Múlt héten befejeztem az Elveszettek szigete kéziratát. Ez a regényem lesz a Felföldi rejtélyek negyedik része, de persze egy teljesen önállóan is olvasható kötet.
Még sok mindent a megjelenésről nem mondhatok, de azért már van pár dolog, amit tudni lehet. Ha már várjátok a Felföldi rejtélyek új részét, vagy csak szívesen olvastok romantikus-nyomozós, meg persze szenvedélyes-érzelmes, Skóciában játszódó történeteket, akkor mindenképp lessetek bele ebbe a bejegyzésbe! :))
- Az Elveszettek szigetének főszereplő párosa Louise és Tony lesz, de azért fel fognak benne bukkanni a korábbi részek szereplői is. Találkozhattok majd benne például Lottie-val és Tristannel (A Lowdeni boszorkányhajsza és a Gyilkosság a krimifesztiválon párosa). Sőt, pont az ő esküvőjükkel kezdődik a történet. (Bizony ám, eljutnak az esküvőig, ki hitte volna az elején, ugye? :D) De szerepelni fog a regényben Francesca és Blake (A kastély réme párosa) is, sőt még Ben és Flóra is vendégszerepelnek benne a Rózsakői rejtélyekből, plusz elrejtettem a történetben egy Itáliai rejtélyek easter egget. (Mondtam már, hogy imádom összekötni a különböző sorozataimat? XD)
- De ígérem, ha valakinek valamelyik páros, könyv vagy valamelyik sorozat egyáltalán nem ismerős, az sem gond, különállóan is teljesen élvezhető lesz az Elveszettek szigete. De persze én azért azt javaslom, hogy tessék elolvasni a többi könyvemet is. (
Hát nyilván ezt, mi mást? :D) - Az Elveszettek szigete Skye szigetén fog játszódni, ami gyönyörű hely. Majd írok róla egy külön bejegyzést idővel. Addig is itt találtok róla szép képeket meg érdekes infókat: Visit Scotland
- Többen is kérdezték tőlem, hogy ennek a résznek milyen lesz a hangulata, inkább boszorkányhajszás és krimifesztiválos vagy A kastély rémére fog jobban hasonlítani. Nehéz erre válaszolni. Nyilván az első két részre azért hasonlít jobban, mert itt megint hivatásosok nyomoznak. A harmadikra viszont azért, mert bizony lesz benne bőven érzelem. Tony és Louise kapcsolatának fejlődése, a traumáik, amik akadályozzák őket, a történet fontos részét képezik. Ahogy a köztük lévő kémia és az erotika is. De emellett a barátságok is jobban megjelennek, és a Felföldi rejtélyek szereplőgárdája erre a részre kovácsolódik szerintem igazán össze, amit én nagyon élveztem megírni.
- Ám hiába imádom ezt a sorozatot, az Elveszettek szigetét úgy írtam meg, hogy azzal az olvasók számára teljesen kielégítő módon lezárulhat a Felföldi rejtélyek. Azért írom, hogy lezárulhat, mert valószínűleg tényleg le is fog, de nyilván ha a könyv eladásai azt mutatják, hogy van még itt igény a folytatásra, akkor rajtam nem fog múlni :)
- Remélhetőleg hamarosan már az előrendelési lehetőséggel jövök, de addig is, ha olvasnátok részleteket a kéziratból, akkor mindenképp lépjetek be ide: Megyeri Judit írókuckója A csoport tagjai már láthatták az Elveszettek szigetének fülszövegét, hamarosan pedig a regény mellé kapni fognak egy Lottie-Tristan novellát is, amiből kiderül, hogyan kérte meg Tristan Lottie kezét (vagy fordítva történt? :D), persze mindezt némi krimivel körítve.
Ha még nem olvastad a Felföldi rejtélyek sorozat korábbi részeit, de szeretnéd, a negyedik rész megjelenéséig, még be tudod pótolni! Mutatom a beleolvasókat, hogy megnézhesd, melyik az, ami tetszik közülük:
Ha még nem olvastad a frissen megjelent Szökevény hableányt, azt se hagyd ki!
"Ana egy örökkévalóságig tartó pillanatig álom és ébrenlét határán lebegett. Feküdt az ágyban zsibbadtan, pulzusa a fülében lüktetett, arca a párnához simult, amit egészen idáig kellemesen puhának érzett, most viszont süppedősnek és fojtogatónak.
Aztán lassanként eltűnt az agyáról a köd, és ki tudta nyitni a szemét. Óvatosan felemelte a fejét a párnáról, majd a szomszédos ágyra pillantott, de az üres volt. Hol lehet Matteo?
Ana rossz érzéssel küzdve ült fel, felkattintotta az éjjeli lámpát,
körbenézett a szobában, és amikor meglátta a férfi utazótáskáját a sarokban, egy kicsit megkönnyebbült.
Hallgatózott, de minden csendesnek tűnt. Odakintről is csak a hullámok morajlása hallatszott be, a zene és az emberek zsivaja már nem. Ana rossz érzése mégsem tűnt el teljesen.
Kiment a fürdőbe, és megmosta az arcát hűvös vízzel. Csak amikor visszaért a szobába, vette észre, hogy az erkélyajtó előtti függönyt lengeti a szél.
Ana a homlokát ráncolva húzta el a függönyt, kikukkantott a nyitott ajtón át az erkélyre, és azonnal meglátta Matteót.
A férfi az egyik öblös fotelben ült, a másikra meg feltette a lábát. A fejét a háttámlának döntötte. Aludt. Csak egy fekete boxeralsó volt rajta, meg a szokásos lánc a gyűrűvel a nyakában, mintha egyenesen az ágyból jött volna ki, és Ana bármit is mondott a közös szobáról korábban, most egy éles szúrást érzett valahol a gyomra tájékán, amiért a férfi inkább a huzatos terasz kényelmetlen foteljében pihen, mint vele egy légtérben. Égni kezdett az arca, és már majdnem visszafordult, amikor tudatosult benne, hogy valami nincsen rendben.
Mert ha az ember alszik, nem feszülnek ennyire pattanásig az izmai, mint Matteónak, és nem markolja olyan görcsösen a fotel karfáját. Ana közelebb lépett hozzá.
A férfi vonásai el voltak torzulva, lecsukott szemhéja mögött a szeme vadul mozgott ide-oda. Semmiféle hangot nem adott ki, még csak nem is mozdult, mintha álmában is vissza tudná fogni magát, Ana ennek ellenére biztos volt benne, hogy lidércnyomás gyötri.
– Matteo. – Óvatosan a karjára tette a kezét.
A férfi bőre nyirkosnak érződött, de továbbra is teljesen mozdulatlan volt, mintha nemcsak aludna, hanem eszméletlen lenne.
– Matteo! – szólalt meg Ana kicsit hangosabban, és jóval ijedtebben, mint egy pillanattal korábban, ám a férfi most sem ébredt fel.
Így hát Ana leguggolt a fotel mellé, és végigsimított Matteo vállán, aztán a mellkasára csúsztatta a kezét. Érezte, milyen vadul dübörög a férfi szíve a tenyere alatt, és ő ettől csak még jobban megrémült.
Fogalma sem volt, mit csináljon, hogyan tudná megnyugtatni, magához téríteni, kezdett egyre jobban elhatalmasodni rajta a pánik, de aztán a férfi izmai fokozatosan elernyedtek az ujjai alatt, majd megrebbent a szempillája.
– Ana? – dünnyögte rekedtes hangon.
– Én vagyok – sóhajtott fel Ana megkönnyebbülten. – Azt hiszem, rosszat álmodtál.
Bár a holdfény miatt nehéz volt megállapítani, de Ana meg mert volna esküdni rá, hogy Matteo elpirult.
– Kiabáltam? – pislogott rá. – Felébresztettelek?
– Már fent voltam, és nem, nem kiabáltál, csak… – Ezúttal Anán
volt a sor, hogy elvörösödjön. Gyorsan elkapta a kezét a férfi mellkasáról, és felegyenesedett. – Nyitva hagytad az erkélyajtót, és észrevettem, hogy valami nincs rendben. Görcsben álltak az izmaid, aztán pedig hiába szóltam, nem ébredtél fel. Megijedtem.
– Pedig pont azért jöttem ki, hogy ne ijesszelek meg. – Matteo elkapta róla a pillantását, levette a lábát a fotelről, aztán felállt és kinyújtózkodott.
Ana figyelte a mozdulatait, és próbált rájönni, mit akart ezzel mondani, de csak némi késéssel esett le neki a szavak mögött megbújó jelentés.
– Azért jöttél ki, nehogy felébressz, mert tudtad, hogy rémálmod lesz?
– Igen – ismertbe be a férfi, és Ana agya azonnal levonta a következtetést.
– Ezek szerint gyakran szoktak rémálmaid lenni.
– Hetente. Néha többször, ha túl nagy a stressz.
Hetente többször?! Ana nem tudta, mit mondjon. Neki is voltak lidércnyomásos álmai az apja halála után, és már azt a néhányat is szörnyen viselte. El sem tudta képzelni, milyen lehet ennyire gyakran szembesülni velük.
– Miről szoktál álmodni? – csúszott ki a száján a kérdés.
– Most te vadászol információra, Hableány? – húzta fel Matteo a szemöldökét, és Ana ugyanazt vágta rá, amit korábban a férfi is mondott neki.
– Dehogy, csak kíváncsi vagyok.
Matteo felnevetett.
– Touche. Gyere, menjünk be, mert hűvös van itt kint.
– És akkor nem fogsz válaszolni? Ez igazságtalan! Én válaszoltam –panaszkodott Ana.
Matteo elhúzta az erkélyajtó előtti függönyt, előreengedte, közben rávigyorgott.
– Mi lenne, ha inkább játszanánk egy játékot?
– Miféle játékot? – Ana a férfival a nyomában belépett a szobába, és közben túlságosan tudatában volt annak, hogy Matteón azon az egyetlen, meglehetősen szűk alsónadrágon kívül nincsen semmi.
– Egy olyan játékot – húzta el a szavakat Matteo, mintha olvasna a gondolataiban –, amihez be kell feküdni az ágyba, és lekapcsolni a villanyt.
Ana pipacspiros arccal meredt rá.
– Mi?!
– Nyugi, Hableány, mindenkinek a saját ágyába. Miért, mire gondoltál? – Matteo csúfondárosan rávigyorgott, aztán levetette magát az ágyára, kényelmesen elnyújtózott rajta, és a másikra mutatott.
– Na, mire vársz?
Ana nagyon igyekezett, hogy ne bámulja a férfit, de legszívesebben végighúzta volna az ujját a mellizmai ívén, aztán lefelé a hasán, egészen a… Nem, nem, nem! Ezt abba kell hagynia.
– Előbb inkább tudni akarom a játék többi részét – nyögte ki.
– Ahogy gondolod. Szóval befekszünk az ágyba, lekapcsoljuk a villanyt, és felváltva mind a ketten elárulunk három olyan dolgot, amikről nem szoktunk beszélni – mondta Matteo, miközben végignézett rajta. Anát szinte perzselte a pillantása, így mégis inkább bebújt az ágyba, és nyakig húzta magán a takarót.
– Honnan tudhatom, hogy a három között ott lesz a válasz a korábbi kérdésemre?
– Sehonnan – villantott fel Matteo egy újabb vigyort. – Ez benne az izgalmas.
– Inkább igazságtalan.
– Csak nem beparáztál?
– Természetesen nem!
– Jó, mert te kezdesz. – Matteo vetett rá még egy átható pillantást, aztán lekattintotta a lámpát."
(JUD MEYRIN: SZÖKEVÉNY HABLEÁNY)
MEGJELENT!
Beszerezhető az alábbi helyeken:
Olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
Ha tetszett, itt tudod megvenni a könyveket nyomtatva és elektronikusan is:
FairBooks Kiadó (akár dedikálva is)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése