Alinda ingerülten bámulta a Diszkoszvető erőt sugárzó alakját, majd pillantása a szobor jóvágású arcára kúszott. A markáns, faragott vonásokról könnyedén le lehetett olvasni a mély koncentrációt, és ettől Alinda csak még bosszúsabb lett.
Egy szobor is jobban tud összpontosítani nála, mekkora szégyen! Itt csücsül két órája, de egyetlen értékelhető rajzot sem sikerült összehoznia.
Pedig a Diszkoszvető nem lenne nehéz feladat. Hisz csak egy meztelen pasas, aki eldobni készül egy kődarabot! Máskor Alinda negyedóra alatt lerajzolná, most azonban elkalandozott a figyelme, és folyamatosan az ebéden kattogott.
Mi a fenének ment bele?!
Azt kellett volna csinálnia, mint a héten végig: egész napra kimentenie magát, még ha igazából semmi dolga nincs is. De annyira jó volt reggel, hogy szólhatott valakihez! Akkor is, ha az a valaki nem Kerry volt, akit egyre jobban hiányolt, hanem a férje.
Alinda szörnyen magányosnak érezte magát péntek este, amit rendszerint együtt töltöttek Kerryvel. Nem csoda, ha azonnal lefegyverezte Gilbert kedvessége, amiért rá is gondolt az ebéddel. És ezúttal nem úgy tűnt, hogy kényszerből kérdezte meg, hanem mintha tényleg együtt akarna ebédelni vele. Talán jóban lehetnének… Akkor nem kellene feszengve kerülgetniük egymást. Élhetnének együtt úgy, mint két lakótárs. Akár barátok is lehetnének…
Alinda ezen a gondolaton felbuzdulva összecsukta a vázlatfüzetét, felpattant a padról, és magára kapta a kabátját meg a sálját. Hosszú léptekkel indult el a kijárt felé, vissza sem nézve a Diszkoszvetőre, de ahogy kiért az épületből, megtorpant.
Hogyan kéne összebarátkoznia Gilberttel?
A múzeum előtt csak néhány ember lézengett, de a közeli térről karácsonyi zene ütemeit hozta felé a szél. Alindának eszébe jutott, hogy másnap lesz advent második vasárnapja, és már csak kicsit több, mint két hét van karácsonyig.
Mióta a szülei meghaltak, Kerry családjánál töltötte az ünnepeket, de idén nyilván a férjével kell lennie. Hirtelen nehéznek tűnt a légvétel. Muszáj valahogy jobban kijönnie Gilberttel!
Kilépett a kapun, és ráfordult a Great Russel Streetre. A Tottenham Court Roadon lévő metrómegálló felé tartott, közben az orrába bekúszott a sült gesztenye és a forralt bor illata. Elmehetnének Kerryvel mászkálni vasárnap. A karácsonyi időszakban még a város lepusztultabb részei is valahogy szebbnek tűnnek, és annyira jó lenne egy kicsit elszakadni mindentől, ami aggasztja! Előbányászta a táskájából a mobilját, majd felhívta a barátnőjét, de Kerry nem vette fel.
Alinda csalódottan dobta vissza a telefont a táskájába, és pillantása a szemközti épületre kifüggesztett hatalmas plakátra esett. A házassági rendeletet népszerűsítette, nagy betűkkel kiemelve, hogy már mennyi házasságot sikerült összehozniuk.
Alindának összeszorult a gyomra. Gilbert és ő csupán egy abból a hihetetlenül nagy számból.
Vajon a többiek hogyan csinálják?
Alinda idegessége a tetőfokára hágott, mire Notting Hillbe ért. Próbált nagyokat lélegezni, amíg az előszobában kibújt a kabátjából és a csizmájából, majd a konyha felé indult.
– Á, megjöttél! Pont időben, az előbb hozták meg az ebédet. – Gilbert az asztal közepére tett két tányért. Az egyikben saláta púposodott, a másikban tészta. Alinda orrába bekúszott a paradicsom, a bazsalikom és az oregánó illata, és ettől a feszültsége oldódott kicsit.
– Bolognai spagetti? – lépett közelebb az asztalhoz.
– Igen, és rendeltem egy haltálat is. Hogy választhass.
Gilbert a konyhapulton fekvő nyitott dobozra mutatott; jól látszottak a benne lévő bundázott tintahalkarikák, a rózsaszínű garnélarákok és a grillezett halszeletek. Egy vagyon lehetett, de Alinda most igyekezett nem törődni ezzel. A szájában összefutott a nyál az isteni illatoktól.
– Tudod, hogy mindkettőt szeretem – mosolyodott el.
– Akkor majd eszel mindkettőből – viszonozta a mosolyt a férfi, amitől máskor élesen világító tekintetébe egy kis meleg fény költözött.
Alinda ráeszmélt, hogy Gilbert a múltkori beszélgetésük után így akar a kedvében járni. Választást kínál neki, bár nyilván csak az ételnél teheti meg ezt, Alindát mégis lefegyverezte a gesztus. Talán azért, mert ki sem nézett volna ilyen kedvességet ebből az általában közönyösnek, sőt ridegnek tűnő férfiből.
– Kezdjünk neki, amíg meleg! – hívta Gilbert az asztalhoz, és még az egyik széket is kihúzta neki.
Mindketten leültek, szedtek az ételből, majd illedelmesen jó étvágyat kívántak egymásnak, aztán szótlanul enni kezdtek. Alinda bekapta az első falatot, szájában a kicsit édes, kicsit savanykás paradicsomszósz táncra perdült a zöldfűszerek zamatával.
– Nagyon finom! – mosolyodott el újra.
– Örülök, hogy ízlik – felelte Gilbert kissé szertartásosan, aztán újra elhallgattak mindketten.
Még mindig idegenek voltak, akik a sors fintorából egy fedél alá kerültek, de legalább Alinda már nem szorongott annyira a férfi jelenlétében.
Ebéd után Gilbert eltűnt a dolgozószobájában, Alindát pedig jóleső, elégedett lustaság öntötte el, de ezúttal nem volt kedve elbújni a szobájába. Inkább lehozta a vázlatfüzetét és a ceruzáit a nappaliba, elnyújtózott a kanapén, pár pillanatra a kandallóban lobogó tűzre bámult, majd ki az ablakon a borongós égre, aztán egy üres oldalhoz lapozott.
Ezúttal könnyedén sikerült kizárnia a külvilágot. Rábízta magát a kezére, a színekre, a vonalakra, a formákra. Ilyenkor ő sem tudta, milyen lesz a végeredmény. Csak hagyta, hogy megszülessen az a kép, ami ott motoszkált a gondolatai között, de sokszor olyan illékony volt, hogy nem tudta szavakba önteni.
Amikor végül elkészült a rajz, Alinda összeszoruló mellkassal meredt rá. Kerry állt a középpontban, az esküvői ruhájában, gyönyörűen, mosolygósan. Mellette Brian, ám ő nem viszonozta a mosolyt. Az arca kemény, érzelemmentes, kissé hátborzongató maszk volt. Egy olyan ember ábrázata, aki nem képes szeretetre.
Alinda persze tudta, hogy ez nem a valóság, csak a saját aggodalma tükröződik a képen, mégis elfogta a rossz érzés.
A mobilját fent hagyta. Elindult érte, hogy újra megcsörgesse Kerryt, ám amikor elhaladt a dolgozószoba előtt, hangokat hallott odabentről. Ösztönösen megtorpant.
Az ajtó csak be volt hajtva, Gilbert nem zárta be. Valószínűleg azt hitte, hogy ő szokás szerint felmegy, nem fogja meghallani, mit beszél, és Alinda tudta is, hogy nem kellene hallgatóznia, mégsem bírt megmoccanni.
– Marcy Appleton már nem tartózkodik ott? – hallatszódott Gilbert mély baritonja. – Akkor hol találom?
Pár másodperc csend következett. Alinda azon töprengett, honnan olyan ismerős neki ez a név, de nem tudott rájönni.
– Rendben, köszönöm – szólalt meg újra Gilbert, bár a hangszíne elárulta, hogy elégedetlen.
Alinda észbe kapott, felsurrant a szobájába. Teljesen elfeledkezve arról, hogy eredetileg Kerryt akarta felhívni, megnyitotta a keresőoldalt a telefonján. Félhangosan elismételte a Marcy Appleton nevet, mire egy halom hír jelent meg a kijelzőn. Rákattintott az elsőre, és szaporán dobogó szívvel olvasta végig a cikket.
Most már pontosan tudta, miért volt annyira ismerős ez a név… Pár héttel korábban többször is cikkeztek a nőről és a halott férjéről, akivel a házastárskereső programban jött össze. Általában azt írták, hogy a férfi halála szörnyű baleset volt, ám akadt olyan portál, ahol arról értekeztek, hogy talán a nő ölte meg.
Alinda homlokráncolva olvasta át újra a cikkeket. Fogalma sem volt, miért keresi Gilbert Marcy Appletont, de a kihallgatott beszélgetés baljós előérzettel töltötte el.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
Ha szeretnéd egyben elolvasni az egész történetet:
FairBooks Kiadó - e-könyv:
Utolsó nyomtatott példányok:
SPICY & PROVOKATÍV ROMANTIKUS KRIMI AZ OLASZ TENGERPARTON
35% kedvezménnyel, ajándékkönyvvel és ajándékkönyvjelzővel
a FairBooks Kiadó webshopjában:
A TARTALOMBÓL:
Matteo Gravano nyomozó, aki szeret az irányítása alatt tartani mindent, és a munkába menekülni a problémái elől. Mégis hagyja, hogy a barátai rábeszéljék egy rövid pihenésre. Ám a nyaralás az olasz kisvárosban másképp alakul, mint ahogy eltervezte.
Már a legelső este egy ájult nőt talál a tengerparton.
Ráadásul a nőn egyetlen ruhadarab sincsen.
A partra vetett hableányt Anának hívják, és nagyjából ennyi, amit hajlandó elárulni magáról. Matteo hamar rájön, hogy Ana titkai rendkívül veszélyesek, és ő maga sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik, mégsem bír ellenállni a merész, bosszantóan pimasz nőnek.
Forró olasz nyár
Egyre sokasodó hullák
És egy érzéki párviadal
Vajon lehet jó vége annak a halálos játszmának, amibe Matteo és Ana úgy sodródnak bele, hogy még a szabályait sem ismerik? Vagy egyenesen a szakadék széle felé robognak?
MEGJELENT!
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
.JPG)
.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése