Megyeri Judit - Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában (Rózsakői rejtélyek 1.)

Ben hátradőlt a székében, és kortyolt a kávéjából. Nem tudta kiverni a fejéből a főhadnagy utolsó megjegyzését. Miért gyanúsítja egyre inkább Flóra apját? Mit tud, amit ők nem? Bármi is az, jóval komolyabb lehet, mint két fizetetlen számla, és ettől Bent elfogta a rossz előérzet. Felhívta Juszufot, és megkérte, hogy figyeljen, hátha megemlítik a rendőrök Abonyi Árpád nevét, aztán maga elé húzta a laptopját, és újra elkezdett kutatni Gálffy üzleti érdekeltségei után. A szimata azt súgta, hogy nem lehet minden olyan patyolattiszta, mint amilyennek látszik. A férfi cége építette fel Rózsakő lakóparkjainak jó részét. Kell lennie valamilyen botránynak, hibás kivitelezésnek, kispórolt építőanyagnak, biztonságtechnikai problémának, vagy csak szimplán megbízói elégedetlenségnek, de ezúttal sem talált semmit.

Ingerülten csukta le a laptopját és úgy döntött, átmegy a közeli kisboltba és vesz egy szendvicset ebédre. Tíz perccel később már a pénztár előtti sorban állt, és szórakozottan bámulta a falra szerelt tévét. Épp a déli híradó ment, amikor Ben meglátta a képernyő alján futó rövidhírt: Sáry Sarolta divattervező közleményben tudatta, hogy a bátyját késelték halálra Rózsakőn múlt hétvégén.

Ben oda sem figyelve kifizette a szendvicset, és visszarohant az irodába. Gálffy szülei már nem éltek, és a nyomozó kételkedett benne, hogy a férfi a kómában fekvő barátnőjére hagyta volna a vagyonát. Az örökös valószínűleg a húga, Sáry Sarolta. Utána kell néznie a nőnek, és tudta is, ki segíthet.

Bedobta a szendvicset a hűtőbe, aztán előhalászta a mobilját a zsebéből és tárcsázta a nővére számát.

– Ben, ezer éve nem beszéltünk! – szólt bele a telefonba Julie, a háttérből Ben hallotta az unokahúgai vidám csivitelését.

– Dolgom volt – hazudta.

– Akárhogy is – mondta Julie –, hívd fel anyát! Aggódik miattad.

– Semmi bajom, nem kell aggódnia.

– Akkor ezt mondd el neki is!

– Oké – morogta Ben, leginkább azért, hogy végre rátérhessen arra, amiért telefonált. – Julie, ismered Sáry Saroltát?

A nővére, mielőtt férjhez ment, modellként dolgozott, és még most is képben volt, ha a divatvilág fontosabb eseményeiről vagy szereplőiről volt szó.

– Igen, dolgoztam neki. De miért érdekel? – Julie pár pillanatra elhallgatott, csak valamilyen királylányos mese hangjai szűrődtek be a telefonba. – Várjunk csak! – kiáltott fel hirtelen. – Láttam a hírt a tévében, hogy az ő bátyját ölték meg. Ben, mondd, hogy nem nyomozol!

– De igen, és kicsit jobban is örülhetnél, hogy végre van új megbízásom.

– Ben, ez egy gyilkosság!

– Szerinted olyan helyzetben vagyok, hogy válogathatok a megbízások között? – csattant fel Ben. – Egyébként is csak azzal bíztak meg, hogy tisztázzak két embert, akiket a rendőrség gyanúsít.

– De ez akkor is nagyon veszélyes!

– És jelenleg az egyetlen esélyem, hogy megmentsem a nyomozóirodát. Szóval a nyaggatás helyett hajlandó lennél segíteni?

Julie néhány másodpercig nem szólt semmit, majd felsóhajtott.

– Oké. Mit akarsz tudni?

– Mindent Sáry Saroltáról. Ő az egyedüli rokona Gálffy Mártonnak, valószínűleg ő az örököse. És nem kevés pénzről van szó.

– Ez zsákutca, öcskös. Saci az ország legkeresettebb tervezője, nem hinném, hogy szüksége lenne a bátyja pénzére.

– Talán anyagi nehézségei vannak.

– Ha így is van, nem hallottam róla. Sem más botrányról. Azt ugyan rebesgetik, hogy Saci előszeretettel kikezd a modellfiúkkal, de ettől azért még nem gyilkos.

– Mit tudsz még róla? – kérdezte Ben. Előszedett egy házhozszállítós menüt a konyhapult végén sorakozó szórólapok közül, és jegyzetelni kezdett a hátuljára.

– Jó tíz éve az akkori férjével alapította meg a Sáry márkát. Aztán gyorsan elvált, és saját kezébe vette az irányítást. Szigorú nő, és mindenkitől elvárja a maximumot. Sok modell ezt nem bírja, de én mindig is üdítőnek találtam az egyenességét.

– Mi a helyzet azokkal, akik nem viselték ezt olyan jól?

– Semmi, kiléptek – mondta Julie. – Akik pedig maradtak, és megtették, amit Saci elvárt tőlük, nem bánták meg. Messze a magyar átlagon felül fizet a lányoknak, és akivel elégedett, azt a következő kollekciójához is visszahívja. Úgy hallottam, az ügyfeleit is szereti megválogatni. Nem egy celebet utasított vissza egyszerűen azért, mert nem akarta, hogy Sáry-ruhában jelenjen meg.

– Kemény nőnek tűnik – jegyezte meg Ben. – Hogy tudnék vele beszélni?

– Megpróbálom kideríteni neked a közvetlen számát.

Julie alig egy óra alatt kinyomozta Sarolta mobilszámát. Ben felhívta, és kiderült, hogy az asszony már Rózsakőn van, a hagyatékot intézi. A bátyja házában szállt meg, és beleegyezett, hogy felkeresse.

– Szóval maga Julie öccse. – Sáry Sarolta alaposan megnézte magának a kapu előtt ácsorgó Bent, aztán vörösre rúzsozott szája feszes kis mosolyra görbült. – Jöjjön be!

– Köszönöm – mondta Ben, és elindult a nő után.

A kerítésen belépve a sárgára festett épület még tekintélyesebbnek tűnt, mint kívülről, a tuják takarásában. Széles lépcső vezetett a bejárathoz, ami egy tágas előszobába nyílt. Sarolta a nappaliba kísérte Bent, és királynői mozdulattal mutatott a világos bőrkanapéra.

Ben leült, és nézte, ahogy a nő elegánsan leereszkedik vele szemben az egyik fotelbe. Úgy tippelte, hogy Sarolta közelebb van a negyvenhez, mint a harmincöthöz, de teltkarcsú alakjából, búzaszőke hajából sütött az a Marilyn Monroe-féle alig leplezett szexualitás, amitől a legtöbb férfi egyetlen szempillantás alatt megőrült. Ben sejtette, hogy azok a modellfiúk, akikről Julie beszélt, nem bánták túlzottan, ha Sarolta kikezdett velük.

– Miben lehetek a segítségére, nyomozó?

– A bátyja halálának az ügyében nyomozok, asszonyom, és lenne pár kérdésem.

Sarolta apró mosolyt villantott Benre.

– Kérem, hívjon Sacinak. Egyébként ki bízta meg a nyomozással?

– Annak a kávézónak a tulajdonosa, ahol a bátyja holttestét megtalálták.

– Á, igen, az Ambrózia. Mit szeretne tudni, Ben? – A nő lágyan ejtette ki a nevét, és hátradőlt a fotelben, amitől fehér, rafinál szabású ruhája megfeszült a mellén. Ben pillantása egy másodpercre elidőzött a domborulatokon, aztán gyorsan kapcsolt, és megköszörülte a torkát.

– Van bármi sejtése arról, ki akart ártani a bátyjának?

– Úgy érti, ki ölte meg? – Saci felhúzta tökéletesen ívelt szemöldökét, aztán megvonta a vállát. – Fogalmam sincs. Marcinak nem voltak rosszakarói. Azt kell, hogy mondjam, kettőnk közül ő volt a kedvesebb ember. Engem sokan megfojtanának egy kanál vízben ‒ nevetett fel megkapó őszinteséggel ‒, de Marcit mindenki szerette.

– A barátnője apja is?

– Makai Gáborra céloz, ugye? A bátyám említette, hogy a polgármester nem kedveli, a lányához sem akarta beengedni a kórházba.

– Mit gondol, miért?

– Fogalmam sincs. Mint mondtam, Marci mindenkivel kijött, az üzleti ügyei tiszták voltak, nem holmi fehér galléros bűnöző volt. De lehet, hogy a bátyám csak eltúlozta ezt az ellenszenvet. Mindenki kiborult a támadás után, a lány családja és Marci is, talán csak emiatt feszültek egymásnak.

Ben ebben ugyan kételkedett, de jobbnak látta, ha nem forszírozza ezt a témát.

– A bátyja említett magának valamit a támadásról? – faggatta tovább Sacit.

– Csak annyit, hogy mire a rendőrség kiért, a támadó elmenekült – mondta a nő a homlokát ráncolva. – Mi mást kellett volna még mondania?

– Semmit – sietett Ben a válasszal. Nem akart mesélni a nőnek a gyanújáról. Addig semmiképp, amíg nem tudja, bízhat-e benne. Saci segítőkésznek tűnt ugyan, de Ben úgy érezte, túl jól viseli a bátyja halálát. Nem látszott se nagyon bánatosnak, se összetörtnek. Persze az is lehet, hogy profin képes elrejteni az érzéseit, de előfordulhat, hogy valóban nem bánkódik túlságosan. Talán Julie téved, és Sacinak mégis szüksége volt a pénzre. Ennek mindenképp utána kell járnia! – A rendőrség említette magának, hogy valaki betört a bátyja irodájába pár napja?

– Igen, mondták, de úgy tűnik, semmit sem vittek el, csak borzasztóan feldúlták az egész helyet. Bizonyára pénzt kerestek, de az a páncélszekrényben volt, amit nem tudtak kinyitni.

– Van valami elképzelése arról, ki lehetett a betörő?

– Fogalmam sincs.

– Elnézést, Saci – mondta Ben, és közben arra gondolt, most ugrik a majom a vízbe –, de meg kell kérdeznem azt is, hol volt múlt péntek este.

A nő vetett rá egy hitetlenkedő, kissé dühös pillantást, és Ben már azt hitte, hogy válasz helyett ki fogja hajítani a házból, de aztán Saci lassan elmosolyodott ‒ bár ez a mosoly közel sem volt olyan szívélyes, mint a korábbiak.

– Párizsban voltam egész múlt héten ‒ felelte jól kihangsúlyozva minden szót. ‒ Van még valami más is, vagy végeztünk? ‒ A hangjából most először csendült türelmetlenség.

– Egyelőre végeztünk – biccentett Ben.

‒ Remek, mert még sok a dolgom.

Saci felállt a fotelből, és Ben is követte a példáját. A nő nem szólt semmit, amíg kikísérte, de amikor az ajtóhoz értek, megfogta a karját, és egy pillanatra visszatartotta Bent.

– Fogadjon el tőlem egy tanácsot – búgta, és közben mintegy mellékesen végigsimított Ben karján. – Máshol keresgélje a bátyám gyilkosát, ne itt, mert azzal csak az idejét vesztegeti.

Ben a nő világoskék szemébe pillantott, és próbálta eldönteni, hogy Saci valóban tanácsnak szánta a szavakat, vagy esetleg figyelmeztetésnek. A nő rezzenéstelen tekintettel nézett vissza rá, és udvarias mosolyra húzta a száját.

– Majd észben tartom ‒ dörmögte Ben.

Kihúzta a kezét a nő szorításából, biccentett, és kiment az ajtón. A kapuhoz érve még visszanézett, és látta, hogy Saci a lépcső tetején áll és őt figyeli összehúzott szemöldökkel, cseppet sem barátságos kifejezéssel az arcán.

Következő rész

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

KEDVEZMÉNYES ELŐRENDELÉS:

Szeptember 25-ig a második kiadást 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért:

Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában