Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Délutánra még többen lettek a kávézóban. Flóra némileg megkönnyebbülten nézett körbe a jókedvűen beszélgető embereken, és abban reménykedett, hogy túl vannak a nehezén. Tálcára rakta a két limonádét, amit az imént rendeltek, és kivitte az asztalhoz. Aznap hétágra sütött a nap és szokatlanul meleg volt, legalábbis az elmúlt esős-őszies napokhoz képest. A forró csoki és a kávé helyett egyre több vendég kért jeges kávét és fagyit.

Flóra leszedett néhány csészét az egyik üresen maradt asztalról, és visszament a pult mögé. Már csak azt kellene kitalálnia, hogyan rendezze az elmaradt bérleti díjat, és akkor teljesen fellélegezhetne. Ha még most átutalná az egész összeget, akkor talán a rendőrség nem kezdene el kombinálni. A kávézó számláján azonban nem volt elég pénz ehhez, a sajátjából pedig Bent kell kifizetnie.

Közben egyszerűen képtelen volt felfogni, hogyan jutottak el idáig. Az ő családjának sosem voltak anyagi gondjai. Nem számítottak ugyan különösebben gazdagnak, de mindig be tudták osztani, amijük volt. Hol lehet az a pénz, amit az apja az ingatlan eladásából kapott? Az megoldana minden problémát. Flóra azonban nem talált ekkora összeget sehol, még az apja saját számláján sem, amit előző nap hosszú tépelődés után és heves lelkifurdalással küzdve végül csak megnézett. Azon is kevés pénz maradt, utoljára a svéd út árát utalta át, nem sokat, csak pár tízezer forintot. Az utazás többi része kijött a karácsonyra kapott utalványból, és erről Flórának nyomban eszébe jutott az exférje.

Márk ötlete volt ez az ajándék, ő is fizette, és nem fukarkodott, amikor az utazási irodában meg kellett adni az utalvány értékét. Márkról sok rosszat el lehetett mondani, de azt nem, hogy ne lenne nagylelkű. Flóra nagyot nyelt, és elhessegette a hirtelen jött gondolatot, hogy segítséget kérjen Márktól. Nem akart újra a férfi közelébe kerülni. Egyedül kell megoldania ezt a helyzetet!

Most jött csak rá, mekkora hiba volt otthagynia jól fizető állását a magazinnál. Ráadásul épp akkor, amikor Leonóra ki akarta nevezni főszerkesztővé. Ha decemberben nem az indulat hevében cselekszik, most segíthetne az apjának. De akárhányszor belegondolt abba, hogy újra ruhákról, sminkekről és divattrendekről írjon, elfogta a hányinger. Pedig muszáj lesz valamilyen munkát találnia, igazából bármilyent, ráadásul gyorsan.

A gondolataiba merülve ment hátra a konyhába, hogy leadjon pár rendelést, és majdnem nekiment a kifelé igyekvő Dorkának. A lány haja kicsit kócos volt, és elpirulva kért bocsánatot, aztán gyorsan eltűnt a tisztítószerraktárban. Flóra homlokráncolva pillantott utána.

‒ Dorkába meg mi ütött? – lépett be a konyhába.

Krisz épp a sütőből húzott ki egy tepsi lasagnét. Feltette a pultra, aztán megvonta a vállát.

‒ Fogalmam sincs ‒ morogta, de kerülte Flóra tekintetét.

Flóra gyanította, hogy Krisz nem mond igazat. Lehet, hogy mégsem alakul olyan zökkenőmentesen a kapcsolatuk Dorkával, ahogy nemrég gondolta? Vajon mi történhetett?

‒ Van valami rendelés? ‒ kérdezte Krisz, és Flórának azonnal eszébe jutott, miért is jött.

‒ Ja, igen! Két adag lasagne, egy adag bolognai, meg három görög saláta.

‒ Oké, készítem – biccentett Krisz, és már fordult is vissza a pult felé. Flóra visszaindult a vendégtérbe, de közben azon töprengett, hogy Krisz tényleg megkönnyebbültnek tűnt, amikor otthagyta a konyhában, vagy csak a képzelete túlórázik már megint?

Sóhajtva nekilátott, hogy megtöltse a pulton sorakozó cukortartókat, és csak akkor pillantott fel, amikor valaki odalépett hozzá.

– Mit adhatok? – akarta kérdezni, de a szavak a torkára forrtak, amikor meglátta, hogy Újvári áll vele szemben. – Újabb kihallgatás? – sandított a férfira.

– Nem, ezúttal csak kávézni jöttem – mondta a főhadnagy, és még el is mosolyodott. – Azt mondják, maguknál kapni a legjobb kávét a városban.

Flóra a férfi acélszürke szemébe pillantott, és lúdbőrözni kezdett a háta. Nem hitte volna, de a kedvesen viselkedő Újvári jóval ijesztőbb volt, mint az ellenséges. Vajon mit akarhat?

– Milyen kávét szeretne?

– Egy eszpresszót, cukor nélkül, csak tejjel.

– Máris készítem.

Flóra levett egy csészét a polcról és a kávégéphez lépett, közben végig a hátán érezte a főhadnagy pillantását, és ettől elöntötte az idegesség.

– Parancsoljon – tette le az eszpresszót a férfi elé.

Abban reménykedett, hogy a főhadnagy fogja a csészéjét, és odamegy az egyik asztalhoz, de a férfi felült a bárszékre, a pultra támaszkodott, és belekortyolt a kávéba.

– Nem túloznak, ez tényleg finom.

– Örülök, hogy ízlik – mosolyodott el Flóra kényszeredetten.

– Sajnálatos, hogy ilyen botrányba keveredett ez a remek kávézó ‒ csóválta meg Újvári a fejét, szomorúságot tettetve. ‒ Az pedig még sajnálatosabb, hogy az ingatlannak új tulajdonosa lett Gálffy Márton halálával. Aki talán nem nézi el maguknak, hogy hónapokat késnek a bérleti díjjal.

Tehát tudja! Flóra gyomra görcsbe rándult, de nem kapta el a tekintetét a főhadnagy fürkésző pillantása elől.

– Miért nem számolt be a kétségbeejtő anyagi helyzetükről, hölgyem? – tudakolta a férfi.

– Nem kérdezte. És egyébként sem értem, mi köze a rendőrségnek a kávézó pénzügyeihez. ‒ Flóra igyekezett olyan határozottan beszélni, amennyire csak tudott, de közben a gyomra egyre jobban remegett.

– Nem érti? ‒ kérdezte Újvári, és úgy ráncolta a szemöldökét, mintha ő meg Flóra megjegyzését találná érthetetlennek. ‒ Pedig ezzel talán megvan az indíték.

– Ugye ezt maga sem gondolja komolyan? ‒ kiáltott fel Flóra hitetlenkedve. ‒ Hogy kéthavi bérleti díj indok lehet egy gyilkosságra?

Újvári megvonta a vállát, és letette maga elé kiürült poharát.

– Ennél kevesebbért is öltek már embert.

– Biztosíthatom, hogy itt nem ez történt! Az apám előbb venne fel hitelt, sőt előbb adná el az egész kávézót az utolsó csészével együtt, mint hogy ártson valakinek.

– Mennyire biztos ebben?

– Amennyire csak lehet ‒ közölte Flóra jeges hangon.

Újvári komótosan elővette a pénztárcáját a zsebéből, és kirakott a pultra egy ezrest.

– Akkor bizonyára meg fogja lepni az, amire rájöttünk. Az apja ugyanis múlt péntek este kocsit bérelt a fővárosban. És tudja hová ment vele? Vissza ide, Rózsakőre.

Gréta egy pillanatra eltűnődött azon, hogy Marci szimplán hülyének nézi, vagy csak szórakozik vele.

– Ugye ez nem komoly?

– Biztosíthatom, hogy a lehető legkomolyabban gondoltam.

– Azt várja tőlem, hogy titkos információkat juttassak ki magának a munkahelyemről, kockáztatva ezzel az állásomat, sőt egy rendőrségi eljárást is? – kérdezte Gréta hitetlenkedve. – Maga nem komplett!

– Hadd magyarázzam el, miért kérem ezt magától! – mondta Marci, de a nő megrázta a fejét.

– Nem vagyok rá kíváncsi!

– Természetesen nem ingyen kérném. Annyit fizetek magának, amennyit csak akar – győzködte a férfi, és Gréta tudta, hogy komolyan gondolja. Bármennyit kérhetne tőle cserébe azokért az információkért. És isten lássa a lelkét, tudna mit kezdeni azzal a pénzzel! Nem könnyű egyedül felnevelni egy gyereket. Úgy főleg nem, hogy sosem fogadta el a szülei támogatását. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha bármikor hozzányúlhatna egy nagyobb megtakarításhoz!

– Bármennyit is fizet, nem éri meg, hogy lebukjak, és elveszítsek mindent – felelte ennek ellenére.

– Ha lelepleződik, minden felelősséget én vállalok.

– Nem így működik, ezt maga is tudja. Az, hogy magát is lecsukja a rendőrség, rajtam nem segít.

Gréta ivott még egy kortyot kihűlt kávéjából, majd félretolta a poharat és szedelőzködni kezdett. A férfi azonban nem adta fel. Amikor Gréta a cukortartó mellett heverő telefonjáért nyúlt, Marci rátette a tenyerét a kezére.

– Kérem, Gréta, csak annyit kérek, hogy hallgasson meg! Utána még mindig mondhat nemet.

Gréta a férfi kézfejére pillantott, aztán fel a csokiszínű szempárba. Nem tűnik se becstelennek, se szélhámosnak, pedig épp most próbálja rávenni egy nagyon is illegális tettre. Grétát – maga sem tudta, miért – ez az ellentmondás kíváncsivá tette.

– Öt percet kap – bólintott végül.

Marci megkönnyebbülten húzta el a kezét, és Grétát egy pillanatra elöntötte a csalódottság. A férfi tenyere nagy volt, kicsit érdes, és kellemesen meleg. Könnyű lett volna megszokni az érintését. Aztán Marci beszélni kezdett, és Gréta nyomban elfelejtkezett korábbi gondolatáról. Nézte a férfit, hallgatta a szavait, és közben futkározott a hátán a hideg.

– Nem kell hinnie nekem – tette hozzá Marci a végén. – Csak nézzen utána, aztán gondolja át, amit mondtam. És hívjon fel, ha hajlandó segíteni.

Egy névjegyet csúsztatott Gréta elé az asztalra, majd felállt, és ugyanolyan hirtelen távozott, ahogy jött. A nő hitetlenkedve meredt utána.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában