Még idén érkezik a Felföldi rejtélyek 3. része. Kérdeztétek néhányan tőlem, hogyan kell elképzelni a folyatást, kik lesznek az új, kik a régi szereplők. Íme egy részlet, amiből sok minden kiderül (spoilermentes!) :)
Francesca hiába hozta rendbe magát a kávézó mosdójában, mielőtt Lottie és Tristan megjelentek, a barátai, amint az asztalukhoz értek, azonnal észrevették, hogy valami nincs rendben.
– Mi történt? – Lottie leült mellé, és aggodalmasan fürkészte.
– Semmi – mosolygott rá Francesca, de sejtette, hogy ennyivel nem sikerült megnyugtatnia.
Mind Lottie, mind Tristan az asztal túlfelén sztoikusan ücsörgő Blake-re néztek, és látszott rajtuk, hogy azonnal a férfit okolják. Pedig Blake-nek minden joga megvolt ahhoz, hogy haragudjon rá. Ez volt a legrosszabb, ez kínozta Francescát a leginkább. A férfiról üvöltött, hogy nehezen bízik meg másokban, benne valahogy mégis megbízott, erre ő mindent elcseszett azzal, hogy nem volt őszinte. Sőt, bele se nagyon gondolt, hova fog vezetni, ha egyszer kiderül a pontos oka annak, amiért Glamisbe érkezett.
– Lottie, Tristan, bemutatom nektek Blake Lorimert – préselte ki magából Francesca a szavakat, amikor a feszült csend már túl hosszúra nyúlt.
Blake kurtán biccentett, amit Tristan egy még kurtább biccentéssel viszonzott, csak Lottie eresztett meg egy nem túl barátságos hellót. Hát ez így nem lesz könnyű... Francesca legszívesebben kirohant volna a kávézóból, amit persze nem tehetett meg.
– Tényleg minden rendben? – kérdezte meg Tristan is, miközben leült Lottie mellé.
Francesca rádöbbent, hogy muszáj lesz valamit mondania nekik, ha azt akarja, hogy továbbra is hajlandóak legyenek segíteni Blake-nek, és ne fulladjon botrányba a találkozó. Így hát jobb híján elmesélte az éjszakai látogatót, kihangsúlyozva, hogy mennyire megijedt, amiért valaki egy halott kisfiú szobájában mászkált éjszaka, azt viszont elhallgatta, hogy őhozzá is bejött az illető, azt meg pláne, hogy utána Blake-nél keresett menedéket.
Végig magán érezte a férfi tekintetét, és azt is sejtette, mire gondol. Nyilván arra, amire az autóban is, hogy Francesca egy hazug ribanc, aki mindig az adott helyzethez igazítja, mit árul el, és milyen információt tart vissza.
Francesca persze eddig is tisztában volt vele, hogy jó az igazság elferdítésében, de egészen idáig egyszer sem érzett ekkora szégyent miatta, mint most. Egyszerűen csak elfogadta, hogy sokszor jól jön ez a képessége.
Amikor a végére ért a meséjének, Lottie nyomban megjegyezte:
– És én még azt hittem, hogy az a kísértet-sztori kamu, erre kiderül, hogy talán nem is.
Ezzel az egyetlen mondattal aztán kárba is veszett Francesca minden erőfeszítése, hogy oldja a feszültséget, ugyanis Blake nyomban felcsattant.
– A kísértet-sztori kamu!
– Nyugi, nagyfiú, csak vicceltem – forgatta a szemét Lottie, aztán visszafordult Francesca felé. – Mindig ilyen bunkó azokkal, akik segíteni akarnak neki?
Francesca törte a fejét valami megfelelő válaszon, amivel megakadályozhatja a készülő katasztrófát, de Blake megelőzte.
– Csak azzal vagyok bunkó, aki hazudik – mennydörögte, mire Tristan is elvesztette az amúgy is láthatóan vészesen fogyó türelmét.
– Fogd vissza magad, Lorimer! – emelkedett fel a székéből.
– Különben? – kérdezett vissza Blake hasonló hangnemben.
A következő pillanatban a két férfi már ott is állt egymással szemben, mint két dühös kakas, és Francesca kínosan tudatában volt annak, hogy egyetlen másodperre vannak attól, hogy kitörjön a verekedés.
Nem nagyon gondolkozott, csak felpattant a helyéről, és a két férfi közé furakodott. A háta Blake mellkasához simult, de nem foglalkozott vele. Csak azzal törődött, hogy magára vonja Tristan jegesen villogó tekintetét.
– Azért ilyen, mert elhallgattam előle a kísértetes sztorit, meg azt, hogy eredetileg a könyvemhez kerestem inspirációt Glamisben. Csak az idefelé úton tudta meg, és teljesen jogosan dühös. Nem lehetne, hogy nem támadsz rá, hanem megnyugszunk, és elmondjátok, mit derítettetek ki? – kérte.
Ám mielőtt Tristan válaszolhatott volna, Blake megragadta a vállánál fogva Francescát, és egyszerűen arrébb tolta az útból.
– Máskor ne állj verekedők közé, az istenit! – sziszegte a fülébe.
Francesca azonnal felé pördült.
– Nem verekedtetek, és nem is fogtok. – A férfi mellkasára tette a kezét, nem mintha ezzel a legkisebb esélye is lett volna megállítani. Blake, ha akarna, könnyedén átgázolna rajta, amilyen nagydarab, Francesca tisztában volt ezzel, mégis megpróbálta megfékezni. – Szépen visszaülünk az asztalhoz, mielőtt kidobnak minket innen.
– Lehet, hogy késő – szólalt meg Lottie, a pult felé mutatva, ahol az egyik pincér mobilt szorított a fülére, közben ijedt szemeket meresztett feléjük. – Szerintem a zsarukat hívja.
– Hát ez remek – csikorgatta a fogait Tristan.
– Talán meg tudjuk nyugtatni. Gyerünk, segíts! – Lottie megfogta a férfi karját, és a pult felé húzta.
Francesca számára nyilvánvaló volt, hogy Lottie nem azért cipeli magával Tristant, mert a férfi olyan kiváló lenne az ijedt emberek megnyugtatásában, inkább csak azért, hogy eltávolítsa Blake közeléből. Francesca támogatta az ötletet.
Egy pillanatig még nézte, ahogy Lottie mosolyogva beszélni kezd a pincérhez, majd visszafordult Blake felé. A férfi arca merev, rideg maszk volt, nem látszott rajta semmilyen érzelem. Aztán lehajtotta kissé a fejét, és Francesca kezére pillantott a mellkasán.
Francesca csak ekkor döbbent rá, hogy még mindig ott a keze, és ezzel együtt az is befurakodott az elméjébe, hogy bár Blake olyan hűvösnek tűnik, mint a felföldi szél télen, a tenyere alatt a szíve vadul vágtázik. Francesca gyorsan elhúzta a kezét.
– Értem, hogy nem akarod, hogy a továbbiakban beleavatkozzak az ügyeidbe – motyogta ügyefogyottan –, és ígérem, nem is fogok, de ők – mutatott Lottie és Tristan felé – nem hazudtak neked, és segíthetnek. Csak hallgasd meg őket.
Francesca belenézett Blake sötét tekintetébe, és próbálta felfedezni benne azt a lágyságot, amit előző éjjel látott benne, de nem észlelt mást, csak dühöt és elutasítást. És ez fájt. Nagyságrendekkel jobban, mint ahogy kellene egy olyan embertől, akivel csupán pár napja találkozott.
Lesütötte a szemét, mert képtelen volt tovább nézni azt az elutasító tekintetet.
– Van a szomszédban egy ruhabolt. Átmegyek vásárolni estélyit a bálra, amíg beszélsz velük. Nem kell megvárnod, majd megkérem őket, hogy vigyenek vissza a kastélyba, vagy felülök egy buszra – mondta a kávézó világos járólappal burkolt padlójára meredve.
Blake még mindig nem szólt semmit, Francesca pedig úgy vette, hogy a hallgatása beleegyezést jelent. Így hát felkapta az asztalról a táskáját, szólt Lottie-éknak, akik egészen jól elcsitították a pultnál a kedélyeket, aztán átment a szomszédos boltba ruhát válogatni, habár legszívesebben bőgve összekuporodott volna az egyik sarokban.
***
Blake a nő után bámult, és ösztönösen megdörzsölte a mellkasát. Ugyanott, ahol az előbb még Francesca keze volt. És a kurva életbe, utána akart menni! Nem értette miért, de utána akart.
Már mozdult, hogy az ajtó felé iramodjon, amikor a vörös hajú újságírónő elé állt, és egy pohár kávét nyomott a kezébe.
– Most már hajlandó vagy meghallgatni minket, nagyfiú? – húzta fel a szemöldökét.
Nagy volt a kísértés, hogy Blake egyszerűen félrelökje az útjából a nőt, és kirohanjon az utcára, de legyűrte. Visszament az asztalhoz, levetette magát az egyik székre, aztán várakozóan a vörösre és a mellette megjelenő vikingszerű barátjára nézett.
A nő felnevetett.
– Látom, nem vagy túl szószátyár – mondta, de nem tűnt úgy, mintha nagyon bánná. Érdeklődve figyelte, miközben leült vele szemben.
Hunter viszont ugyanolyan ellenségesen méregette, mint az előbb, miközben ő is helyet foglalt.
– Mielőtt bármit is mondanánk, hadd tegyek valamit világossá – közölte hűvösen. – Kizárólag azért vagyunk itt, mert Francesca megkért rá minket. Azt, hogy veled mi van, leszarjuk.
– Hé – szólt közbe Kelsey a kávéját kevergetve –, csak a saját nevedben beszélj! Én nem szarom le. Persze nem annyira érdekel, mint Francesca, de azért annyira igen, mint egy random segítségre szoruló ember.
Blake sejtette, hogy szórakoznak vele, és nem túlzottan örült.
– Valamit félreértettél, vörös – szólt oda a nőnek. – Nem szorulok segítségre.
– Nahát, két egész mondat! A végén még kiderül, hogy nagydumás vagy, csak jól titkolod – vigyorgott rá a nő, és Blake újra érezte a sürgető késztetést, hogy itt hagyja ezt a két rohadt idegesítő alakot.
A halántékában már érezte a közelgő fejfájás tompa nyilallását. Összecsippentette az orrnyergét, aztán Hunterre nézett.
– Gondolom, ugyanolyan gyorsan túl akarsz esni ezen, mint én.
– Gyorsabban. – A fickó csúnya vigyorra húzta a száját. – De megvárom, amíg rájössz, hogy itt mi teszünk neked szívességet, és nem fordítva. Mert eddig úgy tűnik, mintha ezzel nem igazán lennél tisztában.
Blake legszívesebben átnyúlt volna az asztalon, hogy megragadja az önelégült szarházi nyakát, de uralkodott magán.
– Azt sem tudom, kiderítettetek-e bármit. Majd utána hálálkodom.
VÁRHATÓ MEGJELENÉS: 2023. ÉV VÉGE
További részletek a készülő regényből a Facebook csoportomban: Megyeri Judit írókuckója
A Felföldi rejtélyek sorozat 3. része ugyan önállóan is olvasható lesz, de ha kíváncsi vagy az első két részre, a FairBooks Kiadónál most 5490 Ft a két kötet: Vadregényes Skócia könyvcsomag
.JPG)
Olvass bele a regényeimbe:
Mindegyik regény nyomtatott és elektronikus formában is megrendelhető tőlem a FairBooks Kiadó webshopján keresztül utánvéttel és online bankkártyás fizetéssel is, akár dedikáltan.
A regényeim megtalálhatóak a következő helyeken is:
Az elektronikus könyveim már az alábbi webshopokban is elérhetőek:
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése