Megyeri Judit - Jud Meyrin: Boldogságra kényszerítve

Gilbert üresen találta a házat, amikor hétfőn hazaért a munkából. Egy pillanatra belemart a csalódottság, de aztán figyelmeztette magát, hogy Alinda múlt héten is mindig későn ért haza. Persze valószínűleg szándékosan. Ám Gilbert a hétvége után abban reménykedett, hogy a nő jobban otthon fogja érezni magát a házban. Talán tévedett.

Levette a kabátját, csinált magának egy teát, aztán a dolgozószobába ment. Bekapcsolta az asztallapba szerelt monitort, és belépett a Népességgyarapítási Intézet belső hálózatába.

Továbbra sem sikerült kapcsolatba lépnie Marcy Appletonnal, pedig kereste azon a telefonszámon, amit megadott az intézetnél, de nem vette fel. Gilbert még a munkahelyén is felhívta, ám onnan meg állítólag kilépett. Olyan volt, mintha elnyelte volna a föld.

Talán külföldre költözött, hogy ne kelljen újra a házastárskereső programmal férjet keresnie. Nem ő lenne az első, sem az utolsó. De vajon mi vezethetett Appletonék tragédiájáig? Gilbert úgy érezte, muszáj rájönnie, hogy újra nyugodtan foglalkozhasson a munkájával.

Úgy döntött, megpróbál Marcy rokonaival és barátaival is beszélni, hátha ők tudják, hol találja. Természetesen nem hivatalosan, azt nem teheti meg. Semmiképpen sem derülhet ki, miért akar annyira kapcsolatba lépni vele.

Először Marcy adatlapján nézte át a családi kapcsolatait, majd a nő közösségi média oldalait kezdte el böngészni, ám azon kapta magát, hogy újra és újra elkalandozik a figyelme, minden alkalommal Alinda irányába.

Egészen az előző estéig nem gondolt bele mélyebben a felesége helyzetébe. Azt elkönyvelte, hogy Alinda jóval szerényebb körülmények között élt, mint ő. Az viszont, hogy alig húszéves korában elvesztette mindkét szülőjét, ráadásul neki kellett megoldania a pénzügyi katasztrófát, amit hátrahagytak, elborzasztotta. Hisz épp csak kinőtt a gyerekkorból! Nem ilyesmivel kellett volna foglalkoznia, hanem élni az életet, szórakozni. Erre tessék, kénytelen volt feleségül jönni hozzá, egy kétszer annyi idős férfihez.

Az élet nagyon kitolt Alindával, Gilbert pedig szánta emiatt. Persze nem mutatta ki, mert sejtette, hogy azt a nő büszkesége nem viselné el, de nem tudott szabadulni az érzéstől.

Pár percig üres aggyal meredt a monitorra, aztán feladta, és felállt az íróasztaltól. A konyhába ment, bekukkantott a hűtőbe. A szokott dobozokba porciózott étel mellett ott állt egy tálca csokoládékrémes muffin. Reggel felhívta Lynette-t, és megkérte, hogy ezután minden alkalommal desszertet is készítsen a vacsora mellé. Észrevette ugyanis, hogy Alinda igencsak édesszájú. És ha már a nő múltját nem törölheti el, legalább megpróbálja kellemesebbé tenni a mindennapjait.

Ebben a pillanatban megnyikordult a bejárati ajtó. Gilbert becsukta a hűtőt, és kiment az előszobába. Alinda épp akkor akasztotta fel a kabátját a fogasra.

– Jó estét! – üdvözölte távolságtartóan Gilbertet. Annyira távolságtartóan, mintha a hétvége meg sem történt volna.

Gilbert álla megfeszült. A fenébe, mi másra is számított? Legszívesebben sarkon fordult volna, hogy visszatérjen a dolgozószobájába, de valami megakadályozta. Alinda arca szokatlanul sápadt volt, és jobban megnézve a vonásait sem ugyanaz a bizonytalansággal vegyes félénkség feszítette meg, mint múlt héten. Gilbert próbált olvasni a tekintetéből, de Alinda lesütötte a szemét.

– Minden rendben van? – kérdezte, amikor a nő elindult a lépcső felé.

Alinda megtorpant, és visszafordult felé. Tengerkék írisze egy hosszú pillanatra fogságba ejtette Gilbertet.

– Nem, nincs rendben – mormolta –, de nem hiszem, hogy épp veled kéne ezt megbeszélnem.

Gilbert ettől akaratlanul is szúrást érzett a mellkasában.

– Azt hittem, hogy hétvégén… – Elhallgatott, mert hirtelen nem tudta, mit is mondhatna. Azt nyilvánvalóan nem, hogy közelebb kerültek egymáshoz. – Azt hittem, a hétvégén sikerült egyetértésre jutnunk – fejezte be a mondatot sután.

– Félreértesz. Ennek semmi köze a hétvégéhez vagy… az egyetértésünkhöz. – Alinda halványan elmosolyodott, és közelebb lépett hozzá. Tett egy olyan mozdulatot, mintha meg akarná érinteni a karját, de aztán meggondolta magát, és visszaejtette a kezét. Gilbert látta, hogy az ujjai görcsösen ökölbe szorulnak, ettől pedig elöntötte az aggodalom.

– Bármi is az, nekem elmondhatod.

– Akkor is, ha a munkádat érinti? – kérdezte Alinda. Gilbert gyomra ezt hallva kellemetlenül összeszorult.

– Akkor főleg, hisz tudnom kell róla.

– Rendben. – Alinda ezúttal tényleg megfogta a kezét, de csak azért, hogy behúzza magával a konyhába. Amikor odaértek az asztalhoz, azonnal elengedte, és leereszkedett az egyik székre. Gilbert követte a példáját, leült vele szemben.

– Tehát miről van szó? – kérdezte egyre idegesebben.

Alinda úgy dörgölte meg a szemét, mintha a ki nem csordult könnyeit akarná eltüntetni.

– Emlékszel a barátnőmre, Kerryre? – szólalt meg. – Ő volt a tanúm az esküvőnkön.

– Igen, emlékszem – biccentett Gilbert, és azonnal eszébe jutott a fekete hajú, magas nő.

– Ő is férjhez ment pár héttel ezelőtt a program keretein belül. A férje… Kerry bátyjának az egyik haverja, és Kerry kamaszkora óta bele volt esve. Gondolhatod, hogy amikor meglátta a listáján, azonnal őt választotta. Pedig nem is ismerte Briant, atyaég! És szerintem valami… valami történt.

– Miből gondolod?

– Nem igazán tudom. Megérzés. Az esküvőnk óta nem láttam Kerryt, még csak nem is beszéltem vele, mert nem veszi fel a telefont, és nem is hív vissza. Ma elkaptam az egyik csoporttársát a büfében. Kerry az egyetemen sem járt bent két napja. Bár sosem volt az a nagyon szorgalmas fajta, de a lógás akkor sem vall rá! – Alinda kétségbeesetten túrt bele a hajába. – Egyszerűen érzem, hogy valami történt. Valami borzalmas… Briannel kapcsolatban mindig volt egy kis rossz érzésem, nem tudom megmagyarázni, mi. De mi van, ha bántotta Kerryt? Fogalmam sincs, mihez kezdjek…

Gilbertnek nyomban eszébe jutottak Appletonék és Hillék. A mellkasa most már satuként szorult össze. Nem lehet, hogy Alinda barátnője is… Bele sem mert gondolni, milyen hatással lenne ez nem csak a házasságukra, hanem a házastárskereső programra is.

– Nyugodj meg! – Átnyúlt az asztalon, és a markába zárta a nő ujjait. – Átgondoljuk még egyszer az egészet, és kitaláljuk, mit tegyünk.

– Kitaláljuk? – nézett fel rá Alinda döbbenten.

– Természetesen segíteni fogok.

– De… neked ebből még gondod lehet. Hisz a házastárskereső program a te neved alatt fut…

– Nem lesz belőle semmi gondom – szakította félbe Gilbert, bár ő maga sem hitte el a saját szavait.

Kerry és Brian az East Barnetben laktak, egy olyan utcában, ahol egymáshoz nagyon hasonló, kétszintes sorházak álltak. Mindegyiket jól karban tartották, ahogy a zsebkendőnyi udvarokat is, csak az utcán állt jóval kevesebb autó, mint épület, és nem aggattak ki olyan sok karácsonyi lámpafüzért, mint Notting Hillben. Valószínűleg ezekre már nem tellett nekik.

– Köszönöm, hogy emiatt kivettél egy szabadnapot!

Alinda úgy érezte, muszáj hálálkodnia, mert hát semmi sem kötelezte Gilbertet arra, hogy segítsen neki, mégis megtette.

– Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára szabadságon, épp ideje már – felelte a férfi. Ugyanúgy farmert és laza kabátot viselt, mint vasárnap a parkban, sötét hajába belekócolt a fel-feltámadó hűvös szellő. Alinda érezni vélte benne a készülődő eső illatát.

– Akkor is köszönöm. Sokkal kellemesebben is eltölthetnéd a szabadnapodat.

Gilbert lenézett rá, és megemelte egyik vastag, sötétbarna szemöldökét.

– Így is tökéletesen töltöm. Ha sikerül megbizonyosodnunk róla, hogy a barátnőddel minden rendben van, akkor főleg.

Alinda tekintete egy pillanatra a férfi ajkára siklott, ami halvány mosolyra húzódott, majd bólintott, és zavartan fordult a patak felé.

A keskeny patak Brian házával szemben futott, a partján leveleiket vesztett fák hajladoztak. Szép ez a környék, gondolta Alinda, ahogy Brian háza felé pillantott.

Az épület alsó szintjét vörösbarna téglákból rakták ki, a felső emelet fala pedig hófehérre volt festve. A nagy ablakok visszatükrözték az előttük álló örökzöld bokrokat, az utcán kicsit feljebb két idős nő sétált.

Minden nyugodtnak, békésnek látszott. East Barnet olyan városrésznek tűnt, amire ugyan a válság hatással volt, de az itt élők túl tudtak lépni rajta. Ahol semmi ördögi nem történhet. Alinda mégsem tudott megnyugodni.

– Üres a kocsibeálló, valószínűleg Brian nincs itthon – mormolta, a házat fürkészve. – Ha Kerry egyedül van, talán hajlandó lesz elmondani, mi a gond.

– Akkor csengessünk be! – Gilbert hosszú léptekkel vágott át az úton, Alinda követte. – Amíg beszéltek, én majd sétálok egyet. Nem hinném, hogy a barátnőd az én fülem hallatára szeretné elmondani, mi a gondja.

– Itt van a közelben a Brunswick park – felelte hálásan Alinda, és ahogy odaértek a fehérre festett ajtó elé, megnyomta a csengőt. A keze csak kicsit reszketett közben.

Felzendült bentről a csengő dallamos hangja, Alinda lélegzet-visszafojtva várta, hogy meghallja a közeledő lépteket, de semmi sem történt. Semmilyen más zaj, semmi mocorgás nem hallatszott ki a házból.

– De ha se az egyetemen, se itt nincs, akkor hol lehet?!

Alinda keze most már nemcsak kicsit reszketett, hanem egyre jobban. A hűvös szél a csontjáig hatolt, megdermesztette a tagjait. Combjához szorította a tenyerét, és a nagy franciaablakra pillantott, ami kidomborodott a falból. Talán be tudna lesni…

– Nem lehet, hogy a barátnőd elment a szüleihez? – kérdezte Gilbert, amikor ő az ablakhoz lépett.

– Felhívtam a szüleit tegnap, az esküvő óta nem látták, és mostanában telefonon se beszéltek vele.

– Akkor talán a bátyjánál van… Mit csinálsz, Alinda?

– Megpróbálok benézni az ablakon.

Alinda végigsandított az utcán, de szerencsére épp senki sem járt a közelükben. Visszafordult az ablak felé, és próbált bekukucskálni.

– A függönyön keresztül úgysem látsz semmit – lépett hozzá Gilbert. – Nem lehet, hogy Kerry a bátyjánál van? – ismételte meg a korábbi kérdést. – Azt mondtad, hogy a férje és a bátyja jóban vannak. Ha a barátnődnek valami problémája lenne a férjével, akkor biztosan ahhoz fordulna, aki ismeri Briant. Talán vele kellene beszélni.

– Kerry bátyja a szüleik mellett lakik. Ha ott lenne, a szülei is tudnának róla.

– Akkor is beszélhetnénk vele. Mielőtt a szomszédok kihívják ránk a rendőrséget – jegyezte meg Gilbert, és Alinda a szeme sarkából látta, hogy a férfi a környező házakat fürkészi.

– Akkor majd elmondjuk, hogy nem betörni akarunk, hanem Kerryt keressük – mormogta Alinda, orrát az üveghez nyomva. – És esetleg ők is beszállhatnak a keresésbe.

– Nem lenne jó ötlet a rendőrséget értesíteni – hallatszódott Gilbert fojtott hangja közvetlenül mellette. – Főleg, ha a barátnőd pár hét házasság után elhagyta a férjét anélkül, hogy jelezte volna az Intézetnek. Tudod, hogy szól a házassági törvény, Alinda.

– Pontosan tudom – kényszerítette ki magából Alinda a szavakat. – Az intézetnek kell jóváhagynia a különválást, és ahogy hallom, ezt nem sűrűn teszik meg. Ha mégis, az elváltaknak azonnal újra jelentkezniük kell a programra, hogy új házastársat találjanak nekik. Jézusom, Gilbert! Hogy tudtál egy olyan törvény megalkotásában részt venni, ami ennyire nélkülöz minden emberséget?! – fordult Gilbert felé, és az elmúlt napok ellenére azt érezte, hogy fogalma sincs róla, ki ez a férfi.

Gilbert nem szólt semmit, csak összeszorította a száját, és komorság költözött a tekintetébe.

– Arra nem gondoltál – jegyezte meg végül szokatlanul rideg hangon –, hogy nekem sem volt túl sok választásom? – Nem magyarázta tovább, hogyan értette, amit mondott, hanem félretolta Alindát. – Ott feljebb van egy rés a függönyön, majd én benézek, te nem éred fel.

Alinda hálával vegyes értetlenséggel állt arrébb, és figyelte, ahogy Gilbert az ablakhoz hajol. Vajon meg fogja érteni valaha ezt a férfit? Tudni fogja, mikor mit gondol?

Gilbert hátára szegezte a tekintetét, és próbálta visszapislogni a szemét szurkáló könnyeket, amik elhomályosították a látását. Ennek ellenére azonnal érzékelte, hogy Gilbert válla megmerevedik, majd közvetlenül utána hallotta, ahogy a férfi halkan felszisszen. Alindába azonnal belehasított a rémület.

– Mi történt? – kérdezte vékonyka hangon. – Mit láttál?

Gilbert felé fordult, arcáról eltűnt a korábbi komorság, a tekintetéből valami egészen más sugárzott. Alinda pontosan tudta, mi. Sajnálat. És ettől a szíve úgy összeszorult, hogy pár pillanatig levegőt sem kapott. Gilbert megfogta a kezét, csak utána válaszolt.

– Fekszik valaki az előszobában.

– Hogy érted azt, hogy fekszik? – nyögte ki Alinda.

Gilbert közelebb lépett hozzá, hüvelykujjával végigsimított a kézfején. Alinda más esetben hosszan rágódott volna a testén átcikázó forróságon, de most nem foglalkozott vele. Dübörgő szívvel várta a férfi válaszát.

– Csak a lábszárát látni odabent valakinek. Mozdulatlan, és… – Gilbert hangja egy pillanatra elhalt. – Alvadtnak tűnő vér van körülötte a padlón, Alinda… Bárki is az, szerintem halott.

Előző rész

Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:

Feliratkozás

Ha szeretnéd egyben elolvasni az egész történetet:

FairBooks Kiadó - e-könyv:

Boldogságra kényszerítve e-könyv

Utolsó nyomtatott példányok:

Líra, Book24

SPICY & PROVOKATÍV ROMANTIKUS KRIMI AZ OLASZ TENGERPARTON

ELŐRENDELHETŐ:

FairBooks Kiadó, Álomgyár, Book24, Líra, Libri, Bookline, Könyvtündér

A TARTALOMBÓL:

Matteo Gravano nyomozó, aki szeret az irányítása alatt tartani mindent, és a munkába menekülni a problémái elől. Mégis hagyja, hogy a barátai rábeszéljék egy rövid pihenésre. Ám a nyaralás az olasz kisvárosban másképp alakul, mint ahogy eltervezte.

Már a legelső este egy ájult nőt talál a tengerparton.

Ráadásul a nőn egyetlen ruhadarab sincsen.

A partra vetett hableányt Anának hívják, és nagyjából ennyi, amit hajlandó elárulni magáról. Matteo hamar rájön, hogy Ana titkai rendkívül veszélyesek, és ő maga sem olyan ártatlan, mint amilyennek látszik, mégsem bír ellenállni a merész, bosszantóan pimasz nőnek.

Forró olasz nyár

Egyre sokasodó hullák

És egy érzéki párviadal

Vajon lehet jó vége annak a halálos játszmának, amibe Matteo és Ana úgy sodródnak bele, hogy még a szabályait sem ismerik? Vagy egyenesen a szakadék széle felé robognak?

MEGJELENT!