Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben a nyomozóirodához hajtott, és nem kímélte a motort útközben. Amikor hazaért, becsapta maga mögött a bejárati ajtót, a bukósisakját egyszerűen lehajította az előszobában, és hátrament a konyhába. Erős volt a kísértés, hogy elővegye a vodkás üveget, de ellenállt. Helyette elkezdett kávét főzni. Nem mintha adrenalinlöketre lett volna szüksége, de a pepecselés az ósdi kotyogóssal valamennyire megnyugtatta.

Rohadt nehéz volt elmondania mindent Flórának. Ilyen részletesen még Alexnek sem mesélt soha. Végig a kórházi ágyon fekvő lány sápadt arca lebegett a szeme előtt, hallotta a létfenntartó gépek monoton zúgását, és úgy érezte, nincs nála hitványabb ember a világon – kivéve talán a lány apját.

Az idegességtől megrándult a keze, és egy teljes kanálnyi őrölt kávét szórt a konyhapultra. Szitkozódva besöpörte a mosogatóba, újra a kanálért nyúlt, és ezúttal sikerült megtöltenie a kotyogóst. Begyújtotta a gázt, aztán csak bámulta a kávéfőző alját nyaldosó lángokat, és Flórára gondolt. A nő ujjaira a kezén, és zöld szemére, amiből nem sütött rosszallás. De miért nem?

Az, hogy Ben ostoba módon nem számolt a tette következményeivel, nem mentette fel. Flórának tudnia kellene ezt. Meg kellene vetnie azért, ami történt! És akkor talán ő sem vágyna annyira a nőre.

Lefőtt a kávé, és annak ellenére, hogy nem is akart inni, öntött magának. Kezében a csészével átsétált az irodába, és nekilátott, hogy készítsen pár jegyzetet arról, amit eddig megtudott. Alig kezdett azonban neki, megszólalt a csengő.

Az ajtóhoz ment, ami előtt személyesen Újvári Péter főhadnagy állt, a megszokott barátságtalan kifejezéssel az arcán.

– Nocsak, már a rendőrség is magánnyomozót akar fogadni? – húzta fel Ben a szemöldökét. – Hová fajul ez a világ?

A főhadnagy tekintete még a korábbinál is ellenségesebbé vált.

– Nem azért jöttem, hogy a humorizálásodat hallgassam, Burke! Beszédem van veled. De persze az őrsön is folytathatjuk – mondta Újvári, és Ben elmosolyodott a fenyegetést hallva.

– Ugyan már! Ha lenne indokod bevinni, már rég megtetted volna, és nem állnál a küszöbömön.

– Bemehetnénk végre?

– De türelmetlen vagy! – csóválta meg a fejét Ben, de azért félreállt az útból.

Újvári már ismerte a járást. Egyenesen az irodába masírozott, és leereszkedett az íróasztal elé húzott székre. Ben leült az asztal mögé, és várakozó pillantást vetett a másik férfira.

– Tehát, mit akarsz?

– Azt csiripelik a madarak, hogy az Abonyi lány megbízott. Igaz ez?

– Miért érdekel?

– Ezek szerint igaz. – Újvári összehúzott szemöldökkel hajolt előre. – Két napja valaki betört Gálffy irodájába. Nem te voltál véletlenül?

– Természetesen nem.

– Ha megpróbálsz keresztbe tenni nekünk, Burke, akkor ezúttal nem úszod meg! Egyetlen rossz húzás, és bezáratom ezt az egész kócerájt. És meg ne lássam, hogy a polgármester közelébe mész!

– Miért mennék? – vonta meg a vállát Ben. – Persze attól még a következtetést levonhatom.

– A polgármesternek semmi köze az ügyhöz! – csattant fel a főhadnagy.

– Valóban? Makai ellenzi a lánya kapcsolatát Gálffyval, és egy hónap leforgása alatt a párocska mindkét tagját támadás éri. Kicsit sem gyanús ez nektek?

– Alibije van egész péntek estére.

– Nem is azt mondtam, hogy saját kezűleg csinálta, hanem megbízott valakit – mondta Ben, majd Újvárira vigyorgott. – De azért az haladás, hogy ezúttal legalább az alibijének utánanéztetek. Talán most a tettest is sikerül elkapnotok.

A főhadnagy szemében indulat villant.

– Ne feszítsd túl a húrt! – sziszegte. – És jobban tennéd, ha ejtenéd az ügyet.

– Ezt hadd döntsem el én!

– Te is tudod – folytatta Újvári –, hogy az Abonyi lány csak azért fogadott fel, hogy kimosdasd az apját a vádak alól. De mi van, ha ez nem lehetséges? Mi van, ha azért bujkál, mert tényleg bűnös? Akkor bukod a sikerdíjadat, pedig ezt a koszfészket látva – nézett körül az irodában – nem engedheted meg magadnak, hogy a semmiért dolgozz.

Ben legszívesebben behúzott volna neki egyet, de helyette elmosolyodott. Ha pörögne a nyomozás, akkor a főhadnagy nem ülne itt nála, és nem sértegetné.

– Gondolom, utánanéztetek a légitársaságnál, hogy Abonyi Árpád tényleg elrepült-e Svédországba, és az utazási irodát is megkérdeztétek, hogy elindult-e a túrára a csoporttal. És felteszem, mindkét kérdésre igen választ kaptatok, különben már kiadtátok volna a körözést.

– Igen, Abonyi minden kétséget kizáróan Svédországban van, azon a rohadt túrán – ismerte el savanyú képet vágva Újvári –, de ez nem bizonyítja, hogy előtte nem követte el a gyilkosságot.

‒ Pesten volt.

‒ Igen, egyedül a szállodájában. Senki sem tudja igazolni, hogy tényleg ott is volt. Ahogy azt sem, hogy Abonyi kisasszony otthon kuksolt, ahogy mondja. Egyiküknek sincs alibije.

‒ Tibin és Dorkán kívül az Ambrózia többi alkalmazottjának sincsen – szúrta közbe Ben. ‒ Na meg fél Rózsakőnek.

‒ Látom, elvégezted a házi feladatot – vigyorodott el alattomosan Újvári. ‒ Ennek ellenére én a helyedben elállnék a megbízástól, hogy elkerüljem az újabb kudarcot, Burke. A nyomozóirodád nem élne túl még egy pofára esést, ezt mindketten tudjuk – mondta, majd felemelkedett a székéből és az ajtó felé indult.

Bennek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne vágja kávéscsészéjét a pasas fejéhez, közben pedig Újvári korábbi szavai jártak a fejében. Vajon ki tört be Gálffy irodájába, és ami még ennél is fontosabb, miért?

– Ismerem a nevét! – szólalt meg Gréta meglepetten. – A fél várost a maga cége építette.

– Azért ez túlzás…

– Nem túlzás. Azt a lakóparkot is, ahol a kislányommal lakunk.

Marci a játszósarokra pillantott, ahol Pipi épp műanyag állatokat rakosgatott le szép, rendezett sorokba a szőnyegre.

– Igen, a zsinagóga mögötti lakópark. A cég egyik első munkája.

– Kiderítette, hol lakom! – döbbent rá Gréta.

– Elnézést, de muszáj volt alaposan utánanézem mindennek magával kapcsolatban. – Marci válaszából hiányzott a valódi megbánás, és Gréta összeszűkült szemmel meredt rá.

– Miért volt muszáj? És mi mást tud még rólam? – kérdezte, és pontosan tisztában volt vele, hogy a hangja hisztérikusan cseng. Pipire kapta a tekintetét. Eddig mindenki, még a szülei elől is sikerült elhallgatnia az igazságot.

– Ne aggódjon, tőlem senki sem tudja meg – nézett Marci is Pipire. – Bár nem értem, miért akarja ennyire eltitkolni…

– Az nem a maga dolga!

– Rendben, megértettem. Higgye el, ennek semmi köze ahhoz, amiről beszélni akarok magával. Csak véletlenül jöttem rá. A dátumokból. Meg láttam azokat a képeket az interneten…

A fenébe! Gréta újra és újra hajlamos volt elfeledkezni arról, hogy egyesek szeretik képekkel dokumentálni az életük minden egyes pillanatát. Még szerencse, hogy soha, senki nem vette a fáradtságot, hogy leellenőrizze azokat a fotókat. Marcin kívül legalábbis. Gréta összefűzte a karjait a mellkasa előtt, és próbált nyugodtan lélegezni, de nehezen ment.

– Akkor mit akar tőlem?

A férfi összehúzta a szemét, és olyan komoly tekintettel figyelte Grétát, hogy a szája és a szeme sarkában húzódó ráncok egészen elmélyültek. Valószínűleg jóval idősebb, mint amennyinek Gréta az első találkozásuk alkalmával gondolta. Biztos, hogy elmúlt már negyven, talán már a negyvenöt felé közelít. Úgy elvonta a figyelmét Marci bámulása, hogy amikor a férfi megszólalt, egészen meglepte a válasza.

– A segítségét szeretném kérni.

– A segítségem? – Gréta majdnem felnevetett. – Ha olyan alaposan utánanézett az életemnek, tudnia kell, hogy nem vagyok túl jóban az apámmal. Eszemben sincs szívességet kérni tőle a maga kedvéért.

– Félreért. Ennek semmi köze az apjához. Nekem személy szerint a maga segítségére van szükségem.

– Akkor főleg nem értem.

Bár az előtte ülő férfin egyáltalán nem látszott, de ő volt Rózsakő egyik, ha nem leggazdagabb embere. Gréta eléggé otthonosan mozgott az üzleti életben ahhoz, hogy tudja ezt. Mit is tehetne ő egy olyan emberért, akinek, ha akarja, az egész város a lába előtt hever?

– Elmagyarázom. – Marci körülnézett, és csak akkor fordult vissza felé, amikor meggyőződött róla, hogy senki sincs a közelükben. – Maga a Rózsakői Városfejlesztési Kft-nél dolgozik.

– Így van – bólintott Gréta, közben egyre kevésbé értette, hová is akar a férfi kilyukadni.

– Maga a reptérfejlesztési projekt pénzügyi ügyintézője – folytatta Marci, korábbi barátságos hangja jóval kimértebbre, üzletiesebbre váltott. – A maga kezében fut össze az összes számla, ellenőrzi a teljesítéseket, a kifizetéseket, elkészíti a kimutatásokat az önkormányzat felé.

– Jó alaposan utánajárt a munkámnak. – Gréta belekortyolt a kávéjába, ami már teljesen kihűlt, és elhúzta a száját. – Remélem, jó oka volt rá.

– Biztos lehet benne, hogy szórakozásból nem nyomoztam volna ki mindezt – biztosította Marci. – Hány éve is dolgozik a cégnél?

– Kicsit több mint négy éve, de gondolom, ezt is tudja.

– Igen, és négy év elég, hogy jól kiismerje magát az irodában és a munkatársai között. Kezdetektől fogva követi a pályázatot, hozzáfér az összes titkosított adathoz – mondta tovább Marci, és Grétát rossz előérzet fogta el.

– Igen, így van – felelte óvatosan. – De magát miért is érdekli ez annyira?

A férfi újra végigpásztázta a kávézót, és az asztalra könyökölve közelebb hajolt Grétához.

‒ Azért, mert szükségem lenne néhány belső információra a reptértenderről.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában