalább annyira hibás vagyok!

– Ez baromság! – Flóra felemelkedett a székből, a férfi mögé lépett, és annak ösztönösen ökölbe szorított kezére simította a tenyerét. – Honnan kellett volna tudnod, hogy ez lesz belőle?

Ben egy hosszú pillanatig némán bámult összefonódó ujjaikra, majd elhúzta a kezét.

– Jobb lesz, ha most megyek – mondta csendesen, és kiment a szobából anélkül, hogy a nőre pillantott volna.

Flóra a becsukódó ajtóra meredt, és hirtelen fogalma sem volt róla, mit is gondoljon. Csak azt tudta, hogy legszívesebben Ben után rohanna. Meg akarta győzni arról, hogy nem ő a hibás, de attól tartott, a férfi annyira belemerült az önvádba, hogy el sem jutnának a füléig a szavak.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában