.JPG)
Karolina arra eszmélt, hogy a feje Milán vállán fekszik, a derekán pedig megérezte a férfi kezét. Ennyit arról, hogy nem kell lelkifurdalást éreznie, hisz egymáshoz sem érnek. Mégsem mozdult, nem húzódott el.
Alig emlékezett rá, mennyire jó valakivel összefonódva ébredni. Hallani a szívverését, a bőrén érezni a légvételeit, beszívni az illatát. Ez majdnem bensőségesebb, mint maga a szex, hiszen álmukban csinálják, valamiféle ősi ösztönből, nem vágyak által irányítva, éberen.
Kiélvezte hát a pillanatot. Még azt is megengedte magának, hogy a férfi mellkasára fektesse a tenyerét, majd nem tudva ellenállni a lehetőségnek, végigcirógatta az ujjaival.
– Karolina? – Milán belemormolta a hajába a nevét, és a tenyerébe zárta a mellkasán kalandozó ujjait.
– Én… sajnálom – kapta fel Karolina a fejét. El akart húzódni, de a férfi nem engedte.
– Én nem sajnálom, de ha tovább simogatsz, olyat fogunk tenni, ami sejtésem szerint a te értékrendedbe nem fér bele – mondta, és Karolina tenyerét a szíve fölé simította, ami úgy zakatolt, mintha ki akarna ugrani a helyéről.
Persze igaza volt. Karolinát nem olyan fából faragták, hogy megcsaló legyen. Még akkor sem, ha a férje megtette. Ám most először kicsit szomorú volt emiatt.
Ezúttal Milán hagyta, hogy elhúzódjon, így hát Karolina felült az ágyon, és kinézett az ablakon. Odakint nemrég kezdhetett el világosodni, a szürkeség, az éjszakai árnyak nem tűntek még el teljesen.
– Velem reggelizel? – mosolygott rá Milán, és Karolina tudta, hogy nem kellene húznia a férfival töltött időt, mert csak még jobban fog hiányozni, amikor elválnak az útjaik, mégis bólintott.
Milán ragaszkodott hozzá, hogy ő készítsen reggelit. Karolinára az anyján kívül sosem főzött más, így egészen meghatódott, amikor a férfi letette elé a sonkás rántottát, a pirítóst és a kávét.
Reggeli közben Milán arról faggatta, miket szeret csinálni. Amikor kibökte, hogy fotózni szokott, Milán ragaszkodott hozzá, hogy hadd lássa a képeit. Karolina pedig megígérte neki, hogy elküld párat e-mailen. Tudta persze, hogy a férfi csak udvarias, és bizonyára unalmasnak fogja találni a fotókat, hisz ő ennél jóval izgalmasabb témákhoz szokott.
Végeztek a reggelivel, Milán kikísérte a kapuhoz.
– Segített, hogy itt voltál velem – mondta lágy hangon–, bár azt kívánom, bárcsak másak lennének a körülmények.
– Én is – suttogta Karolina.
Milán végigsimított az arcán, de többet nem mondott. Nem mondta, hogy teremtsenek maguknak más körülményeket, és Karolina ebből azonnal tudta, hogy tényleg ez a búcsú.
Könnyek homályosították el a szemét, miközben a nyaralójukhoz sietett. Győzködte magát, hogy ami történt, tulajdonképpen jó. Egy embernél le tudta győzni a fóbiáját, talán most már másnál is sikerül. Kálmánnal kapcsolatban pedig végre tisztán lát, és csak rajta múlik, mit tesz ezután. Feltápászkodhatna a képzeletbeli padlóról, ahol a kisfia halála óta összekuporodva hevert, és változtathatna az életén. Úgy változtatna, ahogy neki jó, és nem másnak.
Bement a kapun, aztán fel a teraszon a bejárathoz. Be akarta dugni a kulcsát a zárba, de az ajtó feltárult, és mögötte ott állt Kálmán. A szokásos élre vasalt ingjei egyikét viselte meg szövetnadrágot.
– Te meg hol a fenében voltál? – ripakodott rá.
Egy nappal ezelőtt Karolina apróra összehúzta volna magát, és magyarázkodni kezd, de most már eszében sem volt. Egyszerűen elment a férje mellett, be a hálószobába, kirántotta az éjjeliszekrény fiókját, előkapta belőle a karkötőt, és Kálmán kezébe nyomta, aki követte őt a hálóba.
– Szerintem előbb azt beszéljük meg, ez hogyan került az ágy alá?
– Honnan tudjam? – vonta meg a vállát Kálmán a karkötőre pillantva. – Biztos te hagytad ott.
– Nem az enyém.
– Tényleg? – Kálmán hangja megtelt gúnnyal, miközben az ágyra dobta a karkötőt. – Vagy csak elfelejtkeztél róla, mint a múlt hónapban a csekkekről.
– Az más – védekezett Karolina, de máris érezte, hogy a korábban megtalált ereje elhagyja.
– Dehogy más. Mind tudjuk, hogy nem vagy jól, és csinálsz néha fura dolgokat, de már megtanultunk ezzel együttélni. A parton voltál, vagy hol? – pillantott a férfi a vastag pulóverre, amit viselt.
Karolina ráeszmélt, hogy Kálmán nemrég jöhetett, és csak annyit tud, hogy ő nem volt itthon, amikor megérkezett, azt nem sejti, hogy egész éjszaka kimaradt. Nagy szerencse, hogy Kálmán nem nézett ki az ablakon, amikor Milántól elbúcsúzott.
– Igen, a parton voltam – hazudta. – Te miért jöttél?
– Ki volt kapcsolva a telefonod, nem tudtalak elérni, netszerte meg azt harsogják, hogy kihúztak egy hullát a Balatonból itt a városban. Na, szerinted miért jöttem?
Sikerült úgy mondania, hogy még véletlenül se aggodalomnak hangozzon, hanem szemrehányásnak. Karolina már megszokhatta volna, mégis mindig arculcsapásként érték az ilyenek. Lehet, hogy Kálmán sosem emelt rá kezet, de csak mert az ő fegyverei a szavak voltak. És szavakkal is lehet ugyanolyan fájdalmat okozni, mint egy pofonnal.
– Semmi bajom – préselte ki magából Karolina. – Még van a kertben dolgom, majd utána megyek.
– Megvárlak.
Karolina erre nem számított, és nem is örült neki, de mégsem rúghatta ki a férjét a közös nyaralóból.
– Át kell öltöznöm – mondta helyette, Kálmán pedig végre kapcsolt, és kiment a szobából.
Karolina becsukta az ajtót, és egy pillanatra a hűvös fához szorította a homlokát. Aztán felsóhajtott, kibújt a pulóverből és a nadrágból, amik még őrizték Milán illatát. Kálmán jelenlétében képtelen lett volna viselni őket.
Belenézett az utazótáskájába, de abban csak egyetlen farmer volt, meg pólók és bugyik. A szekrényhez ment, hátha itt hagyott korábban valami meleg felsőt, de csak néhány nyári cuccot meg a férje pár ruháját találta odabent.
Észrevett legalul egy szürke melegítőfelsőt. Valószínűleg évek óta itt áll a szekrényben, Kálmán talán fel sem vette, és ez most pont kapóra jött.
Leemelte a felette lévő ruhákat, és már nyúlt a szürke melegítőért, amikor megakadt a szeme valamin. A belső sarokban, félig megbújva egy másik stóc ruha mögött ott hevert egy slusszkulcs…
Karolina letette a kezében tartott ruhákat az ágyra, aztán homlokráncolva a kulcsért nyúlt. Pár hónapja nem találta a bogárhátúja pótkulcsát. Igaza lenne Kálmánnak, annyira meghülyült, hogy elfelejtette, hova tette?
Ám a kulcs, amit elővett, nem az övé volt, nem is Volkswagen, hanem Suzuki. Rózsaszín bolyhos kulcstartóra fűzték. Karolina egy hosszú pillanatig értetlenül meredt rá. Aztán leverte a hátát a jeges veríték.
Emmának Suzukija volt… Számtalanszor látta a ház előtt parkolni. De mit keres itt a kulcsa? A döbbenetes sejtés sziklaként kólintotta fejbe.
Mi van, ha Emma Kálmán szeretője? Mi van, ha Milánnak igaza van, és a húga nem balesetet szenvedett, és nem is öngyilkos lett? Mi van, ha Kálmánnak valahogy köze van a halálához?
– Mit szöszmötölsz már annyit? – kopogtatott Kálmán az ajtón.
Karolina annyira megijedt, hogy kiejtette a kezéből a kulcsot. Remegő lábakkal lehajolt érte, aztán kikiáltott.
– Mindjárt végzek.
Felvette a melegítőt meg egy farmert, a slusszkulcsot és karkötőt pedig a zsebébe rejtette. Csak annyi a dolga, hogy odaadja őket Milánnak, ő tudni fogja, mi a teendő.
Majd kiugrott a szíve a helyéről, amikor kilépett a szobából. Kálmán a konyhában támasztotta a pultot, kezében kávé, és persze eszébe sem jutott, hogy őt is megkínálja. Ami nem túl kedves, de még nem jelenti azt, hogy gyilkos lenne. Ám akkor mit keresett a ruhái mögött a kulcs?
– Kimegyek, összegereblyézem az avart – jelentette be Karolina. A hangja vékonyan, hisztérikusan csengett.
Sarkon fordult, hogy kimeneküljön, és csak akkor könnyebbült meg egy kicsit, amikor kiért az udvarra. A megkönnyebbülése azonban nem sokáig tartott, ugyanis a terepjárót nem látta sehol. Milán tehát már elment. Most mihez kezdjen?
Jobb híján nekiállt gereblyézni, közben a pánik egyre jobban fojtogatta. El kell mennie a rendőrségre, és mindent elmondani. Vajon ha hazafelé letér az útról, Kálmán észreveszi? És mi van, ha képtelen lesz elmondani nekik, mire bukkant rá? Vagy, ami még rosszabb, Kálmán kidumálja magát. Végül is ügyvéd, ez a foglalkozása.
– Ennyi gereblyézés elég lesz – harsant fel mögötte Kálmán hangja.
Karolina megugrott, és a férje felé fordult.
– Megijesztettél – mormolta, hogy valamivel palástolja a rémületét. Előfordult korábban is, hogy tartott Kálmán szúrós megjegyzéseitől, a szemrehányásaitól, de ezt most más volt. Ezúttal félt tőle.
Kálmán a melegítőfelsőjét bámulta, és Karolina rájött, hogy hatalmasat hibázott, amikor felvette. A férje nyilván sejti, hogy az ő szekrényéből vette ki, ahogy azt is, hogy közben megláthatta a kulcsot.
– Még nem végeztem – próbálkozott az időhúzással Karolina, Kálmán azonban a ház felé intett.
– Majd folytatod, most menjünk be.
Karolina hirtelen hatalmas ostobaságnak érezte, hogy nem rohant ki a kertből addig, amíg még volt rá lehetősége. De talán még most is megteheti. Eldobta a kezéből a lombseprűt, megpördült, és rohanni kezdett a kertkapu felé, ám még mielőtt elérhette volna, Kálmán megragadta a karját.
Egészen idáig egy kis része reménykedett abban, hogy téved, vagy túl élénk a fantáziája. Hogy az a férfi, akit valaha szeretett, és aki talán őt is szerette, nem lehet gyilkos.
– Azt mondtam, befelé! – sziszegte a fülébe Kálmán, és vonszolni kezdte a ház felé.
Karolina hátán végigfutott a jeges borzongás a hangjától. Ezúttal cseppet sem érezte áldásnak, hogy az összes ház üres a környéken.
Kálmán belökdöste a házba, aztán durván a kanapéra lökte.
– Hol van?
– Micsoda?
– A slusszkulcs, te ostoba! Tudom, hogy megtaláltad.
– Milyen slusszkulcs?
Kálmán meglendítette a kezét, és akkora pofont kevert le neki, hogy Karolina füle csengett, és eleredtek a könnyei. Ennyit arról, hogy őt a férje legalább nem üti meg…
– Hol van? – üvöltötte Kálmán, és megragadta az állát, de olyan erősen, hogy Karolina alig tudta kinyögni a hazugságot.
– Elrejtettem kint az avarban.
– Ne hazudj!
– Esküszöm, hogy ott van. – Karolina igyekezett meggyőzőnek tűnni. Nagyon igyekezett, de sosem hazudott jól, és ezt Kálmán is tudta róla.
– Azt hitted, kimegyek, feltúrom a kertet, addig meg itt hagylak egyedül? – nevetett fel gúnyosan. – Nem vagyok hülye, kicsim.
Karolina szíve összefacsarodott. Régen is kicsimnek hívta, még „azelőtt”, és azzal, hogy most is ezt a becézést használta, bemocskolta az összes szép emléküket. Őt is a fiúk halála változtatta meg ennyire? Amiatt lett belőle ilyen erőszakos vadállat?
– Vajon hová raktad? – Kálmán összehúzott szemmel nézett végig rajta, majd a pillantása megállapodott a melegítőfölső zsebén, és már nyúlt is a cipzárhoz. Lehúzta, durván belevájt a zsebbe, és vigyorogva előhúzta a kulcsot meg a karkötőt. – Jaj, Karolina, annyira kiszámítható vagy!
Olyan lekezelően mondta, hogy Karolinában azonnal felizzott a harag, és még a félelmét is elnyomta.
– Nem számít – sziszegte a férfi arcába. – Amikor a rendőrség alaposabban is megvizsgálja a holttestet, rá fog jönni, hogy nem baleset történt. Az autót is megtalálják előbb-utóbb. És vagy abban, vagy Emma testén ott lesz a DNS-ed. Talán már találtak is valamit. Talán már úton vannak ide. És ha itt halt meg, annak lesznek nyomai. Nem fogod megúszni! – blöffölt.
– Baleset volt, az istenit! – Kálmán arca eltorzult, és ha Karolina nem élt volna vele tizenöt évig, talán azt mondja, hogy csupán a düh miatt. Így azonban észrevette a férfin a félelem jeleit. Tehát Kálmán sem biztos abban, hogy megússza. Ez pedig némi reményt adott Karolinának. Aztán a reménye azonnal szertefoszlott, amikor Kálmán megszólalt.
– Azért egy megoldás még van.
Bólintott, mintha magát is győzködné, aztán felrántotta Karolinát a kanapéról, a konyhába húzta, és elővett egy öngyújtót az egyik fiókból. Karolina tüdejéből kiszorult a levegő.
– Ne! – kiáltotta. – Nem gyújthatod fel a házat!
Kálmán nem válaszolt, csak meggyújtotta az asztal közepén álló díszgyertyát, és az ablakpárkányra tette. Közvetlenül a függöny alá, amibe egy pillanat múlva már bele is kapott a láng.
Karolina felsikított, próbálta kirántani magát Kálmán szorításából, de a férfi vasmarokkal tartotta.
– Mindig is utáltam a sok hülye gyertyádat, de most jól jönnek. Szerencsére elég bolond vagy ahhoz, hogy elhiggyék, te csináltad. Senki sem fogja megkérdőjelezni, hogy véletlenül tetted olyan helyre, ahol tüzet okozott. – Lekapta a polcról azt a nagy söröskorsót, ami olyan vastag üvegből készült, hogy Karolina teletöltve alig bírta felemelni. – Azon sem lesznek meglepve, hogy menekülés közben elestél, és beütötted a fejedet.
Feje fölé emelte a söröskorsót, a pillanat kimerevedett. Karolina rádöbbent, hogy Kálmán korábban talán fizikailag nem bántotta, de már évek óta megalázza, lenézi, semmibe veszi, és bizonyára azért nem vált el tőle, mert többe került volna megfizetnie egy házvezetőnőt. Ő pedig észre sem vette, mikor romlott el ennyire minden. Ezt pedig ebben a pillanatban hihetetlenül bánta.
Eddig azt gondolta, az ő élete a kisfia halálának pillanatában véget ért, és csak vegetál, amíg őt is el nem ragadja a halál. Most azonban ráébredt, hogy még élni akar. Fotózni, sétálni a Balaton-parton, csodálni a lehullott leveleket a kertben. És meg akarja tudni, hogy mi is volt az a tegnapi nap Milánnal. Csupán két összetört szívű ember vigasztalta egymást, vagy ennél több?
Orrába bekúszott a füst egyre erősebb szaga, csípte és marta a szemét. Ám azt azért így is látta, hogy mindkét függöny lángol. A férjére nézett, majd a söröskupára. Vajon fájni fog, vagy gyors lesz?
Látta, hogy Kálmán lendíti a kezét. Behunyta a szemét. Legyen gyors, fohászkodott, és várta a fájdalmat, de az nem jött.
Kiáltás hallatszott, majd Karolina hirtelen a földön találta magát. Kinyitotta a szemét, próbált átlátni az egyre sűrűbb füstön. Próbált rájönni, mi történt. Aztán észrevette Milánt…
A férfi, akár egy letűnt korból idecsöppent vadnyugati hős, épp behúzott egyet Kálmánnak. Aztán amikor a férfi elterült a földön, odarohant hozzá.
– Istenem, Karolina, jól vagy? – segítette fel a földről. Egy röpke pillanatra magához ölelte, majd az ajtó felé húzta.
– El kell oltanunk a tüzet – ellenkezett Karolina.
– Kihívtam a tűzoltókat, amikor megláttam a lángokat az ablakból. Mindjárt itt lesznek. Így is elég füstöt szívtál. Gyere! – Amikor elhaladtak a nyöszörögve fetrengő Kálmán mellett, még hozzátette: – Gondolom, a férjed. Ő még hadd szívja a füstöt.
Karolina erre kicsit hisztérikusan ugyan, de elnevette magát. Aztán amikor kiértek az udvarra, belélegezte a friss, föld- és Balaton-illatú levegőt, és némán nézte, ahogy a tűzöltőautó valóban lefékez a ház előtt, majd egy rendőrautó és egy mentő is követi.
– Mindenkit riasztottál? – nézett fel Milánra.
– Lehetséges, hogy egy kicsit bepánikoltam. – A férfi elmosolyodott, de továbbra is aggodalmasan nézett rá.
– De miért jöttél vissza?
– Megkaptam Emma holmiját, és volt közte egy hasonló karkötő, mint amit említettél, csak csillagmedállal. Rögtön rossz érzésem támadt. Aztán úton idefelé hívtak a rendőrök, hogy ugyan a halál oka fulladás, de az orvosszakértő talált egy olyan sérülést Emma fején, amit nem szerezhetett a vízben.
Karolinát elöntötte az iszony, ahogy rádöbbent, mint jelent mindez. Emma még élt, amikor Kálmán a Balatonba dobta…
– Kálmán azt mondta, baleset történt. Emma talán elesett, és beütötte valamibe a fejét. Kálmán meg azt hihette, meghalt.
– Vagy nagyon is tudta, hogy él – keményedtek meg Milán vonásai.
– Volt közöttük valami – mormolta Karolina, mire a férfi arca nyomban ellágyult.
– Annyira sajnálom, Karolina!
– Én is, hogy meghalt a húgod.
Egymásra néztek, aztán Milán magához húzta.
– Mondd, hogy nem lesz lelkifurdalásod, ha most megcsókollak!
– Nem lesz – mosolyodott el Karolina, és hagyta, hogy Milán a csókjával elvarázsolja, és fellebbentse előtte egy szebb, izgalmas jövő ígéretét.
VÉGE
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha ez tetszett, akkor jó eséllyel a könyveimet is szeretni fogod:
Holttest az Ambróziában előrendelés szeptember 25-ig 30% kedvezménnyel 4590 Ft helyett 3200 Ft-ért a FairBooks Kiadó webshopjában: Jud Meyrin: Holttest az Ambróziában - előrendelés
Vedd át az előjegyzett könyvedet a Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban szeptember 28. és október 1. között. Előjegyzés: ELŐJEGYZÉS KÖNYVFESZTIVÁLI ÁTVÉTELLEL
A könyvet dedikáltatni is tudod velem: pénteken 18:00-19:00-kor és szombaton 15:00-16:00-kor.
Szeretettel várok mindenkit a Könyvfesztiválon a D épület, 17-es standjánál.
Dedikálások eseményei:
Olvass bele, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése