– Tristan titkol valamit! – Lottie száján abban a pillanatban kibuktak a szavak, ahogy Francesca belépett az ajtón.
Pedig megfogadta, hogy nem rontja el a csajos délutánjukat, de sosem volt erőssége, hogy elnyomja magában azokat a dolgokat, amik foglalkoztatták. Márpedig az, hogy a pasija, akivel évek óta együtt él, hirtelen furcsán kezd viselkedni, olyasmi volt, ami igencsak foglalkoztatta.
– Miből gondolod, hogy titkol valamit? – kérdezte Francesca, miközben a nappaliba mentek.
Lottie a szeme sarkából látta, hogy a barátnője homloka ráncokba szalad. Francesca valószínűleg azt gondolta, hogy csupán képzelődik, és ez egy elég jogos feltételezés volt. Lottie fantáziája hajlamos volt egy pillanat alatt nulláról százra gyorsulni. Valószínűleg az újságíró munkája mellékhatása. Most viszont valami azt súgta, hogy nem téved, és Tristan tényleg rejteget valamit.
– Furcsán viselkedik. Kedden, amikor bementem hozzá a nyomozóirodába, a szobájába zárkózva telefonált – kezdte Lottie, miután mindketten lehuppantak a nappali kényelmes, bézsszínű foteljeibe, amiken csak a párnák voltak napsárgák. Tristan valami rejtélyes okból kifolyólag utálta az élénk színeket, de Lottie azért nem bírta megállni, hogy a lakásuk egyik-másik szegletébe ne csempésszen vidámabb árnyalatokat. Az viszont örök rejtély maradt, hogy az ő lángvörös haját miért szerette a férfi annyira.
– Biztos egy új ügyféllel beszélt, és bizalmas az ügy – dobta be Francesca, de Lottie megcsóválta a fejét.
– Egy magánnyomozóhoz általában bizalmas ügyekkel fordulnak az emberek, máskor Tristan mégsem szokott kulcsra zárkózni, maximum becsukja az ajtót. Ráadásul nem is mesélt semmilyen új megbízásról.
Francescán látszott, hogy továbbra is kételkedik, de túl jó barátnő volt ahhoz, hogy ezt hangosan kimondja, helyette csak intett.
– Van még más is ezen kívül?
– Van hát! Tristan ezen a héten többször is eltűnt az irodából, és még Mrs. Galloway sem tudta, merre jár, pedig ő munkaköri kötelességének érzi, hogy tudjon Tristan minden mozdulatáról. Tegnap meg észrevettem, hogy Tristan megváltoztatta a laptopján a jelszavát.
– És ezt hogyan is vetted észre? – emelkedett magasba Francesca szemöldöke, mire Lottie kicsit elpirult.
– Megpróbáltam belépni, hogy körbeszaglásszak.
– Jézusom, Lottie…
– Most mi van? Tristan is bele szokott nézni az én laptopomba, főleg ha valami szerinte veszélyes bűnesetről írok cikket. Ez nálunk a kapcsolat része, így vigyázunk egymásra.
– Ezt inkább megszállottságnak hívják, nem egymásra vigyázásnak.
– Mindegy, hogy hívják, nekünk bevált – biggyesztette le Lottie a száját, de azért magában kénytelen volt elismerni, hogy Francescának talán egy kicsit igaza van.
Tristannel a kapcsolatuk nem volt teljesen konvencionális. Már-már irracionálisan védelmezték egymást, bár azok után, hogy mind Tristan, mind az ő élete többször is veszélybe került az elmúlt években, ez talán nem is volt olyan meglepő. És azért már sokkal jobb volt a helyzet, mint a megismerkedésükkor. Akkoriban gyűlölték egymást, mégis szexeltek, miközben Tristan még a londoni barátnőjével, Louise-zal járt. Annál azért sokkal egészségesebb egy kis kölcsönös kutakodás, nem igaz? Ám Lottie-t ez az okfejtés sem tudta jobb kedvre hangolni.
– Tristan mostanában sokkal magába fordulóbb. Pedig tudja, hogy utálom, ha kizár – motyogta, és a fenébe is, érezte a szemét szurkáló könnyeket, pedig nem volt szokása bőgni.
Tristan, bár sosem volt egy dumagép, őt mindig beengedte a védvonalai mögé. Elmondta, mi nyomasztja, beavatta a rosszul végződő ügyekbe, és hagyta, hogy Lottie megvigasztalja. Most viszont mintha a férfi szándékosan távol akarta volna tartani magától, és ez mindennél jobban aggasztotta Lottie-t.
– Bármi is van Tristannel, annak semmi köze hozzád, ebben biztos vagyok – mondta Francesca megnyugtató hangon, és Lottie annyira hinni szeretett volna neki, de valami zsigeri megérzés egyszerűen nem engedte.
Viszont pontosan tudta, hogy zsákutcába jutott. Fogalma sem volt, hogyan derítse ki, mi ütött Tristanbe úgy, hogy semmiféle fogódzója nincsen. Így hát azt tette, amit mindig, ha nem boldogult valamivel: elterelte a figyelmét egy másik rejtéllyel.
Felpattant a fotelből, és mosolyt erőltetett az arcára.
– Na de elég az én problémáimból! Kinéztem magunknak egy food truckot a Portobello Beachen. Állítólag ott lehet kapni Edinburgh legjobb hamburgerét. Plusz előny, hogy az egyik tulajdonost nemrég igen furcsa körülmények között gyilkolták meg. Hát nem lenne jó szórakozás szaglászni egy kicsit?
– Teljesen lökött vagy! – Francesca a fejét csóválta, de közben már ő is vigyorgott.
Valószínűleg mindketten lököttek voltak, amiért a csajos program náluk fura gyilkosságok utáni szaglászást jelentett. De hát mi mást tehettek volna, ha egyszer ez volt a közös szenvedélyük? Ő cikket írt a bűnesetekről, Francesca pedig ihletet merített belőlük a könyveihez.
Lottie bízott benne, hogy a közös szaglászás eltereli a figyelmét Tristan furcsa viselkedéséről, ám amikor odaértek Portobello Beachre, a food trucknál, ami csak egy kicsit volt élénkkékebbre festve, mint mögötte a lustán hullámzó tenger, épp az a pasas állt, akiről Lottie el akart feledkezni.
Bár csak hátulról látta Tristant, de így is azonnal felismerte sötétszőke, mindig kicsit zilált haját, a nyaka oldalán a póktetoválást, meg a széles hátán futó izmokat. A látványtól egyszerre költözött kellemes melegség a mellkasába, meg lüktető forróság valamivel lejjebb. A teste láthatólag cseppet sem törődött azzal, hogy épp eléggé dühös Tristanre.
Lottie karon ragadta Francescát, és behúzta a legközelebbi büfé mögé. Onnan lesték, ahogy Tristan vásárol egy hamburgert, közben az ételárusító kocsi ablakában álló zömök fickóval beszélget, aki minden bizonnyal a másik tulajdonos volt, a halott fickó öccse.
– Lehet, hogy Tristannek tényleg csak egy új megbízása van – súgta Francesca.
Lottie nem felelt, csak tovább bámulta a férfit. Miért titkolózna Tristan, ha tényleg csak egy új megbízásról lenne szó? Lottie erre semmilyen épkézláb magyarázatot nem talált. Most már tényleg muszáj lesz kiszednie a férfiból, mégis mi a fene folyik itt!
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
A Veszedelmes vadászat kiegészítő novella az Elveszettek szigetéhez, ami május 26-án fog megjelenni. Ha még nem rendelted elő, de szeretnéd, katt ide:
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…
Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.
Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?
Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.
Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.
Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.
Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?
Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?
„Louise és Tony zűrzavaros kapcsolata, az összetett nyomozás és a rejtélyes Skye sziget miatt letehetetlen ez a könyv.” – Trixxi's bookmania
„Izgalmas krimi, szenvedélyes romantikával, csodás helyszínekkel és feszült hangulattal.”
OlvassVelem-Ramóna blogja
Az Elveszettek szigete előrendelhető az alábbi helyeken:
Vásárlás előtt olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
A könyveim megtalálhatóak az alábbi helyeken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése