Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Flóra belenézett a tükörbe. A fekete csipkeruha rásimult az alakjára, a szűk szoknyarész épp a térde fölött ért véget, a magassarkútól a lába hosszúnak és kecsesnek látszott. Közben azon tűnődött, minek is ment bele, hogy elkíséri Bent. Úgy tervezte, olyan kevéssé folyik bele a nyomozásba, amennyire csak lehet, de amikor Alex felvetette, hogy tartson velük, nem tudott nemet mondani. Ritkán volt spontán, és sosem vágyott rendkívüli izgalmakra, de abban a pillanatban úgy érezte, hogy képtelen lenne itthon ülni és várni.

Az ágyon heverő laptop képernyőjére pillantott, az üres Word dokumentum vádlón meredt vissza rá. Flóra torka összeszorult. Újult elszántsággal fogta kontyba a haját, tett egy kis szürke festéket a szemére, kirúzsozta a száját. Miért is ne szökhetne el a kudarcok elől néhány órára? Más is megteszi. Próbálta elhessegetni a gondolatot, hogy így még több időt kell Bennel töltenie, hisz’ úgysem lesznek sokat kettesben. Alex is ott lesz, meg az összes többi ember, akit meghívtak a kiállításmegnyitóra.

Épp a kis fekete táskába pakolt bele, amikor megszólalt a mobilja. A Holtodiglan csendült fel az Anna and the Barbiestól, és Flóra lélegzete elakadt; egyetlen embernek állította be ezt a csengőhangot. A készülékért nyúlt, és néhány pillanatig dermedten bámulta a kijelzőn felvillanó fotót.

Ez volt a kedvenc képe Márkról. A férfi magas homloka ráncokba szaladt, szája félmosolyra húzódott, komoly, barna szemében szokatlan játékosság csillant. Flóra arra is jól emlékezett, miután elkészítette a képet, egyenesen az ágyban kötöttek ki. Nagy kár, hogy Márk nem érte be egyetlen ággyal – ez a kiábrándító gondolat azonnal elsöpörte a nosztalgikus emlékeket.

– Igen? – szólt bele a telefonba fagyosan.

– Olvastam, mi történt. Jól vagy, kedvesem? – Volt férje hangja ugyanolyan dallamosan, már-már líraian csengett, mint mindig.

Flóra régen elgyengült volna tőle, most azonban csak dühös lett.

– Ne hívj így! – sziszegte.

– Sajnálom! Aggódtam érted. Tudod, mennyire fontos vagy nekem.

Flóra keserűen felnevetett.

– Fontos? Ugyan már, Márk! Ha annyira fontos lettem volna, akkor nem kaplak rajta egy másik nővel.

– Flóra…

– Felesleges aggódnod értem! Egyedül is meg tudom oldani a problémáimat.

– Persze, hogy meg tudod – sietett leszögezni Márk. – De ha mégis segítségre van szükséged, akkor hívj fel, rendben?

– Van segítségem – felelte Flóra elutasítóan.

Egy pillanatra elnémult a telefon, mintha megszakadt volna a vonal, aztán Márk kissé érdes hangon megszólalt.

– Értem, akkor nem is tartalak fel tovább.

Flóra fortyogó dühvel nyomta ki a hívást. Hogy merészel a férfi úgy tenni, mintha nem épp miatta ment volna tönkre a házasságuk?! Mintha nem ő és a szőke lány lenne az oka, akit olyan serényen dugott az íróasztalán, amikor Flóra rájuk nyitott az egyetemen. Bár hónapokkal ezelőtt történt, az emléktől még mindig elfogta a rosszullét. Leroskadt az ágy szélére, és az elnémult mobilra meredt. Minek is vette fel a telefont? Miért hagyja, hogy a csélcsap exférje a válásuk után is megkeserítse az életét? Hirtelen ötlettől vezérelve letiltotta Márk számát, közben rájött, hogy ezt már réges-régen meg kellett volna tennie.

Komor gondolatait a csengő szakította félbe. Felkapta a táskáját, belecsúsztatta a mobilját, és ment ajtót nyitni.

Ben a kapu előtt várta. Sötétkék öltönye alatt hófehér inget viselt, aminek felső két gombját nyitva hagyta. Nyakkendővel nem vesződött, és az arcát rövidre nyírt, vörösesbarna szakáll takarta. Csak úgy áradt belőle a laza elegancia, és Flóra gyomra önkéntelenül is összerándult. Talán hiba volt belemenni abba, hogy segít Bennek a nyomozásban. Nagy-nagy hiba…

– Káprázatosan festesz! – mustrálta végig a férfi ráérősen. Könnyedén jöttek a szájára a szavak, kicsit talán túl könnyedén is. Flóra biztosra vette, hogy gyakran mondta őket más helyzetben, más nőknek, és ettől korábbi elragadtatása jócskán csökkent.

– Köszönöm! – húzta kényszeredett mosolyra a száját. – Attól tartok, a motorodra ebben a szoknyában nem tudok felülni.

– Még szerencse, hogy nem motorral jöttem. – Ben félreállt az útból, és Flóra a kocsibeállón parkoló sötétkék Chevrolet Camaróra pillantott. Amerikai autó, Flóra ezen meg sem lepődött.

– Szép! ‒ nézett végig a sportkocsi áramvonalas alakján.

– Pár éve vettem, bár ritkán használom. Lehet, hogy el kéne adnom, de a nyomozáshoz nem mindig jó a motor. Mint például most.

Ben megkerülte a Camarót, és kinyitotta Flóra előtt az anyósülés ajtaját. Milyen udvarias! – gondolta a nő, miközben beült. Bár ezen nem kéne csodálkoznia. Ben régen is előreengedte a lányokat az ajtóban, sőt még a táskájukat is cipelte. Egyáltalán nem csak a cuki akcentusa miatt voltak oda érte az osztálytársnői.

Ben kitolatott az útra, és Flóra kíváncsian nézett markáns profiljára.

– A nyomozások során gyakran kell partikra járnod?

– Előfordul – válaszolt Ben, aztán nyomban visszakérdezett. – Mit írsz, ha nem újságcikkeket?

Flóra egy csapásra megbánta, hogy bármit is mondott. Fázósan összehúzta magán a csipkés kendőt, és óvatosan Benre sandított.

– Látom, folytatod a múltkori faggatózást. Egyébként mostanában leginkább semmit sem írok.

– Írói válság? – tapintott rá a férfi egyből a lényegre.

– Valami olyasmi.

– Nem vagyok szakértő a témában, de az új élmények segíteni szoktak.

– Csak nem a hullára célzol, amire volt szerencsém ráakadni? ‒ húzta el Flóra a száját. ‒ Eddig sajnos semmi eredmény.

– Na, hátha majd a ma este után – mondta Ben, és Flóra nevetve csóválta meg a fejét.

– Kitalálom! Egy olyan regényt kéne írnom, aminek a főszereplője egy jóképű, vörös hajú magándetektív?

– Nem pont erre gondoltam, de egész jó ötlet – vigyorodott el a férfi. – Bár megjegyzem, a jóképűt nem én mondtam.

– Mintha nem tudnád magadról!

– Én tudom is, csak épp azt hittem, hogy te nem. Végül is lekoptattál, amikor annak idején elhívtalak a szalagavatóra.

Flóra jól emlékezett arra a meghívásra. Ben a péntek reggeli angolóra után jött oda hozzá. Rajtuk kívül csak néhányan lézengtek a teremben, a többiek lementek a büfébe, vagy a második emeleti, eldugott mosdóban cigiztek. Flóra épp a táskájában turkált, még az is rémlett, hogy a biológiakönyvét kereste. Csak akkor tűnt fel neki Ben, amikor a fiú nekitámaszkodott a rozoga padnak, és az megreccsent. Flóra meglepetten felkapta a fejét, belebámult Ben sötétkék szemébe, és először nem is fogta fel, mit akar tőle a fiú. Aztán amikor leesett, hogy a másnapi szalagavatóra hívja el, nem vette komolyan. Hogy is vehette volna? Biztos csak visszamondta az a lány, akit Ben eredetileg elhívott, Flórának pedig esze ágában sem volt utolsó pillanatos beugrónak lenni.

– Nem akartam újabb strigula lenni a faladon – felelte hűvösen.

– Összetörted a szívem azzal a nemmel! – tódította Ben.

– Erősen kétlem. Még aznap kerítettél magadnak egy másik lányt, aki elment veled.

– De ő sem tudott pótolni téged!

– Tényleg? Pedig láttam, mennyire próbálkozott. Az autód hátsó ülésén, egy szál melltartóban – közölte Flóra, és látta, hogy Ben bosszúsan összeráncolja a homlokát a szavakat követő néma csendben.

A férfi bekanyarodott a galéria elé, leparkolt a Camaróval, aztán Flóra felé fordult. Vigyorra húzta a száját ugyan, de a szeméből fura indulat sütött.

– Jobban örültem volna ‒ szólt fojtott hangon ‒, ha te vagy egy szál melltartóban a kocsimban, de hát be kellett érnem mással.

Közelebb hajolt, és a kezével, ami korábban a kormányon pihent, végigcirógatta Flóra csupasz karját. Flóra beleborzongott az érintésébe, és orrát betöltötte Ben illata, ami kicsit édes volt, kicsit fűszeres; napfényt, kalandot és bevetetlen ágyakat ígért. Flóra képtelen volt levenni pillantását a férfi nagy tenyeréről és hosszú, erős ujjairól, amik még mindig a bőrét simították. Vajon milyen lenne, ha ez a kéz máshol érintené meg? Csak pár centit kellene feljebb kúsznia, hogy elérje a vállát, aztán a mellét… Flóra torka kiszáradt, és érezte, hogy a mellbimbói megkeményednek. Ben lehelete már a nyakát csiklandozta… aztán valahol mögöttük egy autó dudája harsant, és ez visszarántotta Flórát a valóságba. Dübörgő szívvel hőkölt hátra.

– Inkább ‒ köszörülte meg a torkát ‒ mondd el, hogy mit kell tennem odabent.

Ben, mintha csak abban a pillanatban jött volna rá, miért is ülnek a kocsiban, elhúzta a kezét, és hátradőlt az ülésben.

– Bájosan mosolyogsz, beszélgetsz, és ha nem merül fel magától, akkor bedobod Gálffy nevét a társalgásba. Aztán mindent alaposan megjegyzel, amit mondanak, még akkor is, ha csak ostoba pletykáról van szó – mondta kibámulva a szélvédőn, csak a hangja zendült a szokottnál mélyebben.

Aztán minden további nélkül kiszállt az autóból, majd kinyitotta Flórának az ajtót, és még ki is segítette. Tökéletes udvariassággal, távolságtartóan, mintha az előbbi kis közjáték meg sem történt volna. Így lesz a legjobb, gondolta Flóra, míg átvágtak a parkolón, és beléptek a galéria tágas előterébe. Ben kikezd minden csajjal maga körül, ez nála valami fura ösztön lehet. Tiszta szerencse, hogy az előbb nem történt semmi visszafordíthatatlan. De akkor miért ilyen csalódott?

Kényszerítenie kellett magát, hogy Márkra gondoljon, és arra, hogy hová vezetett, amikor legutóbb megbízott egy nőcsábászban. Ez kissé kijózanította.

Távolabb húzódott Bentől, és szétnézett az emberektől nyüzsgő teremben, ahová beléptek. A vakítóan fehér falak egyhangúságát itt is, ott is megtörték a kiállított képek. Flóra a legközelebbi vászonra pillantott, amit csak néhány fekete ecsetvonás díszített. A vonalakból egy balerina alakja rajzolódott ki, és bár Flóra nem volt oda a modern festészetért, meg kellett állapítania, hogy a kép megkapó a maga egyszerűségével.

– Azt hittem, már sosem értek ide! – lépett melléjük Alex, aztán Flórára pillantott, és lassan elmosolyodott. – Ó, ha ilyen társaságom lett volna, akkor én sem sietek. Kérsz egy italt, drágám?

– Köszönöm. – Flóra hagyta, hogy Alex karon fogja és a bárpulthoz kísérje – legalább olyan messze kerül Bentől, amennyire csak lehet.

– Látod azt a kopasz pasast abban a ronda barna öltönyben? – súgta Alex, amíg az italukra vártak. – Ő a galériatulajdonos férje. Az övé a Villa Rosa.

– A szálloda?

– Igen, és volt néhány közös biznisze Gálffyval. – Alex elvette a pincértől a két poharat, és az egyiket a nőnek nyújtotta. – Gyere, bemutatlak neki!

Flóra elindult Alex után, de közben a hátán érezte Ben átható tekintetét. Néhány perc múlva azonban, amikor a pezsgőbe kortyolva megkockáztatott egy pillantást a férfi felé, Ben már elmélyülten társalgott két felcicomázott nővel, hol egyikre, hol másikra villantva ellenállhatatlan vigyorát. Flóra tudta, hogy a férfi nyomoz, ráadásul épp az apja és az ő ügyében, mégsem tudott elvonatkoztatni.

Az exférje ugyanilyen barátságos volt mindenkivel, ezért is szerették annyira a hallgatók. Aztán hoppá, az egyik diáklány ott termett pucéron, széttett lábakkal Márk íróasztalán, hála a nagy közvetlenségnek. És ki tudja, hány kiscsaj járta meg az irodáját a házasságuk alatt? Lehet, hogy tucatnyian, csak Flóra két évig észre sem vette a nagy szerelemtől.

Újra ivott a poharából, de a pezsgő megkeseredett a szájában és a torkát marta. Mosolyt kényszerített magára, és a barna öltönyös pasashoz fordult. Ideje, hogy arra koncentráljon, amiért idejöttek. Most ez a legfontosabb.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában