Már a legelső óra alatt felkerült a videó a netre. Alinda, bár egész úton, míg az egyetemre tartott, arról győzködte magát, hogy legjobb lenne, ha nem is látná a felvételt, mégis beállította rá az értesítést. A lenémított telefonján pedig az óra közepén fel is villant a The Sun cikke, majd sorban a többi nagyobb hírportálé is.
Alinda egyszerre érzett leküzdhetetlen vágyat, hogy megnyissa őket, és erős késztetést, hogy kihajítsa a telefonját az ajtó mellett álló kukába. Végül egyiket sem tette, csak a táskájába süllyesztette a mobilt, és várta az óra végét, de a percek csigalassan vánszorogtak.
Amikor véget ért az óra, rohant is ki a teremből. Nem az előadó felé indult, ahol a következő órát tartották, hanem belebújt a kabátjába, és kiment az épületből az egyetem melletti parkba. Aznap nem esett, de az ég szürke volt, a levegő pedig hűvös, Alinda mégis leroskadt az egyik padra.
Előszedte a mobilját a táskájából, és jó pár percig hol az egyik, hol a másik kezébe vette. Látni akarja egyáltalán azt a videót? Talán jobb lenne, ha nem nézné meg… Mégsem volt képes figyelmen kívül hagyni.
Hosszan kifújta a levegőt, hátha ezzel kordában tudja tartani az idegességét, ám ezúttal nem működött a trükk. Enyhén reszkető kézzel oldotta fel a billentyűzárat, aztán a legelső cikkre kattintott.
A cikkhez nem sok szöveg tartozott, abban is csupán a tényeket írták le. Azt, hogy Dr. Gilbert Barlow, a Népességgyarapítási Intézet vezetője, akinek a párválasztási mátrix is köszönhető, a saját módszerének segítségével választott párt magának, akit előző nap feleségül is vett. Alinda megkönnyebbült, hogy legalább a neve nem került bele a cikkbe.
Aztán elindította a videót, és a megkönnyebbülése úgy porladt el, mint a kiszáradt festék. A cikk semleges, kicsit távolságtartó hangneméhez képest a felvétel rettenetesen intimnek tűnt. Azzal kezdődött, ahogy bevonult a terembe, és azzal ért véget, ahogy Gilbert magához öleli. A Hattyúk tavának drámaian romantikus zenéjét játszották be aláfestésnek, csak annál a résznél halkult el a taktus, amikor a fogadalmukat mondták. Alindának fogalma sem volt, hogyan, de az alig háromperces felvételt sikerült úgy összevágni, mintha ez nem is egy kényszer szülte esküvő lenne, mintha tényleg boldogok és szerelmesek lennének, ez pedig borzasztó kényelmetlenül érintette.
Visszasietett az egyetemre, mert kezdődött a következő órája. Először azt hitte, csak képzeli, hogy mindenki őt nézi a bejáratnál ácsorgó srácok közül, aztán belépett az aulába, és meglátta a hatalmas monitort, amit az egyik hírcsatorna adására kapcsoltak. A csatornán éppen az ő esküvőjéről készült felvételt játszották le. Ugyan hang nélkül, csupán alul futott a felirat, de a hatás így is elképesztő volt.
Alinda lába a földbe gyökerezett, és jó pár pillanatig nem tudta levenni a szemét a monitorról.
– Te tényleg férjhez mentél? – térítette magához egy hang.
Alinda odafordult. Hannah, az egyik csoporttársa meresztett rá nagy szemeket.
– Igen – mormolta Alinda képtelenül arra, hogy a szégyenkezést kiűzze a hangjából.
– Jesszus! Az a fickó vagy húsz évvel idősebb nálad! – csóválta Hannah a fejét, mire a mellette álló vöröshajú lány oldalba bökte.
– A fickó nagykutya a Népességgyarapítási Intézetnél – magyarázta. – Az olyan csóró művészeknek, mint mi, pont jó férj. – Nem gúnyolódott, teljesen komolyan gondolta, Alinda gyomra mégis felkavarodott.
– Én… – kezdte mondani, bár maga sem tudta, mivel is védhetné meg magát, hisz a vöröshajú lány a fején találta a szöget.
– Megnek igaza van – szakította félbe Hannah, elgondolkozva figyelve a felvétel utolsó néhány képkockáját. – Talán te csinálod jól, Alinda… És a pasas elég öreg ugyan, de azért egészen jól néz ki.
A nap további része is hasonlóan telt. Alinda hol döbbent megjegyzéseket kapott, hol vállon veregetést, hogy jól tette, amiért a kényelmes életet választotta. Nem is tudta eldönteni, melyik zavarja jobban, de alig várta, hogy véget érjen az utolsó órája, a művészettörténet. Ám az előadás még a korábbiaknál is hosszabbnak tűnt, valószínűleg azért, mert Alinda folyton magán érezte Landon professzor pillantását. Nem kellett hozzá jósnak lennie, hogy tudja, a tanárnő látta a felvételt az esküvőjéről, ezért lesi. Alinda torka elszorult.
Amikor véget ért az előadás, ki akart surranni a teremből, de Landon professzor odaintette magához. Alinda vöröslő arccal lépett oda hozzá.
– Alinda, hadd gratuláljak magának – kezdte a professzor asszony, és nem csalódottan, hanem halvány mosollyal nézett rá. – De nem volt ez az esküvő túl korai? Még három évig nem is kellett volna férjhez mennie.
Alinda a tanárnő első pillanatban szigorúnak tűnő, de valójában kedves szemébe nézett. Fogalma sem volt róla, mit mondjon.
– Jobbnak láttam, ha önként jelentkezek a programba – mormolta, mire a professzor arcán felismerés villant.
– Nem talált más munkát, igaz? Miért nem szólt, hogy segítsek?
– Nem hittem, hogy tudna segíteni.
– Annál biztosan jobb megoldást sikerült volna közösen találnunk, mint hogy egy vadidegen, magánál jóval idősebb férfival kössön házasságot. Ráadásul pont azzal, akinek ezt az egész ostoba törvényt köszönhetjük!
Landon ritkán tűnt ilyen dühösnek, Alinda pedig azon kapta magát, hogy benne is felszikrázik az indulat. Mert hát ugyan több féléven át a professzornak dolgozott, de a magánéletéről az asszonynak fogalma sem lehetett. Azt sem tudhatja, hogy tényleg kényszerből házasodott-e, vagy netán a sietség ellenére is vonzódik Gilberthez. Landon mégis előre eldöntötte, hogy csakis kényszerről van szó. Mint ahogy az összes csoporttársa is. Persze fején találták a szöget, és maga Alinda sem volt túl nagy véleménnyel a házassági rendeletről, de attól még szörnyen idegesítette, hogy a körülötte lévők ennyire egysíkúan gondolkodnak róla. Mert hát a házasság ritkán ennyire fekete-fehér.
– Köszönöm az aggodalmát, Landon professzor – kényszerített ennek ellenére nyugalmat magára –, de saját magam is meg tudom oldani a problémáimat. Pont úgy, ahogy eddig is tettem.
Lehetett valami a hangjában, mert Landon ugyan még mindig ingerültnek tűnt, de visszavonulót fújt.
– Elnézést, nem szándékoztam kéretlenül beleszólni az életébe – szabadkozott. – Csak nagyon tehetségesnek tartom magát, és kedvelem is. Nem szeretném, hogy egy rossz döntéssel tönkretegye az életét.
– Néha csak rossz döntések vannak, Landon professzor.
– Tudom. – A tanárnő tekintetében egy pillanatra felvillant ugyanaz a keserűség, amit ő maga is érzett, Alinda pedig arra gondolt, hogy ő sem lát bele a professzor asszony életébe. Nem tudhatja, mi késztette arra, hogy látatlanul ítélkezzen felette és a házassága felett. Valószínűleg Landonnak is megvan a maga baja.
– Ha lett volna más lehetőségem, azt választom. Ám ez volt a legkevésbé rossz döntés az én esetemben – mormolta Alinda, fellebbentve egy pillanatra a fátylat a magánéletéről.
Landon szeméből szomorúság sütött, ahogy ránézett.
– Ha beszélni szeretne a házasságáról vagy bármiről, esetleg csak egy kicsit el akar menekülni otthonról, akkor megtalál az irodámban – paskolta meg a karját. – Az új lány sajnos nem olyan hatékony, mint maga volt, így az estéket egyébként is kénytelen vagyok itt tölteni, hogy kicsit helyrehozzam a kupit, amit maga után hagy.
– Köszönöm – biccentett Alinda, de tudta, hogy nem fogja igénybe venni a professzor asszony ajánlatát. Landon ugyan jót akart, de túlságosan ellene volt a házassági rendeletnek, neki pedig most már ebben az új helyzetben kell boldogulnia.
Elköszönt Landontól, és Gilbert lakására indult, teljesen elfeledkezve arról, hogy eredetileg a könyvtárban akarta tölteni az estét.
Notting Hill még a késő délutáni szürkületben is gyönyörű volt. Teljesen más, mint az a környék, ahol a lakását bérelte. Villáknak beillő házak, széles járda, fák az utak mentén, amiken már égett a sok, aranyszínű égő. Mintha Alinda egy másik világba lépett volna át, ahol nincs pénztelenség, nincs kilátástalanság. Úgy érezte, bármelyik pillanatban elé ugorhat valaki, és kitessékelheti innen, hisz ő nem idevaló. De aztán elért Gilbert házáig, és közben csak néhányan bámulták meg, azok is valószínűleg az esküvői videó miatt, nem azért, hogy elzavarják a környékről. Nem mintha ez sokkal jobb érzéssel töltötte volna el Alindát.
Felment a lépcsőn, beletúrt a táskájába a kulcsáért. Itt az ajtókat nem mágneskártyák nyitották, hanem régimódi kulcsok. Bár ő még nem élt abban a korban, mégis a sejtjeiben érezte, hogy az egy boldogabb, felhőtlenebb időszak volt. Bizonyára akkor is rengeteg probléma miatt aggódtak az emberek, de legalább nem kellett muszájból házasodniuk egy szinte idegennel.
Beleillesztette a kulcsot a zárba, és csak akkor jött rá, hogy az ajtó nyitva van, amikor nem tudta elfordítani. Lenyomta a kilincset, és belépett. Gilbert ilyen korán hazaért volna a munkából?
Alinda egy pillanatra megbánta, hogy ennyire sietett, és nem a könyvtárban húzta meg magát, ahogy tervezte. Az is átfutott az agyán, hogy inkább elmegy sétálni a közeli Holland Parkba, de mielőtt kiiszkolhatott volna az ajtón, egy nő lépett ki a dolgozószobából. Ötven év körül járhatott, farmert és kardigánt viselt, a kezében fekete válltáskát szorongatott, és ugyanolyan zavartnak tűnt, mint amilyennek Alinda is érezte magát.
– Biztosan maga Mrs. Barlow – szólalt meg végül a nő.
Alindának jó pár pillanatba telt, mire rájött, hogy most már tényleg ez a neve.
– Igen – mondta, még mindig bizonytalanul, hisz ő továbbra sem tudta, ki ez az idegen asszony. – És ön?
– Jaj, úgy sajnálom! – kiáltotta azonnal a nő. – Ezzel kellett volna kezdenem. Lynette Darcy vagyok, én tartom rendben a férje házát.
Alinda tétován bólintott, de nem igazán tudta, mit kéne erre felelnie. Gilbert természetesen elfeledkezett említést tenni arról, hogy van egy bejárónője. Alinda ezen már meg sem lepődött. Úgy tűnt, a férfi a számára természetes dolgokat úgy kezeli, mintha azok másoknak is evidensek lennének.
– Elnézést, de Gilbert nem említette, hogy van bejárónője.
– Ezen nem vagyok meglepve. Dr. Barlow hajlamos mindenről elfeledkezni, ami nem a munkája része.
– Igen, ezt már én is észrevettem.
– Hétfőn, szerdán és pénteken szoktam jönni – folytatta Mrs. Darcy. – Mára végeztem is. A vacsora a hűtőben van.
– Jól hangzik – mormolta Alinda, ám közben halálra rémült a gondolattól, hogy Gilberttel kell ennie. Már épp azon volt, hogy mivel mentse ki magát, amikor Mrs. Darcy, mintha olvasna a gondolataiban, elmosolyodott.
– A férje még egy darabig nem ér haza, betettem mindent a hűtőbe. Ha éhes, csak melegítsen fel belőle egy adagot.
– Köszönöm, Mrs. Darcy.
– Szólítson csak Lynette-nek. Legyen szép az estéje, holnapután jövök!
Amikor az asszony távozott, csend borult a házra. Alinda igyekezett elhessegetni a gondolatot, hogy mennyire furcsa volt az előbbi beszélgetés, és hogy bármennyire is furcsa volt, most, hogy Lynette elment, mégis olyan magányos. Helyette a praktikus teendőkre koncentrált.
Az órára pillantott; alig múlt öt. Rengeteg ideje van még, mire Gilbert hazaér. Úgy döntött, átöltözik, aztán eszik, amíg egyedül van. Így megússza a közös vacsorát.
Felszaladt az emeletre, lecserélte a ruháját egy vékony melegítőalsóra és egy trikóra. Mielőtt kilépett a szobájából, még egyszer körülnézett. Továbbra sem bírta elhinni, hogy egy ilyen fényűző házban fog élni ezután.
A konyhában bekukkantott a hűtőbe. A polcokon szép rendben sorakoztak a zöldségek, gyümölcsök, sajtok, joghurtok és felvágottak. Alinda legalul megtalálta a két hatalmas dobozt. Az egyikben rozmaringos-almás csirkesült volt, a másikban krumplipüré. Alinda gyomra azonnal megkordult. Az egyetemen annyira ideges volt, hogy egy müzliszeleten kívül mást nem bírt enni ebédre, most viszont elfogta a farkaséhség.
Szedett magának egy nagy tányér ételt, aztán jó pár percet töltött a mikró előtt, mire a rengeteg gomb között kiigazodott, és sikerült megmelegítenie. Utána elégedett sóhajjal ült le a konyhaasztalhoz, és nekilátott az evésnek. Közben a Narnia Krónikáit olvasta. Tudta persze, hogy túl öreg már egy olyan könyvhöz, amiben gyerekek mentenek meg egy elképzelt világot, mégis imádta olvasni. Talán azért, mert így egy rövid időre elmenekülhetett a valóságból. Vagy talán amiatt, mert a nagyapjától kapta annak idején a könyvet. Az egyetlen embertől, aki törődött vele a családjából.
Nagyapó mindig azt mondogatta, hogy ha nem létezik jó döntés, akkor döntsön a legjobb tudása szerint, aztán tartson ki még akkor is, ha nehéz, mert idővel minden kiforrja magát. Alinda a tányérján gőzölgő csirkére bámult.
Vajon a Gilberttel kötött házassága is ki fogja forrni magát? Egyelőre nem úgy tűnt.
Később a könyvével együtt befészkelte magát az egyik fotelbe a nappaliban. Talán nem is lesz olyan rossz itt, ha hozzászokik a csendhez és a távolságtartáshoz, biztatta magát, aztán belefeledkezett Narniába.
Arra eszmélt, hogy nyílik a bejárati ajtó. Alinda lélegzete elakadt. A fotel mellett álló lámpa, amit valamikor olvasás közben felkapcsolt, csak annyi fényt adott, hogy megvilágítsa a könyvét, a szoba többi részére árnyék vetült. A folyosón léptek kopogtak, és Alinda persze tudta, hogy Gilbert ért haza, mégis elfogta valamiféle bizsergetően kellemetlen érzés attól, hogy ő nem láthatja a férfit, az viszont őt igen.
Rátört a menekülhetnék. Felpattant a fotelből, hogy feliszkoljon a szobájába, mint valami illetéktelen behatoló, ám szembetalálta magát a nappaliba belépő Gilberttel.
– Miért ücsörögsz itt ilyen sötétben? – kérdezte a férfi. Ugyan félhomályban álltak, de Alinda észrevette, hogy Gilbert ingerülten összehúzott szemmel néz le rá. A hangjából is mintha türelmetlenség csendült volna ki.
– Csak olvastam – mentegetőzött Alinda –, ahhoz elég volt a kislámpa.
Gilbert nem felelt, csak felkattintotta a régimódi kapcsolót, amitől a plafonról csüngő csillár égői aranyos színnel ragyogtak fel. Alindának hunyorognia kellett.
– Én… – makogta – megyek is fel a szobámba, nem zavarlak.
Gilbert ugyanolyan ingerülten nézett rá, mint az előbb.
– Nem zavarsz – mondta, ami nyilván hazugság, csak túl jólnevelt volt ahhoz, hogy beismerje, a háta közepére sem kívánja. Alinda érezte, hogy egyre jobban ég az arca.
– Azért én mégis felmegyek.
A fotelhez lépett, felkapta a könyvét, és igyekezett nyugodt léptekkel elhagyni a nappalit, bár legszívesebben rohant volna.
– Vacsoráztál már? – kérdezte Gilbert, amikor elment mellette.
Alinda megtorpant és visszafordult. A férfi arckifejezéséről ugyanazt olvasta le, mint az előbb: nem igazán érdekli, evett-e már, csak udvariasságból tette fel a kérdést, akár egy tisztelettudó házigazda. Ő azért igyekezett mosolyt kényszeríteni a szájára.
– Már ettem, miután megjöttem. Találkoztam a bejárónővel, ő mondta, hogy a hűtőben találom a vacsorát.
– Remek, akkor megismerkedtetek Lynette-tel – bólintott Gilbert.
– Meg.
– Nyugodtan mondd meg neki, miket szeretsz, hogy tudja módosítani a szokásos bevásárlólistáját.
– Nekem tökéletes, amit eddig főzött.
Gilbert zavartan ráncolta a homlokát.
– Ne szerénykedj! Most már itt laksz, úgy természetes, hogy Lynette a te ízlésedet is figyelembe veszi.
– Félreértesz. – Alinda nem tudott elnyomni egy ideges nevetést. Mégis hogyan magyarázza el ennek a férfinak, akinek nyilván sosem voltak anyagi problémái, hogy nem szerénykedik, hanem tényleg mindent megeszik, ami a tányérjára kerül. – Nem szerénységből mondtam. Sosem engedhettem meg magamnak, hogy válogassak.
Gilbert újra összehúzta a szemöldökét, de ezúttal nem ingerülten, inkább csak mintha elgondolkozna. Alinda hálás volt, hogy legalább sajnálatot nem lát a tekintetében.
– Értem – mormogta végül a férfi. – Akkor legyen szép az estéd – tette még hozzá szertartásosan.
Alinda biccentett, majd felsietett a lépcsőn. Közben végig a hátában érezte Gilbert pillantását.
Odafent a szobájában újra belemerült Narniába, az estéből hátralévő órák észrevétlenül szálltak el. Elmúlt éjfél, amikor feleszmélt. Arra számított, hogy Gilbert már alszik, ám amikor lement a konyhába egy pohár vízért, látta, hogy a dolgozószobából fény szűrődik ki a sötét folyosóra.
Az ajtó nem volt bezárva, csak behajtották. Alindát egy röpke pillanatra elfogta az a zavarbaejtő késztetés, hogy megnézze, minden rendben van-e Gilberttel. De aztán csak elment az ajtó előtt anélkül, hogy bekukkantott volna.
Később viszont, amikor már az ágyában feküdt, újra a férfira terelődtek a gondolatai. Hihetetlenül bizarrnak tűnt, hogy egy fedél alatt laknak, és még csak meg sem tudja tippelni, mi az, ami ilyen sokáig ébren tartja Gilbertet.
Felsóhajtott, és a feje alá gyűrte a párnát. Holnaptól tényleg a könyvtárban tölti az estéket. Úgy lesz a legjobb mindenkinek.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha szeretnéd egyben elolvasni az egész történetet:
FairBooks Kiadó - e-könyv:
Utolsó nyomtatott példányok:
ELŐRENDELHETŐ!
A Rózsakői rejtélyek trilógia egységes sorozatborítóval.
Kisvárosi krimi romantikával, humorral és szenvedéllyel.
MEGJELENT!
A Rózsakői rejtélyek befejező kötete már megvásárolható:
FAIRBOOKS: A Kristály Villa titka
LIBRI: A Kristály Villa titka
BOOKLINE: A Kristály Villa titka
LÍRA: A Kristály Villa titka
KÖNYVTÜNDÉR: A Kristály Villa titka
ÁLOMGYÁR: A Kristály Villa titka
BOOK24: A Kristály Villa titka
OLVAS.HU: A Kristály Villa titka
Ha csak attól a férfitól számíthatsz segítségre, aki gyűlöl, a következmények beláthatatlanok…
Rády Emma tíz évvel korábban bosszút akart, ami azonban halállal végződött. Ugyan a börtönt megúszta, és új életet kezdett Rózsakőn, de a múltja továbbra is kísérti. Aztán egy éjjel bántalmazás hangjait hallja a szomszédból, és elhatározza, hogy nem hagyja annyiban. Hisz a saját bőrén tapasztalta, milyen az, amikor mindenki hátat fordít a családon belüli erőszak áldozatainak. Ám aki a segítségére lehetne, teljes szívéből gyűlöli.
Újvári Péter főhadnagy élete tönkrement. Megkeseredett és magányos Emmának köszönhetően. Amikor a nő felbukkan, minden erejével el akarja utasítani a kérését, és messzire akarja kergetni magától, nem csupán azért, amit Emma egykor vele tett. Hanem a mocskos és teljesen helytelen vágy miatt is, amit a nő iránt érez. De túl mélyen gyökerezik az ösztöne, hogy segítsen a bajba jutottakon.
Péter kénytelen-kelletlen nyomozni kezd, és Emmával olyasmire bukkannak, amire egyáltalán nem számítottak: Rózsakő eddigi legelborultabb gyilkosára. De vajon lehet esélyük ellene? És a gyűlölet tényleg átalakulhat szerelemmé, vagy ők ketten együtt még a gyilkosnál is nagyobb káoszba fullasztják Rózsakőt?
HA VALAMI KÜLÖNLEGESRE VÁGYSZ:
Két sorozat - két nyomozó - egy őrült kaland.
Olvasd el Tristan (Felföldi rejtélyek) és Ben (Rózsakői rejtélyek) közös nyomozását:
FairBooks webshop: Vérbeli detektívek - nyomtatott, Vérbeli detektívek - e-könyv
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése