Megyeri Judit - Jud Meyrin: Éjszakai futás

Elindultak hát a lakása felé, közben mindenféléről beszélgettek: az olasz konyháról, Stratfordról, és még a családról is. Tony azon kapta magát, hogy még a mostohaszüleiről is mesél a nőnek pár szót.

Csak mikor odaértek a lakásához, döbbent rá, hogy nincs lift, ami Louise esetében problémát jelentett. Igazából amikor az imént, vagy odabent a kapitányságon beszélgetésbe merültek, teljesen el is feledkezett arról, hogy a nő nem tud járni. A jelenléte, a szépsége, az esze egyszerűen túlragyogta a kerekesszéket. Annyira, hogy néha Tony nem is volt a tudatában. És nem volt hajlandó hagyni, hogy egy olyan apróság, mint a lift hiánya, elrontsa a hangulatot.

Nem kért engedélyt, csak odalépett a nőhöz, aztán kiemelte a székből.

– Mit csinálsz? – nyikkant fel meglepetten Louise, de a karjával automatikusan átfonta Tony nyakát.

– Nem egyértelmű? Nem volt időm elmenni ma kosarazni, szóval kell egy kis súlyemelés, hogy kondiban maradjak – vigyorgott rá Tony. – Egyébként nincs lift a házban.

– Hát – mosolyodott el Louise is –, sok minden voltam már, de súlyzó még sosem.

– Nem mindenki dicsekedhet ilyen sokoldalúsággal.

Lousie felnevetett, teste a mellkasához simult, és Tony farka azonnal reagált a közelségére. Annyira, hogy mire felértek a lépcsőn, egyáltalán nem a nő cipelése volt a legnagyobb problémája.

Lesöpört pár papírt a kanapéról, letette a nőt a fel-szabadult helyre, és örült, hogy van oka kimenekülni a lakásból. Összecsukta a kerekesszéket, és felhozta az előszobába. Addigra legalább sikerült félárbócra lohasztania a vágyát is.

A kanapén ették meg a tésztát, közben teli szájjal beszélgettek. Tony nem is emlékezett rá, mikor érezte ennyire jól magát. Louise-zal olyan könnyű volt beszélget-ni. Még úgy is, hogy bűnös módon ennyire vágyott rá.

Amikor kiürültek a tányérjaik, Louise nekidőlt a kanapé párnájának, és a hasára szorította a kezét.

– Jézusom, az anyukád aztán tud főzni!

– Majd átadom neki holnap. Megfenyegetett, hogy lecsekkolja, megettem-e a kaját.

– Ezek szerint az a típus, aki előszeretettel tömi a gyerekeit, mi? – mosolyodott el Louise, és Tony azon kapta magát, hogy ő is mosolyog.

– Na igen, a Martelli család jelszava, hogy ha rossz passzban vagy, egyél egy kis tésztát, és máris szebb színben látod a világot.

Louise kíváncsian pillantott rá.

– És te rossz passzban voltál ma?

– Mondhatjuk úgy is. – Tony feltápászkodott a fotelből, és összeszedte az üres tányérokat, hogy ne kelljen ennél többet mondania, de Louise persze nem hagyta ennyiben a témát.

– Miért? – kérdezte, amikor Tony visszaért a konyhából.

– Mit miért? – húzta fel Tony a szemöldökét, pedig pontosan tudta, mire gondol a nő.

– Miért voltál rossz passzban? Én eddig azt hittem, hogy a laza Tony Martellinél nem létezik olyan, hogy rossz passz.

Tony szárazon felnevetett, aztán valószínűleg ismét kihagyott az agya, vagy csak szerette kínozni magát, mert nem a fotelbe ült le, hanem Louise mellé a kanapéra. Orrába azonnal bekúszott a nő loncillata, a farka pedig ettől a farmerjának feszült.

– Csak jól leplezem – vallotta be.

Louise összehúzott szemmel figyelte egy darabig, mintha bele akarna látni a fejébe, és talán bele is látott, mert ezt mondta:

– Fraser felbukkanása mindenkinek nehéz.

– Neked különösen.

– Igen, én is el akarom kapni – biccentett a nő –, de az attól még semmin sem fog változtatni – pillantott az előszobában álló kerekesszékre. – Ezért nem is feszülök rá annyira, mint Tristan. Vagy mint ezek szerint te.

Nem kérdésként hangzott el az utolsó mondat, mégis megbújt benne valami kíváncsiság. Tony nem tudta, mit feleljen rá, ezért hát a tévé felé intett.

– Van kedved filmezni? Muszáj megemésztenem egy kicsit a tésztát, mielőtt újra súlyzózok veled lefelé a lépcsőn.

– Oké.

Louise újra mosolygott, ettől pedig ismét felengedett a hangulat. Tony bekapcsolta a Netflixet, és elvitatkoztak egy darabig azon, hogy akciófilmet vagy vígjátékot nézzenek. Végül elindítottak egy megfelelően idiótának tűnő akcióvígjátékot, és Tony hamarosan azon kapta magát, hogy a karja Louise vállán pihen, miközben vicces vitát folytatnak arról, hogy a főszereplő tényleg teljesen hülye, vagy csak jól álcázza a hozzá nem értését.

Úgy tűnt, a nő nem bánja a közelségét, és ahogy teltek a percek, úgy halványult el Tonyban is egyre jobban mindaz, amiért rohadt rossz ötlet volt ez az este. Végül Louise már egészen odakucorodott az oldalához, ő pedig már nem csak átvetette a karját a vállán, hanem egyszer-egyszer végig is húzta az ujjbegyeit a nő karján, és amikor a film véget ért, akkor sem mozdult egyikük sem, csak egymásra néztek, és Tony elmerült a nő gesztenyeszínű tekintetében.

– Tony – szólalt meg Louise tétován –, kérhetek valamit?

– Bármit – felelte rekedtesen Tony, mert ez volt a kurva nagy igazság. Bármit megtett volna ezért a nőért.

– Töltsd velem az éjszakát!

– Mi? – Tony ennél többet nem tudott kinyögni, mire Louise vöröslő arccal hadarni kezdett.

– A támadás óta ma először a te társaságodban éreztem magam újra nőnek, érted? Nőnek, nem nyomoréknak. És még egy kicsit nőnek akarom érezni magam, főleg mivel azóta Tristan és én...

– Nem feküdtetek le? – segítette ki Tony, bár majd belefulladt a szavakba.

– Igen.

Louise lesütötte a szemét, az arca pedig már egészen olyan színű volt, mint a bolognai szósz, amit nemrég ettek. Lehorgasztotta a vállát is, és annyira megtörtnek, sőt megalázottnak tűnt, amilyennek Tony korábban egyszer sem látta, pedig sok éve voltak már kollégák.

A nő álla alá nyúlt, és felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

– Kerekesszék ide vagy oda, te vagy a leggyönyörűbb nő, akivel találkoztam – vallotta be.

– Ti olaszok aztán tudtok bókolni – mormolta Louise, de már kevésbé látszott megtörtnek.

– Komolyan mondtam – felelte Tony, és aznap sokadjára hagyta, hogy az agya helyett az ösztönei irányítsák. Louise arcára simította a tenyerét, aztán megcsókolta.

Úgy csókolta, hogy azzal mindent kifejezzen, azt is, amit szavakkal nem tudott elmondani. Louise ajka édesen elnyílt követelőző szája alatt, és úgy simult bele a karjába, mintha oda tartozna. És Tony tudta, hogy tényleg bármit megtenne érte. Még akkor is, ha ezzel elárulja a barátságát Tristannel. Ha elárulja azokat az elveket, amiket gyerekkorában sulykoltak bele. Mert mindez nem számított, ha ezzel el tudja űzni Louise fájdalmát, még ha csak egy rövid időre is.

VÉGE

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

Ez a novella végetért, de Tonyval a Felföldi rejtélyek már megjelent köteteiben és a márciusban érkező Vérbeli detektívekben is találkozhattok.