A lány, aki köddé vált - 2. rész

A sípályakezelő cég irodája, amit a rendelkezésükre bocsátottak, a hegy lábánál állt. Szűkös volt, hűvös, és áthatolhatatlan ködként ülte meg a Piras szülők aggodalma, hisz egyelőre csupán az egyik webkamerán csípték el a lányukat, utána azonban a többin nem tűnt fel, mintha köddé vált volna, hiába kutatták át a karbantartók az egész pályát.
– Vittoria nagyon jól síel – bizonygatta Lucrezia Piras a kezeit tördelve. – Jobban, mint mi. Azért mertük elengedni egyedül. Tényleg azt hittük, hogy mire mi leérünk, ő már régen lent lesz.
Beletúrt félhosszú, sötétbarna hajába, és Matteo figyelmét nem kerülte el, hogy közben reszketnek az ujjai.
– Igen – bólintott a férje, Dario is. Ő úgy beszélt, mintha nem is Matteóhoz intézné a szavait, hanem magában mormogna. A kezével hol az asztal szélét markolta görcsösen, hol a sínadrágját. – Már tavaly is sokszor egyedül síelt. Minden évben eltöltünk itt pár napot decemberben. Vittoria jól ismeri a pályát.
– Karácsony előtt mindig ide jövünk – vette vissza tőle a szót a neje. – Tudja, nyomozó, elég nagy a család, a férjemnek három testvére van, apósomék meg ragaszkodnak hozzá, hogy mindenki náluk töltse az ünnepeket, ezért nem a téli szünetben jövünk síelni, hanem előtte… De most ez nem fontos. Az a fontos, hogy Vittoria előkerüljön!
– Azon vagyunk, hogy megfejtsük, hová mehetett – mondta Matteo megnyugtató hangon épp akkor, amikor Lily belépett a szobába.
Két gőzölgő papírpoharat tett le a Piras házaspár elé.
– Átszaladtam a szomszéd kávézóba – mosolygott rájuk. – A meleg kávé jót fog tenni.
– Köszönjük – biccentett hálásan Lucrezia, és nyomban a pohár köré fonta reszkető kezét. A férje azonban tudomást sem vette a kávéról, hanem kibámult az ablakon a sípályára.
– Átnéztem a hotelszobájukat – mondta Lily –, és megtaláltam Vittoria mobiltelefonját, így sajnos azt nem használhatjuk arra, hogy bemérjük a helyzetét.
Dario elkapta a tekintetét az ablaktól, és újra rájuk nézett, mintha meglepte volna ez a hír. A felesége viszont bólogatni kezdett.
– Vittoria nem az a fajta lány, aki mindenhova magával cipeli a telefonját.
– Nem mondta önöknek, mi mást tervez mára? – érdeklődött Lily. – Volt esetleg valamilyen program, amin részt akart venni? Vagy valaki, akivel találkozni szeretett volna?
Ezúttal mindkét szülő megrázta a fejét. Matteo pedig összehúzott szemmel nézett a társára. Az elmúlt egy évben megismerte már annyira a nőt, hogy rájöjjön, mi ütött szöget a fejébe.
– Megbocsátanak nekünk egy percre? – szólt oda a Piras házaspárnak, majd intett Lilynek, hogy menjenek ki a folyosóra.
– Mi az? – kérdezte nyomban a nő, amikor pár lépéssel eltávolodtak az ajtótól.
– Arra gondolsz, hogy valaki elrabolta a lányt?
Lily felsóhajtott.
– Eszembe jutott, igen. Ha balesetet szenvedett valahol a pályán vagy a környékén, akkor már meg kellett volna találnunk. Ráadásul utánanéztem a családnak, igen tehetősek, főleg a nagyapa. Több étterme is van Milánóban. De persze az is lehet, hogy egy beteg alak pécézte ki magának a lányt, csak mert megtetszett neki.
– Egyelőre ezek csak lehetőségek. – Matteo nem akart belegondolni, hogy egy újabb hóba fagyott holttesttel kell számolniuk. Vetett egy pillantást az irodába, ahol a Piras szülők szótlanul ültek. Lucrezia a kávéját iszogatta, Dario pedig ismét az ablakon bámult kifelé. – Kérünk tőlük egy képet a lányról, és elkezdjük végigjárni a pályát, hátha látta valaki Vittoriát, és meg tudja mondani, egyedül volt-e, vagy valaki társaságában. Remélem, készen állsz egy kis síelésre!
– Egy kicsire?! Nem fogunk tudni mindent végigjárni a vihar előtt.
– Jó, szólj a főnöknek, hogy küldjön még pár embert. Meg Raffaele-lel és a többi síoktatóval is beszélhetnél, biztos segítenek. Addig én intézem a fotót.
– Oké. – Lily a helyzet ellenére elmosolyodott.
– Mi az?
– Csak arra gondoltam, mennyire szeretem ezt a várost. Egy óra múlva több tucat civil önkéntes fogja keresni Vittoriát a hegyen, pedig nem is ismerik. Ilyen Londonban nincsen.
–  Livigno előnyei – villantott fel Matteo is egy mosolyt, aztán visszament a Piras házaspárhoz.
Egyelőre csak annyit mondott nekik, hogy a kereséshez szükségük lesz egy friss fényképre Vittoriáról. Lucrezia mobiltelefonján volt is egy néhány napos fotó a lányról, amit azonnal átküldött Matteónak.
Matteo a képre meredt. A tüdejéből egy pillanat alatt kiszökött minden levegő. Vittoria ugyanis a fiatal Alessára emlékeztette. Hasonló hosszú szőke haj, ovális arc. Még a kék szeme mélyén ülő megfoghatatlan szomorúság is Alessáéhoz hasonlított.
Matteónak nyelnie kellett, hogy meg tudjon szólalni a hirtelen rátörő érzelmektől.
– Mindent megteszünk, hogy megtaláljuk.
Alessát nem tudta megmenteni. Arra sem volt képes, hogy felismerje, veszély leselkedik rá, ezt pedig soha nem fogja magának megbocsátani.
Ezt a lányt azonban még előkerítheti, ha már azt a nőt, akit gyerekkora óta szeretett, képtelen volt megmenteni.


Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

MÁR ELŐRENDELHETŐ!


Ha ​csak attól a férfitól számíthatsz segítségre, aki gyűlöl, a következmények beláthatatlanok…

Rády Emma tíz évvel korábban bosszút akart, ami azonban halállal végződött. Ugyan a börtönt megúszta, és új életet kezdett Rózsakőn, de a múltja továbbra is kísérti. Aztán egy éjjel bántalmazás hangjait hallja a szomszédból, és elhatározza, hogy nem hagyja annyiban. Hisz a saját bőrén tapasztalta, milyen az, amikor mindenki hátat fordít a családon belüli erőszak áldozatainak. Ám aki a segítségére lehetne, teljes szívéből gyűlöli.

Újvári Péter főhadnagy élete tönkrement. Megkeseredett és magányos Emmának köszönhetően. Amikor a nő felbukkan, minden erejével el akarja utasítani a kérését, és messzire akarja kergetni magától, nem csupán azért, amit Emma egykor vele tett. Hanem a mocskos és teljesen helytelen vágy miatt is, amit a nő iránt érez. De túl mélyen gyökerezik az ösztöne, hogy segítsen a bajba jutottakon.

Péter kénytelen-kelletlen nyomozni kezd, és Emmával olyasmire bukkannak, amire egyáltalán nem számítottak: Rózsakő eddigi legelborultabb gyilkosára. De vajon lehet esélyük ellene? És a gyűlölet tényleg átalakulhat szerelemmé, vagy ők ketten együtt még a gyilkosnál is nagyobb káoszba fullasztják Rózsakőt?

Rendeld elő 30% kedvezménnyel, ajándékkönyvvel és a könyvhöz készült könyvjelzővel:


OLVASTAD MÁR?


Benjamin Burke azt hitte, tökéletes a terve. Elviszi a barátnőjét, Flórát egy régóta esedékes romantikus utazásra Skóciába, közben szimatol egy kicsit az ügyben, ami hónapok óta ébren tartja éjszakánként. Persze Ben életében soha semmi nem ilyen egyszerű, a tervei pedig hajlamosak gajra menni. Ezúttal a szokásosnál is jobban. Köszönhetően egy holttestnek, egy eltűnt lánynak, na meg Tristan Hunternek, az edinburghi zsarunak, akivel – mindkettőjük pechjére – kereszteződnek az útjaik.

Ben és Tristan azon kapják magukat, hogy őrült balhéba keverednek, ahol minden sarkon veszély les rájuk, miközben legszívesebben egymásnak is bemosnának.

Vajon sikerül összedolgozniuk és túlélniük a közös kalandot?

Jud Meyrin Rózsakői rejtélyek és Felföldi rejtélyek sorozata fonódik össze ebben a fergetegesen adrenalindús bromance-ban

MEGNÉZEM


 Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Az elmúlt hónap legnépszerűbb bejegyzései