Három hónappal korábban
A bedeszkázott ablakú tornatermet évek óta nem használták rendeltetésszerűen, ennek ellenére a labdák gumiszaga, az izzadság és az izzadásgátló dezodorok egyvelege annyira beleette magát a falakba, hogy még mindig érződött. Vagy legalábbis Nini érezni vélte.
Ahogy mindig, most is a hátsó sorba ült, és mint mindig, most is zsibbadt a feneke és fájt a dereka a kemény, alacsony padtól, amit tizenéves gyerekeknek terveztek, nem az olyan vénségeknek, mint ő. Bár a média azt harsogta, hogy az ötven az új harminc, Nini ezt hatalmas baromságnak tartotta. Azon se nagyon lepődött volna meg, ha csak arra kell ez a minden valóságalapot nélkülöző idióta szlogen, hogy felvezessenek valami forradalmian új hormonkezelést az idősebb nőknek, persze kötelező jelleggel, hogy rájuk is kiterjeszthessék a házassági törvényt meg a gyerekszülést, mindezt persze úgy beállítva, hogy kizárólag az ő érdekükben történik.
Az ő érdekükben…A kormány folyton ezzel etette őket. Nini az elején még be is vette. Az, hogy az állam támogatja a fiatal házasokat, és juttatásokkal ösztönzi a gyermekvállalást, nem tűnt rossz ötletnek. Mind látták, mennyivel kevesebb gyerek születik. Senki sem vitatta, hogy tenni kell valamit. Majd jött a kötelező, mindenre kiterjedő egészségügyi szűrővizsgálat a házasság előtt. Elsőre még ez is remek ötletnek látszott. Az állam átvállalta a költségeit, és senki sem bánta, hogy tudja előre, mire számíthat, ha gyermeket tervez. Aztán ledobták az első bombát… Ha a szűrővizsgálat szerint a pároknak nincs esélye egészséges gyermeket nemzeni, nem kapták meg a házassági engedélyt. Ezután felocsúdni se volt igazán idejük, és már be is vezették az egyedülállóak számára a kötelező házasodást, az államilag szervezett társkereső rendszert meg a többi baromságot. Persze mindent az ő érdekükben…
Nini sokszor gondolkozott azon, hol lehetett volna megállítani a folyamatot. Hol volt az a pont, ami előtt még indokoltak és jogosak voltak az intézkedések, a társadalom, az egyén javát szolgálták, és mikor jött el a fordulópont, amikor átmentek valami olyasmibe, ami ijesztően hasonlít a diktatúrára. Ám sosem tudta eldönteni. Csak azt tudta, hogy jelenleg az emberek azzal kénytelenek házasodni, aki genetikailag és valami tudósok által kifejlesztett mátrix alapján hozzájuk illik, arra pedig a kormány magasról tesz, hogy esetleg mást szeretnek. Esetleg nem is akarnak házasodni, gyereket szülni. Esetleg a saját nemükhöz vonzódnak. Arra is magasról tettek, milyen hatással van ez a kényszer rájuk, milyen tragédiákat okozhat. Efelett pedig Nini egyszerűen képtelen volt szemet hunyni.
Ezért ült hát itt a kényelmetlen padon, egy rég bezárt iskola büdös tornatermében minden hétfőn és csütörtökön, mert itt olyanokkal lehetett, aki ugyanúgy utálták ezt a groteszk új világot, mint ő. Tenni ugyan nem sok mindent tettek azon kívül, hogy meghallgatták a felszólalókat, de legalább nyíltan kifejezhették az ellenérzéseiket. Nini pedig hitte, hogy szükség van az ellenállásra.
Muszáj volt ezt hinnie, Aaron miatt.
Könny szurkálta a szemét, mint mindig, amikor Aaronre gondolt. Kicsordulni sosem hagyta, annál ő erősebb volt, de azért pár pillanatra elhomályosult a tekintete. Pislogott párat, és mire újra kitisztult a látása, döbbenten vette észre, hogy vége a gyűlésnek. Egyre sűrűbben kapta magát azon, hogy kikapcsol, és hosszú idő¬re elkalandoznak a gondolatai.
Az emberek, akiknek csak egy részét ismerte, őket is inkább arcról, elindultak a kijárat felé. Ő is felállt, közben ropogott a térde. Még hogy az ötven az új harminc… Mekkora hülyeség!
A sor lassan haladt. A tornaterem ajtajánál álló égimeszelő, szőke hajú fiú egyesével engedte ki őket, nehogy valakinek feltűnjön a bezárt iskolából kiáramló tömeg. A fiú alig múlhatott húsz, az arcát ellepték a szeplők. Barney-nak hívták, bár Nini kételkedett benne, hogy ez az igazi neve.
– Hogy van? – kérdezte a fiú, amikor Nini odaért az ajtóhoz. Ő pedig azt válaszolta rá, amit minden egyes udvarias angol hölgy válaszolt volna:
– Jól, köszönöm. És maga?
– Megvagyok. Találkozunk csütörtökön! – Barney elmosolyodott, aztán kilesett az ajtón. – Tiszta a levegő, mehet.
Nini még mindig túlzásnak találta ezt az óvatosságot, hisz csak beszélgettek. Beszélgetni pedig még szerencsére bármiről lehetett. Ennek ellenére senkinek sem mondta el a környezetében, hova jár hétfő és csütörtök esténként. Persze nem is nagyon akadt, aki megkérdezte volna.
Kilépett az ajtón, megkerülte a régi iskolaépületet, és a zöld kerítés felé ment. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt ez a környék East Ham egyik legjobb része volt, szépen rendben tartott utcákkal, takaros kétszintes házakkal, általános iskolákkal, boltokkal, aztán lassan, szinte észrevétlenül elkezdett lezülleni.
Egyre több ház állt lakatlanul, egyre több iskolaépület vált elhagyatottá, ahogy átcsoportosították a gyerekeket más intézményekbe. Nini az ilyen környékeket látva egyre gyakrabban érezte azt, hogy bár a járványnak régen vége, London és az egész ország még mindig vívja vele a saját csatáját.
Amíg odabent voltak, bealkonyodott. Hűvös volt a nyár végi levegő. Az iskola előtt csak minden második utcai lámpa égett, ezért Nini először nem is vette észre a zöld kerítés mellett a félhomályban ácsorgó alakot. Amikor a férfi előlépett, Nini nem volt biztos benne, hogy tényleg valóságos, vagy csupán a sötétség része.
Aztán a férfi megtorpant előtte, és Nini most már felismerte. Ő is ott szokott lenni az üléseken, csak mindig a tornaterem elején ült, távol tőle, ám őszesfehér haja, amit pár milliméteresre vágva viselt, mintha a koránál jóval fiatalabb lenne, megragadt Niniben. Az is rémlett neki, hogy Maxnek hívják.
– Megijesztett – jegyezte meg szigorúan.
– Pedig nem ez volt a szándékom. – Max szeme sarkában elmélyültek a szarkalábak, ahogy elmosolyodott. – Korábban is észrevettem, hogy egy irányba megyünk. Mehetnénk együtt.
Nini a férfit méregette. Nem igazán tudta eldönteni, van-e kedve beszélgetni vele, vagy jobban tenné, ha nemet mondana, és elindulna egyedül haza, mint mindig.
– Beszélgetnünk sem kell, csak sétálunk – kacsintott Max, mire Nini gyanakodva összehúzta a szemöldökét.
– Annak meg mi értelme van?
A férfi ránézett, a nevetőráncok eltűntek a szeme sarkából.
– Hogy kevésbé legyünk magányosak – mondta, és talán a hangjában volt valami, talán a tekintetében, de Nini azonnal megérezte: ő is elvesztett valakit.
– Na jó, menjünk – biccentett –, de semmi locsogás.
– Igenis, asszonyom! – Max újra mosolygott, Nini pedig akaratlanul is viszonozta, miközben nekivágtak East Ham elhagyatott utcáinak.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
HA SZERETNÉD EGYBEN OLVASNI a történetet,
csapj le az utolsó nyomtatott példányok egyikére:
FairBooks Kiadó - nyomtatott: Boldogságra kényszerítve
FairBooks Kiadó - e-könyv: Boldogságra kényszerítve e-könyv
40% kedvezmény A KASTÉLY RÉME regényre július 14-ig!
MEGJELENT!
A Rózsakői rejtélyek befejező kötete már megvásárolható:
FAIRBOOKS: A Kristály Villa titka
LIBRI: A Kristály Villa titka
BOOKLINE: A Kristály Villa titka
LÍRA: A Kristály Villa titka
KÖNYVTÜNDÉR: A Kristály Villa titka
ÁLOMGYÁR: A Kristály Villa titka
BOOK24: A Kristály Villa titka
OLVAS.HU: A Kristály Villa titka
Ha csak attól a férfitól számíthatsz segítségre, aki gyűlöl, a következmények beláthatatlanok…
Rády Emma tíz évvel korábban bosszút akart, ami azonban halállal végződött. Ugyan a börtönt megúszta, és új életet kezdett Rózsakőn, de a múltja továbbra is kísérti. Aztán egy éjjel bántalmazás hangjait hallja a szomszédból, és elhatározza, hogy nem hagyja annyiban. Hisz a saját bőrén tapasztalta, milyen az, amikor mindenki hátat fordít a családon belüli erőszak áldozatainak. Ám aki a segítségére lehetne, teljes szívéből gyűlöli.
Újvári Péter főhadnagy élete tönkrement. Megkeseredett és magányos Emmának köszönhetően. Amikor a nő felbukkan, minden erejével el akarja utasítani a kérését, és messzire akarja kergetni magától, nem csupán azért, amit Emma egykor vele tett. Hanem a mocskos és teljesen helytelen vágy miatt is, amit a nő iránt érez. De túl mélyen gyökerezik az ösztöne, hogy segítsen a bajba jutottakon.
Péter kénytelen-kelletlen nyomozni kezd, és Emmával olyasmire bukkannak, amire egyáltalán nem számítottak: Rózsakő eddigi legelborultabb gyilkosára. De vajon lehet esélyük ellene? És a gyűlölet tényleg átalakulhat szerelemmé, vagy ők ketten együtt még a gyilkosnál is nagyobb káoszba fullasztják Rózsakőt?
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése