Livingstonék vidéki otthona Kenmore-tól pár mérföldnyire északra terült el a Tay Forest Park szélén. Vörösesbarna téglafalú épület volt, már amennyire Lottie látta. A fák és a bokrok ugyanis úgy vették körül, mintha el akarnák rejteni a kíváncsi tekintetek elől. Lottie-t azonban nem is ez nyugtalanította leginkább. Hanem a magas drótkerítés, ami körülvette a telket, és amin még kamerákat is elhelyeztek, bár nem túl sűrűn, de azért ahhoz eléggé, hogy aggasztóak legyenek.
A birtok felett vastag felhők gyülekeztek, szürkévé színezve az eget, a szél pedig újra és újra megzörgette a fák ágain az üdezöld tavaszi faleveleket. Mindez csak tovább növelte a vészjósló hangulatot, és Lottie, ha nem lett volna olyan makacs, bizonyára hanyatt-homlok elmenekül innen, de pechjére makacs volt.
Így hát egy facsoport takarásában hagyta a kocsit, és gyalog osont közelebb a birtok kapujához. Közben azt mondogatta magának, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi báró gyerekei folytatták az apjuk hagyományát. Végül is Brooklyn Livingston Edinburgh-ben lakott. Ott vezette a család informatika vállalatát, a Livingston Technologies & Networksöt. Az öccse, Bruce zenész volt, és mellette fesztiválokat szervezett. Volt egy harmadik testvérük is, de ő meg még csak nem is az országban élt, hanem a British Museum felkérésére vezetett különféle expedíciókat külföldön. Nem úgy tűnt, hogy bármelyik testvérnek is ideje lenne illegális vadászatokat szervezni. Valami azonban mégis csak folyt Livingstonék háza körül, ugyanis két autó is behajtott a birtokra azalatt a pár perc alatt, miközben Lottie a bokrok mögül a kaput bámulta.
Lottie visszaosont az autójához, beült a Nissanba, és magára zárta az ajtót. Próbálta kitalálni, mit kéne csinálnia. Végül félretette a büszkeségét, előszedte a mobilját, és felhívta Tristant, de a hívása azonnal üzenetrögzítőre ment. Pedig a férfi sohasem kapcsolta ki a telefonját, maximum lenémította…
Lottie ösztönei újra riadót fújtak. Ahogy egyre tovább tanulmányozta a birtokot, egy terv kezdett formálódni a fejében. Végülis bejuthatna a kerítésen, és körülnézhetne kicsit. Csak kell hozzá egy drótvágó...
Felbuzdulva azon, hogy van mit csinálnia, beszerezte a szerszámot, aztán bejelentkezett egy hotelbe, és minden elérhető információt előtúrt a neten Livingstonék birtokáról, hogy minél jobban felkészüljön az éjszakai akciójára. Éjfél után mégis gyomorideggel autózott vissza a birtokra. Ugyanott hagyta a Nissant, ahol délelőtt, és a drótvágóval a kezében a kerítéshez osont. Tisztes távolságra a kaputól, és ügyelve arra, hogy mindkét legközelebbi kamerától elég távolságra legyen.
Az égből eső szemerkélt, és mindent körülvett a párás sötétség, amit csak az út mentén álló lámpák törtek meg. A levegőt elnehezítette a föld és a fű illata.
Lottie gond nélkül odaért a kerítéshez, és vágott egy akkora nyílást rajta, amin épp átfért. Bepréselte magát is a lyukon, majd visszahajtogatta a drótokat, hogy ne legyen olyan szembeszökő a rongálás. Egy közeli bokor alá rejtette a drótvágót, aztán megtorpant, és csak bámulta a sötétségbe vesző fákat meg bokrokat, amik egészen horrorfilmbe illőnek tűntek.
Borzongva vette elő a zsebéből az apró zseblámpát, és a fényével végigpásztázta maga előtt a telket. Minden csendesnek, nyugodtnak tűnt, valami mégis azt súgta, hogy ez a hely veszélyes. Lottie persze nem törődött vele. Ellökte magát a kerítéstől, és bement a fák közé.
Arrafelé tartott, amerre a parkolót sejtette, hogy legelőször is megbizonyosodjon arról, hogy Tristan autója tényleg itt van. A sáros talaj halkan cuppogott a talpa alatt, ahogy egyre beljebb haladt a telken. A növényzetet kerülgetve lassan odaért a parkolóhoz, és egy fatörzs mögül kilesett az ott álló autókra, keresve közöttük Tristan Land Roverét. Közben azért nem kerülte el a figyelmét, hogy a járgányok többsége felsőkategóriás. Akadt közöttük nagy batár Mercedes terepjáró, áramvonalas Jaguár, de még Rolls-Roys is. Bármilyen rendezvény is lesz a Livingston birtokon a hétvégén, az tuti, hogy a meghívottak csupa nagykutyák.
Lottie próbált rájönni, hogy ez az információ hogyan passzol a képbe, ám zaj szivárgott be a fülébe valahonnan a háta mögül, és mielőtt bármit is reagálhatott volna, egy acélos tenyér szorult a karjára, egy másik pedig a szája elé.
Az agyát azonnal lebénította a félelem. Meg az emlékek az elmúlt évek veszélyes helyzeteiről, amikből éppen hogy csak sikerült megmenekülnie. Mi van, ha most nem lesz ilyen szerencséje?
Aztán az ijesztő gondolatok közé lassan beférkőzött valami egészen más… Ráeszmélt, hogy a kéz érintése a száján egyáltalán nem idegen. Sem a hátához simuló mellkas. Az illat, ami bekúszott az orrába, szintén ismerős volt. Friss tenger, enyhe füst, otthonosság…
– Most komolyan?! – hördült fel Lottie, bár leginkább csak fejben, befogott szájjal ugyanis elég nehéz volt bármilyen hangot kiadnia.
– Elveszem a kezemet, ha csendben maradsz.
A fülébe suttogó tengermély, érdes hang Lottie maradék kétségét is eloszlatta. Bólintott, és a következő pillanatban eltűnt a szája elől a kéz, Lottie azonnal oldalra fordította a fejét, és gyilkos pillantást vetett a mögötte tornyosuló Tristanre.
– Tényleg muszáj volt ennyire rám ijesztened? – suttogta felháborodottan, mire Tristan tekintete ingerülten megvillant.
– Örülj, hogy én találtalak meg, és nem más, mert akkor most sokkal nagyobb bajban lennél. Mégis mi a fenét keresel itt?
– Miért, mi lett volna, ha más talál meg? – érdeklődött Lottie, jótékonyan eleresztve a füle mellett Tristan kérdését. A férfi megragadta a vállát, és maga felé fordította.
– Fogalmad sincs, mibe keveredtél!
– Talán mégis – ellenkezett nyomban Lottie. – Szaglásztam egy kicsit, és kiderítettem, hogy korábban illegális vadászatokat tartottak a birtokon.
– Szaglásztál?! – Tristanen látszott, hogy menten felrobban, de igyekszik ezt csendben csinálni.
– Muszáj volt, ha már te úgy döntöttél, hogy titkolózol.
– Az meg sem fordult a fejedben, hogy azért titkolóztam, mert nem akartalak veszélybe sodorni?
– Ugyan már! – emelte meg Lottie makacsul az állát. – Máskor is igyekeztél távol tartani az ügyeidtől, de azért beavattál mindenbe. Ráadásul most illegális vadászatról beszélünk. Az veszélyesebb az állatokra, mint rám.
Tristan arca dühösen megvonaglott, ahogy közelebb hajolt hozzá.
– Elfelejted, hogy egy ember már meghalt.
– Szóval azt gondolod, hogy Bruno Duncan az illegális vadászat miatt halt meg? – csapott le Lottie azonnal a megjegyzésre.
– Nem ezt mondtam.
– Vagyis még nem vagy biztos benne, és azért vagy itt, hogy kiderítsd.
– Ezt sem mondtam – sziszegte Tristan még dühösebben, mint előbb, mire Lottie édesdeden elmosolyodott.
– Nem is kellett mondanod. Tényleg elvállaltad az ügyet, ugye? Gondolom, Bruno öccse bízott meg.
A férfi elengedte a vállát, és idegesen beletúrt az esőtől csapzott hajába.
– Bruno öccse nem bízott meg semmivel – ismételte ugyanazt, amit már korábban is mondott, és Lottie-t elfogta a különös érzés, hogy az igazságot hallja.
– Akkor a pasas barátnője volt? Brooklyn Livingston? – szaladt ráncokba a homloka.
– Nem – vágta rá Tristan kurtán, aztán karon ragadta. – Hol jöttél be? Minél előbb ki kell innen menned!
A férfi el akart indulni, és maga után akarta húzni őt is, Lottie azonban lecövekelt, és nem mozdult.
– Mégis mi folyik itt, Tristan? – kérdezte, és a fenébe is, megremegett a hangja. A helyzet túlságosan is a legelső közös ügyükre emlékeztette, amikor még gyűlölték egymást. Tristan akkor előszeretettel hazudott neki, és tévesztette meg. Lottie azt hitte, hogy már régen túllendült azokon a rossz emlékeken, de talán nem teljesen.
A férfi visszafordult felé, és mintha egy kicsit ellágyultak volna zord vonásai.
– Bízol bennem? – simított végig az arcán. Lottie nemet akart mondani, de képtelen volt rá. Mert hiába tűnt egyre furcsábbnak a helyzet, akkor is bízott Tristanben. A francba is, benne bízott legjobban az egész világon!
– Igen, bízom – sóhajtotta.
– Akkor mutasd meg, hol jutottál be. Visszakísérlek, aztán később majd beszélünk.
Tristan tekintetében megvillant valami, ami gyanúsan pánikra emlékeztetett. Mintha kétségbeesetten ki akarná juttatni innen, és ez volt az, amiért végül Lottie nem ellenkezett tovább.
– Jó – lehelte, aztán a hátuk mögé mutatott. – Átvágtam a kerítést drótvágóval. Úgy negyedmérföldnyire a kaputól, a Kenmore-hoz közelebbi irányban.
– Magántulajdon rongálása? Komolyan, Lottie? – Tristan a fejét csóválta, majd kézen fogta, és elindult a kerítés felé.
Menetközben a férfi úgy fürkészte a telket maguk körül, mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban belefuthatnak valakibe. Lehet, hogy vannak éjszakai őrök a birtokon, és Lottie csupán a szerencséjének köszönhette, hogy nem botlott bele egyikbe sem idefelé jövet? A gondolattól, hogy rajtuk kívül más is ólálkodik a sötétben, végigfutott a hátán a hideg.
Tristan ráadásul egyre gyorsabb iramot diktált, mintha alig bírná kivárni, hogy a birtokon kívül tudhassa. Lottie kíváncsi újságíró énje újból követelni akarta a válaszokat, de még mindig érezte a férfiból áradó kétségbeesett igyekezetet, ami túlságosan aggasztó volt. Tristan ritkán vesztette el a hidegvérét, most mintha mégis az történne. Mi a fene folyik ezen a birtokon, ami ilyen szokatlan hatással van rá?
Már közel jártak, amikor dühödt kiáltások harsantak, pont a kerítés felől. Tristan azonnal megtorpant, és Lottie-t is megállította.
– Biztos észrevették, hogy szétvágtad a kerítést – suttogta. Lottie szíve a torkába ugrott, amikor újabb ingerült hangok csatlakoztak az előbbiekhez.
– De miért mászkál éjszaka ennyi ember idekint? – kérdezte ijedten.
Tristan nem felelt, bár ez lassan már meg sem lepte Lottie-t. Helyette a férfi behúzta a legközelebbi fa mögé, és úgy pásztázta a sötét telket maguk körül, mintha menekülőútvonalat keresne. És talán talált is egyet, mert újra megragadta Lottie kezét, és ismét húzni kezdte. Ezúttal vissza abba az irányba, ahonnan jöttek.
– Most hova megyünk? – érdeklődött fojtott hangon Lottie, amikor egyértelművé vált, hogy a férfi nem hajlandó beavatni a tervébe.
– A szobámba. Elrejtelek, amíg kitalálom, hogyan csempésszelek ki.
– Hé, nem valami kincsesládika vagyok, amit el kell rejteni meg kicsempészni! – tiltakozott Lottie, amivel egy mákszemnyit sem hatotta meg Tristant. A férfi tovább menetelt.
– Amúgy hogyhogy van itt szobád? – folytatta Lottie, válasz persze most sem érkezett.
Lottie már épp tovább méltatlankodott volna, amikor újabb hangok jutottak el hozzájuk. Pontosan abból az irányból, amerre tartottak, miközben a hátuk mögül még mindig jól hallották a kerítésnél diskuráló férfiakat. Vagyis két tűz közé kerültek…
Tristan azonnal mozdulatlanná dermedt, a keze elindult az öve felé, a pisztolyához. Ám meggondolhatta magát, mert mégsem rántott fegyvert. Helyette Lottie felé fordult.
– Még mindig bízol bennem? – húzta fel a szemöldökét, mire Lottie a szemét forgatta.
– Tudod, hogy igen.
– Jó, akkor ne mondj semmit, csak működj együtt.
– De hogyan…? – kezdte Lottie, ám nem fejezhette be a kérdést. Tristan ugyanis megragadta a derekát, a legközelebbi fa törzséhez lökte, rátapasztotta a száját a szájára, közben egyik kezével belemarkolt a fenekébe, a másikkal a mellébe, és ezzel sikeresen elérte, hogy Lottie fejéből kihulljon minden logikus gondolat.
Többek között az is, hogy mégis mi a fenéért csókolja meg és tapizza le a férfi, miközben bármelyik percben rájuk találhatnak a birtokon mászkáló ki tudja miféle emberek.
Legyél az oldalam rendszeres olvasója, hogy soha ne maradj le az új bejegyzésekről:
A Veszedelmes vadászat kiegészítő novella az Elveszettek szigetéhez, ami május 26-án fog megjelenni. Ha még nem rendelted elő, de szeretnéd, katt ide:
Egy gyönyörű, de rejtelmes sziget, ahol minden évben ugyanazon a napon az óceánba ugrik egy nő…
Louise egy eltűnt lány miatt érkezik Skye szigetére. Hamar rájön, hogy a nyomozása kapcsolódik a bizarr öngyilkosságokhoz, és minél jobban beleássa magát, annál gyanúsabbnak látszódnak az esetek.
Lehet, hogy a sziget egy ördögi manipulátor játszótere?
Louise-nak nemcsak az egyre meghökkentőbb ügy okoz problémát, hanem a társa, Tony is. A férfi túl szexi, és túlságosan jól ismeri. Ráadásul minden eszközt megragad, hogy emlékeztesse arra a forró éjszakára, amit évekkel ezelőtt együtt töltöttek.
Egy veszedelmes rejtvény, amelyet talán jobb lenne meg sem oldani.
Megannyi együtt töltött nap azzal a férfival, akit képtelenség elfelejteni.
Louise rég letett arról, hogy megkapja a saját happy endjét, Tony viszont nem tett le Louise-ról. A pokolba is hajlandó lenne követni. De ki lehet jutni élve a pokolból, vagy végül nekik is nyomuk vész?
Jud Meyrin első, az Álomgyár Kiadó gondozásában megjelent könyve rengeteg izgalmat és forró pillanatot ígér. Vajon a világítótorony fénye rávilágít az igazságra, vagy tévútra vezet minket?
„Louise és Tony zűrzavaros kapcsolata, az összetett nyomozás és a rejtélyes Skye sziget miatt letehetetlen ez a könyv.” – Trixxi's bookmania
„Izgalmas krimi, szenvedélyes romantikával, csodás helyszínekkel és feszült hangulattal.”
OlvassVelem-Ramóna blogja
Az Elveszettek szigete előrendelhető az alábbi helyeken:
Vásárlás előtt olvass bele a regényeimbe, és menj biztosra:
A könyveim megtalálhatóak az alábbi helyeken:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése